Kik vagyunk?
A Medve Matek egy számos díjat elnyert, alulról szerveződő társadalmi kezdeményezés, mely a matematika népszerűsítéséért dolgozik. Évente több tízezer diákhoz jutunk el.
A Medve Matek rendezvények főszervezői csapata

Dr. Balogh Tamás László
Balogh Tamás gazdaságmatematikus, matematikatanár, a Medve Matek mai működési alapjait ő tette le, és ő irányítja a főszervezői csapatot. 2000-ben még általános iskolás diákként szeretett bele a "Medvébe", 2004 óta pedig a szervezői csapat tagja. Korábban számos matekversenyen országos Top 10-ben végzett, egyetemistaként és PhD-hallgatóként több oktatói díjat is elnyert. De arra a legbüszkébb, hogy van két huncut kisfia. ;)

Gyimesi Bernadett
Gyimesi Bernadett a BCE gazdaságinformatika szakán szerezte diplomáját. 2005 óta vesz részt rendezvényeinken, 2012 óta tanárként ill. szervezőként. Nagyon szereti a rejtvényeket, kvízjátékokat, szabadidejében műveltségi kvízeknek a játékmestere Szolnokon. Van egy mudi kutyusa, akinek kiapadhatatlan tudásvágyát alig győzi kielégíteni, így a szabadtéri matekversenyek mellett szabadtéri akadálypályákra is rendszeresen jár kutyájával.

Dr. László-Kovács Péter
Kovács Péter a BME alkalmazott matematikusa, doktori tanulmányait az Amszterdami Egyetemen végezte. Mizo – ahogy mindenki nevezi – a budapesti Medve Szabadtéri Matekverseny megálmodója. 1999-ben kisdiákként táborozott velünk először, azóta sem telt el olyan év, amikor ne vett volna részt legalább egy "medvés" rendezvényen – erre még a tanulmányi és Tantrix-versenyeken elért számtalan dobogós helyezésénél is büszkébb.

Mikulán Attila
Mikulán Attila a BME-n végzett matematikus. 2001 óta "medvézik", eddig több mint 30 matektáborban és számos Medve versenyen megfordult. A Medve Matek portál egyik fejlesztője és adminisztrátora. Számos matekverseny-eredménye mellett egyéni Tantrix-világbajnok. 2008-ban a Hollandiában megrendezett Domino Napon a magyar csapat egyik építője volt.
A rendezvényszervezői csapat tagjai

Bogya Norbert
Bogya Norbi a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát alkalmazott matematikából. Középiskolai és egyetemi évei alatt is számos matekversenyen részt vett, többek közt csapatával aranyérmet nyert az Internet Mathematics Olympiad nevű matekversenyen, valamint felnőtt kategóriában nyert csapata a Medvén is. Jelenleg phd-zik, kutatási témája a véges geometria. Nagyon szeret tanítani, legalább 18 különböző kurzust tartott már magyar és angol nyelven.

Czifrik-Keszthelyi Barbara
Czifrik-Keszthelyi Barbara a BGE-KVIK Karán szerzett közgazdász diplomát. 2022. január óta lelkes tagja a Medve Matek szervezői csapatának. Korábban ő szervezte a TIT-Kalmár László Országos Matematikaverseny döntőjét. Kisiskolás kora óta szereti a matematikát, bár a versenyzés soha nem vonzotta. Ellenben szívesen vesz részt különféle programok megszervezésében és lebonyolításában. Két csodálatos gyermek édesanyja.

Hudáky Zsuzsanna
Hudáky Zsuzsi matematikus (BME) és matematikatanár (ELTE). A rengeteg, életre szóló élményt és a kialakult barátságokat, amelyeket az iskolás évei során matekversenyeken és -táborokban szerzett, a díjainál és első helyezéseinél is többre tartja. Úgy gondolja, a matematika világa csodás, tiszta, varázslatos - és mindenkit tárt karokkal vár, aki a felfedezésére indul. Gyerekkorában versenyszerűen úszott, és azóta is élete szerves része a sport (úszás, futás, falmászás, Spartan, bringázás...), hisz a rendszeres testmozgás és a szellemi "edzés" fontosságában és pozitív kölcsönhatásában. Élete legnagyobb ajándéka, hogy két szeretnivaló, nagyszerű gyerek anyukája.

Stark Ágnes
Stark Ágnes programtervező informatikus, 2014-ben szerezte diplomáját az ELTE informatikai karán. Szoftverfejlesztőként dolgozott az évek során pénzügyi, telekommunikációs, valamint számos autóipari projekten, mire 2020-ban kapcsolatba került a Medve Matekkal. Lelkes önkéntesként vetette bele magát a Medve Matek GO fejlesztésébe, mely a covid idején is lehetővé tette a verseny lebonyolítását. 2023 óta pedig hivatalosan is csatlakozott a csapathoz, és dolgozik gőzerővel az új Exiquiz platformon. Szereti a matekot, illetve mindent, amihez logika kell, de leginkább sakkozni szeret.
Védnökeink

Szemerédi Endre
Abel-díjas matematikus. Eredményei világszerte ismertek, különös tekintettel az ún. regularitási lemmára. Kevesebben tudják róla, hogy nagy focirajongó, emellett szívügyének tekinti a matematikai tehetséggondozást. Közvetlenségével mindig mosolyra bírja hallgatóságát.

Domokos Gábor
A BME egyetemi tanára. A világhírű Gömböc szellemi atyja. Persze a Gömböcön túl is van élet - Domokos Gábor egyéb eredményeit is nemzetközi szinten jegyzik, arról nem is beszélve, hogy mennyire szereti az izgalmas fejtörőket, kiváló előadásaival pedig bármilyen közönséget "meghódít".

Lénárt István
Matematikatanár, az ELTE oktatója. A gömbi geometria oktatásának nemzetközi hírű kutatója, nevéhez fűzödik a Lénárt-gömb nevű világhírű oktatási segédeszköz megalkotása, valamint a Sík és gömb című, összehasonlító geometriai kísérleteket bemutató könyv. Számos Medve Matekos rendezvényen megfordult már, előadásait minden alkalommal óriási siker övezi mind diákok, mind szülők és pedagógusok részéről.

Kis Gábor
Kis Gábor végzettsége matematikus. Személyében a Medve Matekversenyek és Matektáborok szellemi atyját tisztelhetjük. Ő találta ki a Medve Szabadtéri Matekverseny sajátos és izgalmas szabályrendszerét, valamint a matektábori programok nagy részét. 1999-ben kezdte a szervezőmunkát, és 2011-ig ő volt a programok főszervezője. Tevékenységét a Bolyai Társulat Beke Manó Emlékéremmel jutalmazta.

Keleti Tamás
Egyetemi tanár, az MTA doktora, az ELTE matematikatanár-képzés szakfelelőse. Gyermekeivel résztvevőként vett részt Medve Matekos rendezvényen, 2023 óta pedig védnökeink között segíti a matematika népszerűsítést és a matematikaoktatás, -tanítás fontosságát.

Mérő László
Matematikus, pszichológus, az ELTE Pszichológiai Intézet, és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora. Volt már szerencsénk korábbi években Medve Matekos rendezvényen köszönteni őt, 2023-ban azonban a védnöüki szerepre irányuló felkérésünket is elfogadta.
A Matematika Összeköt Egyesület vezetősége
A MÖK Egyesület tagjai adják a Medve Matek rendezvények önkéntes szervezői bázisát.

Fehér Anna
FFehér Anna a BME energetikai mérnöki szakán végzett, jelenleg a Gépészeti Doktori Iskola hallgatója. 2013 óta vesz részt rendezvényeinken, 2015-től kezdve a szervezői csapat tagja. Korábban a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium színeiben szép eredményeket ért el több matekversenyen is. Emellett sikeres teljesítménytúrázó, nagyon szereti a természetet.

Galántha Szabolcs
Galántha Szabolcs a BME-VBK vegyészmérnöki szakán tanul. 2015 óta tagja a Medve Matek közösségnek. Az egyetemi évei előtt több matekversenyen is országos helyezért ért el, illetve fizika tantárgyból OKTV versenyen is továbbjutott. Szereti a matematikát, kémiát és a fizikát.

Kovács Ádám
Kovács Ádám az SZTE fizika szakán végzett, jelenleg a Fizika Doktori Iskola doktorandusza. 2013 óta vesz részt rendezvényeinken, 2019 óta a szervezői csapat tagja. Keresve se találnánk olyan matematika, fizika vagy kémia versenyt, amelynek országos döntőjéből nincs előkelő helyezése Ádámnak. A tanulás mellett a sportra és zenére is jutott ideje, 9 évig vízilabdázott, évek óta fut, valamint hobbiként gitározik.

Réthey-Prikkel Krisztián
Réthey-Prikkel Krisztián jelenleg Junior Data Analystként dolgozik. A BGE PSZK Gazdálkodási és menedzsment és az ELTE IK Programtervező informatikus szakán szerzett diplomát. 2016 óta vesz részt a Medve Matek rendezvényein, és 2022 óta a szervezői csapat tagja. Középiskolában számos matematikaversenyen volt jelen, mint például a Zrínyi vagy Bolyai. Hobbijai a társasjátékozás és különféle sportok, mostanság leginkább a felmászás.
A Matematika Összeköt Egyesület tagjai

Ajtai Boglárka
Ajtai Bogi az Óbudai Árpád Gimnázium matematika - kémia szakos tanára. 2025-ben végzett az ELTE-n, ahol a Kar Kiváló Hallgatója címet is elnyerte. Egyetemi évei alatt az Eötvös József Collegium tagja volt. 2015 óta Medvés. Középiskolai évei alatt nagyon szeretett versenyezni, számos különböző matematika és kémia verseny országos döntőjében fordult meg, diákként Medve döntőn is szerepelt csapatával a legjobbak között.

Andó Kamilla
Andó Kamilla jelenleg az ELTE geográfus szakán tanul, középiskoláját a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban végezte. 2017 óta vesz részt rendezvényeinken, azóta 14 táborban járt diákként és szervezőként. Lelkesen vesz rész különböző egyetemi kutatásokban, melyek az éghajlatváltozással és a környezetszennyezéssel kapcsolatosak, ezeket az Országos Tudományos Diákköri Konferencián kamatoztatta.

Apáthy Száva
Apáthy Száva a Corvinus alkalmazott közgazdaságtan szakán végzett, jelenleg az ELTE pszichológia szakos hallgatója. 2015 óta medvézik, 2019-től a szervezői csapat tagjaként. Általános és középiskolás évei alatt számos megyei és országos matekversenyen megfordult, valamint versenyszerűen zongorázott. Szabadidejében továbbra is zenél, de szeret olvasni és sportolni is.

Bärnkopf Pál
Bärnkopf Pál matematikus, matematikatanár, jelenleg a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója, emellett 2023 óta a szervezői csapatunkat erősíti. Középiskolás korában számos verseny országos döntőjébe jutott, köztük az OKTV és a Gordiusz Matematikaversenyek. A matek mellett a pedagógia a szenvedélye, az ELTE és a BME óraadó tanára már 10 éve.

Bodnár Máté
Bodnár Máté a Debreceni Egyetem Alkalmazott Matematika, illetve a Finn és Skandináv nyelvek és kultúrák szakokon diplomázott, jelenleg a Finnugrisztika mesterszakot végzi. 2015 óta jár Medvés rendezvényekre. Ötödikes kora óta a legtöbb matematikaversenyen részt vett, többször is első helyezést ért el a Hajdú-Bihar megyei matekversenyen. Ezek mellett a sakk világában mozog, mint aktív sakkoktató, versenybíró és versenyző.

Csáji Viktor
Csáji Viktor jelenleg a BME mechatronikai mérnök szakos hallgatója, korábban a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója. 2016 óta vesz részt Medvés rendezvényeken. Középiskolában több matematikaversenyen is országos helyezést ért el. Emellett a European RoboCup Junior Championship versenyen 2. helyezést szerzett csapatával.

Domán Dániel
Domán Dániel az ELTE Alkalmazott Matematikus mesterszakán, valamint rövidciklusú matematikatanár szakon szerzett diplomát, 2021 óta a Medve Matek tagja. Sok matekversenyen országos döntőben járt, többek között a Dürer, az Arany Dániel, a Varga Tamás és a Bolyai versenyeken. Előbbin sikerült az első helyezést megszerezni. Az Eötvös József Collegium egykori tagja, és a Szent István Gimnázium tanára. Szabadidejében zenél, és ha lehetősége van, akkor síel.

Fekete Kristóf
Fekete Kristóf másodéves gépészmérnök hallgató a BME-n, 2018-ban kezdett el medvézni. Középiskolában a Bolyai, illetve a Zrínyi matematikaversenyeken is szerzett megyei 1., illetve 2. helyezést, valamint a 2019-es Modell Európai parlamenten országos 16. helyezést ért el. Szabadidejében szeret gitározni, zongorázni és fotózni.

Fóti Neszta
Fóti Neszta az Umeåi Egyetem egészségpszichológia mesterszakán tanul, 2014 óta rendszeres Medve Matek látogató. Középiskolában több matek- és magyarversenyen döntős, dobogós helyezést ért el. Minden lehetőséget megragad, hogy utazhasson és nyelveket tanulhasson. Szabadidejében regényeket ír és olvas, illetve sütni-főzni is nagyon szeret.

Göndöcs Réka
Göndöcs Réka a Pécsi Tudományegyetem ÁOK fogorvos szakának hallgatója. 2017 óta jár matektáborokba, 2024 óta pedig szervezőként vesz részt rendezvényeinken. A matematika és a fizika mellett az irodalom és a zene áll közel a szívéhez. Emellett gyerekkora óta rajzol és fest, ezeket pedig táboraink kreatív programjain is igyekszik minél jobban kamatoztatni.

Görömbey László
Görömbey László a BME mérnökinformatika szakának hallgatója. 2015 óta látogatja rendezvényeinket, azóta több, mint 20 táborban fordult meg. Középiskolás korában szinte az összes matematikaversenyen elindult és az ország legjobbjai között végzett. A matematika mellett az informatika volt, melyben kiemelkedett, a Nemes Tihamér Programozási Verseny első helyét sikerült megszereznie.

Gudor Karolina
Gudor Karolina jelenleg az ELTE pszichológia szakos hallgatója, 2021 óta vesz részt rendezvényeinken. Középiskolában számos különböző versenyen mérettette meg magát. A matematikaversenyek mellett a biológia OKTV-n is szép eredményt ért el, emellett egy országos vitaversenyen 3., míg a diákolimpián szertornából országos 2. helyezést ért el. Szadaidejében imád önkénteskedni, így találkozott a Medvével is.

Gyarmati Zalán
Gyarmati Zalán a BME mérnökinformatikus MSc hallgatója. Középiskolában a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium tanulójaként számos országos matematikaversenyen ért el előkelő helyezést. 2015-ben kezdett el táborozni, 2018-tól pedig már a szervezői csapatba is bekapcsolódott rendezvényeinken. Nagyon szeret zenélni, zenét hallgatni és koncertekre járni.

Hegedüs Zsófia
Hegedüs Zsófia vegyészként végzett a Szegedi Tudományegyetemen, jelenleg az SZTE Biológia Doktori Iskola hallgatója. 2007 óta látogatja a matektáborokat, 2014 óta szervezőként. Általános- és középiskolás korában számtalan területi matekversenyen dobogós helyezést ért el. Mindezek mellett Zsófi 6 éves kora óta népi énekel, 9 éve néptáncol, valamint hegedűn is játszik. Szervezőcsapatunk egyik színes egyénisége.

Hetényi Domonkos
Hetényi Domonkos a BME mérnökinformatikus szakán tanul jelenleg, 2014-ban kezdte el Medvés pályafutását, mint táborozó. Az informatika mellett a matematika is rendkívül érdekli, több matematikaversenyen is elindult, ahol szép helyezéseket ért el. Szabadidejét szereti a barátaival különböző asztali szerepjátékokat játszva tölteni, imád bohóckodni.

Imre Balázs
Imre Balázs jelenleg az ELTE matematikus szakán tanul. 2017-ben találkozott először a Medve Matekkal. A matematika mellett az irodalom és a történelem is nagyon érdekli, több megyei és országos helyezést is elért ezekben. Négy alkalommal vett részt Demokráciajátékon a Parlamentben. Rendszeresen sportol, a futás és a foci a kedvencei. Szabadidejében szeret vitázni.

Irimiás Márk
Irimiás Márk a BCE Gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés képzésének negyedéves hallgatója. 2023 óta a szervezői gárda tagja, 2017 óta vesz részt rendezvényeinken. Középiskolás évei alatt számtalan matematikaversenyen vett részt, ezeken rendre eredményesen szerepelt. A matek mellett a zene és a sport is érdekli, szabadidejében szeret úszni, röpizni és falat mászni.

Istvándi Soma
Istvándi Soma a BME mechatronikai mérnöki szakán tanul, 2015 óta résztvevője a Medve Matek rendezvényeknek. Általános és középiskolás korában rendszeresen indult egyéniben és csapatban is matematikaversenyeken szép eredményekkel. Szabadidejében szeret Lego robotozni.

Kelemen Gréta
Kelemen Gréti a BGE pénzügy és számvitel szakos hallgatója és a Lámfalussy Sándor Szakkollégium tagja, ahol különböző esettanulmányi és szimulációs versenyeken vesz részt a többi kollégistával. 2015 óta rendezvényeink visszatérő résztvevője. A Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián csapatával országos 2., 4. és 7. hellyel, nemzetközi fordulón pedig 2. hellyel is büszkélkedhet.

Kis Levente
Kis Levente a BME-n végzett mechatronikai és gépészeti modellező mérnökként. 2023-ban csatlakozott a Medvéhez. Középiskolai évei alatt regionális és országos szinten is megmérette magát különböző matematika és nyelvtan versenyeken. Az Abacus, illetve KöMaL pontversenyekben rendre az első tíz helyezett között végzett, míg a MOZAIK tanulmányi versenyen magyar nyelv kategóriában országos első helyezést ért el. A focizás mellett a főzés a szenvedélye.

Konkolyi Brigitta
Konkolyi Brigitta jelenleg a BME villamosmérnöki szak másodéves hallgatója, korábban pedig a pesti Berzsenyi Dániel Gimnázium matematika tagozatán végzett. Bár nem sokat versenyzett, érdeklődése széleskörű a természettudományok és sportok terén.

Könye Nátán
Könye Nátán a BME hallgatója, ahol mérnökinformatikus szakon tanul. Középiskolai tanulmányait az Óbudai Árpád Gimnáziumban végezte, ahol a gólyatábor főszervezői csapatának tagjaként aktívan részt vett a közösségépítésben és szervezésben. Szeret másokat segíteni, amit a gólyatábor sikeres lebonyolításában való közreműködése is jól tükröz, ezt pedig egyesületünkben is folytatni szeretné.

Kozma Hanna
Kozma Hanna a BME mérnökinformatikus szakán végzett infokommunikáció specializáción. Jelenleg a mindennapokban szoftvertesztelőként dolgozik. Medve Matektáborba 2014 óta jár, a szervezői csapatnak 2019 óta tagja. Szabadidejében szeret társasjátékozni és főzni. Kreatív oldalát nem csak a tábori programok kitalálásakor éli ki, hanem mostanában a műköröm készítéssel is ismerkedik.

Kulcsár Kevin
Kulcsár Kevin a Debreceni Egyetem építészmérnöki szakán tanul, 2015 óta jár Medve Matektáborokba. Középiskolás korában számos matekverseny országos döntőjében megfordult, emellett a Medve versenyeken csapata többször is a legnagyobb távot megtevő csapat díját nyerte el. A néptáncban is remekel, többszörös országos arany minősítés birtokosa. A képzőművészet területén pedig bútor workshop alkotására lehet büszke, mely a debreceni MODEM kortárs múzeum állandó berendezése lett.

Lengyel Letícia
Lengyel Letícia a Debreceni Egyetemen végzett matematika szakon. Középiskolás korában, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium diákjaként számos matekversenyen megfordult. 2014-ben volt először Medve Matektáborban, 2017 óta pedig már a rendezvényeink szervezői csapatát erősíti. Szabadidejében a zenéléstől kezdve, a túrázáson át a társasjátékozásig nagyon sok mindent szeret csinálni.

Márkus Liza
Márkus Liza a Corvinus gazdaság- és pénzügy matematikai elemző szakos hallgatója. Középiskolai éveit a Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban töltötte, ahol számos tanulmányi versenyen ért el sikereket: többször továbbjutott az OKTV második fordulójába, valamint bejutott az Arany Dániel Matematikaverseny országos döntőjébe is.

Misklóssy Katinka
Miklóssy Katinka jelenleg a Torontói Egyetem matematika és kémia szakán tanul. 2015 óta vesz részt rendezvényeinken, azóta már közel 20 táborban vett részt diák és szervezői léte során. Középiskolás évei alatt számos országos helyezést ért el matematikából és nyelvészetből, jelenleg Kanadát képviselve készül a Putnam Nemzetközi Matematikaversenyre. Amennyiben ideje engedi, verseket írni, már 3 kiadott verseskötettel rendelkezik.

Nagy Anna Viktória
Nagy Anna az Óbudai Egyetem Ipari termék és formatervező mérnöki szakának hallgatója. 2018 óta látogatja rendezvényeinket, 2023 óta pedig a szervezői csapat tagja. Középiskolás korában a matematika szeretete mellett az angol nyelvvel foglalkozott sokat, számos versenyen megmérette magát, és többször is felállhatott az országos döntő dobogójának egyik fokára. Legtöbbször az egyetemi varróműhelyben lehet megtalálni, maradék idejében pedig szeret ékszereket készíteni és horgolni.

Nagy Laura
Nagy Laura a Corvinus alkalmazott közgazdaságtan szakának hallgatója, korábbi tanulmányait a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban végezte. Tanulmányai mellett curling junior magyar bajnok. A sport mellett gitáron és ukulelén játszik, így a zene iránti szeretete nemcsak hallgatásban, hanem aktív részvételben is megnyilvánul, amit táborainkban is megmutat.

Németh Veronika
Németh Veronika az ELTE pszichológia szakos hallgatója, 2016 óta rendszeres résztvevője a Medve Matek rendezvényeknek. Középiskolai évei során szép eredményeket ért el számos matematikai és irodalmi megmérettetésen, továbbá több sportágban is aktívan versenyzett. Szabadidejében örömmel segíti a jó ügyeket különféle jótékony szervezeteknél, illetve szeret táncolni, fotózni és zenélni is.

Novoth Botond
Novoth Botond jelenleg az ELTE programtervező informatikus szakán tanul, középiskolai tanulmányait a Németh László Gimnáziumban végezte. 14 éves kora óta részt vesz a Medve Matek rendezvényeken, emellett más matek és kémia versenyeken is jó eredményeket ért el. Szabadidejében szeret biciklizni, zongorázni és keresztrejtvényt fejteni.

Orosz Boglárka
Orosz Boglárka az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán tanul tanító szakon. Középiskolai éveit Kazincbarcikán, a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban töltötte. Szívügyének tekinti a hátrányos helyzetű gyermekek mentorálását, különösen öröm számára látni, ahogy ezek a diákok elérik céljaikat. Fontos számára, hogy támogassa őket nemcsak a matematikában, hanem az élet különböző területein is.

Ottrok Gabriella
Ottrok Gabriella a BME VIK mérnökinformatika mesterszakos hallgatója, 2015 óta vesz részt a Medve Matek rendezvényeken. Érdeklődési köreibe tartozik a Virtuális Valóság használata és fejlesztése, a videójátékok, és a Japán kultúra. Célja, hogy a matematikát egy játékosabb oldalról tudja megmutatni a diákoknak, ezzel felkeltve érdeklődésüket a terület iránt.

Ötvös Bettina
Ötvös Bettina a BME vegyészmérnöki karának doktoráns hallgatója. Középiskolai évei alatt felváltva járta a matematika és kémia versenyeket, bezsebelve országos 3., 4., 5. és még számtalan további előkelő helyezést. 2015 óta vesz részt rendezvényeinken, 2019 óta színesíti a szervezői csapatot, lelkesedése, jókedve abszolút ragályos! Táborokban érdekes kémiai kísérleteivel is találkozhatnak a gyerekek.

Palásty Benedek
Palásty Benedek az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán tanul mérnökinformatika szakon. 2023 óta segíti az egyesület munkáját, elsősorban informatikai területen, ahol lelkesedéssel járul hozzá a gördülékeny technikai háttérhez. Szabadidejében is szívesen foglalkozik fejlesztéssel: weboldalakat készít, és folyamatosan bővíti tudását az informatika különböző területein. Célja, hogy munkájával nemcsak a szervezői csapatot, hanem a résztvevő diákokat is közelebb hozza a matematika és informatika világához.

Palczert Hajnalka
Palczert Hajnalka az ELTE matematika- és angol nyelv tanári szakán tanul. Szeretne az itt elsajátított tudásával hozzájárulni a Medve Matek küldetéséhez. 2023 óta jár Medve Matektáborokba. Kiemelkedő helyezéseket ért el a Bolyai Matematika Csapatversenyeken, emellett sokéves sakkversenyzői múlttal rendelkezik.

Papp Zsófia
Papp Zsófia a Corvinus egyetem gazdálkodási és menedzsment szakán tanul. A statisztika és a játékelmélet érdekli leginkább, és szívesen oszt meg ezekről érdekes információkat az érdeklődőkkel. 2017 óta vesz részt Medve Matek táborokban, illetve kipróbálta magát Bolyai és Zrínyi matekversenyeken is. Kedvelt hobbija az olvasás és a sportolás, elsősorban a falmászás.

Pócza Csenge Franciska
Pócza Csenge a BME építészmérnöki szakán tanul, 2018 óta jár Medve Matektáborokba. Több matematika és fizikaversenyen ért el országosan is kiemelkedő helyezést. A Dürer Matematikaversenyen csapatával országos harmadik helyen végzett. Szabadidejében szeret sütni-főzni, valamint imád sportolni. Kedvence a falmászás, amiben egy országos junior bajnoki harmadik helyet is szerzett.

Raisz Olivér
Raisz Olivér a BME mérnökinformatikus szakán tanul. 2015 óta jár Medve Matektáborokba. A matematika és az informatika fogta meg leginkább, mindkét tantárgyból szép eredményeket ért el az OKTV-n. Emellett csapatával az NI Labview csapatversenyen 2. helyezést és különdíjat ért el. A Medve Matek Szumma Jump nevű androidos játékának egyik fejlesztője.

Réthey-Prikkel Diána
Réthey-Prikkel Diána 2024-ben végzett Pénzügyi-számviteli ügyintézőként, jelenleg pedig az ELTE GTK-n folytatja tanulmányait Pénzügy és számvitel szakon. 2016-ban kezdett Medve Matek táborba járni, aztán verenyeken is részt vett először mint versenyző, később mint önkéntes. Kétszer jutott be matematika OKTV döntősei közé. Szabadidejében szeret olvasni, társasjátékozni vagy különböző sportokat végezni, mint kajakozás, biciklizés és falmászás.

Reczetár Donát
Reczetár Donát az ELTE autonómrendszer-informatikus mesterszakán végzett, jelenleg Tirolban dolgozik szoftvermérnökként. Középiskolában rengeteg matematikaversenyen vett részt, melyeken előkelő országos helyezéseket is elért. A matematika mellett az elsősegélynyújtással is foglalkozik, többszörös országos bajnok csapatával. Szabadidejében szeret zenélni, 15 éve hobbiszinten zongorázik.

Róth András
Róth András az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán villamosmérnök szakának hallgatója, a Medve Matek rendezvényeken 2016 óta vesz részt. Középiskolában több matematikaversenyen is jelen volt, mint például a Zrínyi vagy az Arany Dániel, mindegyikben kiemelkedő eredménnyel. Nagy vágya, hogy megmutassa minél több embernek a matematika szépségét.

Rott Janka
Rott Janka a Corvinus gazdaságinformatikus szak hallgatója, középiskolai tanulmányait a Gödöllői Premontrei Iskolaközpontban végezte. Teremíjász országos bajnokként már számos eredményt elért, ami tükrözi elszántságát és kitartását. Nyitott az új kihívásokra, így mindig keresi azokat a lehetőségeket, amelyek fejlődését segítik, legyen szó sportos vagy szakmai területről.

Rumi Zoárd
Rumi Zoárd jelenleg a BME mérnökinformatikus mesterszakán tanul, emellett webfejlesztőként dolgozik. 2015-ben kezdte meg Medvés pályafutását, mint táborozó. A matematika mellett az informatika iránt érdeklődik leginkább, melyet az OKTV országos döntőjébe jutásával is megmutatott. Hobbija a videózás, melyet elsősorban a Medvés rendezvényeken gyakorol.

Ruzsa Kata
Ruzsa Kata a BME-n végzett mechatronikai mérnöki alapszakon, majd gépészeti modellező mesterszakon. 2013 óta jár a táborokba és versenyekre, 2019 óta a szervező csapat tagja. Számos matekversenyen vett részt, de sok EU-s, földrajzi és fizika versenyen is megmérette magát. Mindenféle sportot nagyon szeret, de a kedvence a futás és a kerékpározás.

Siteri Lelle
Siteri Lelle az ELTE Informatikai Karán tanul programtervező informatikusként, középiskolai tanulmányait a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban végezte. A sportok iránt is érdeklődik, verenyszerűen röplabdázott. Jellemző rá, hogy szívesen segít másoknak, mindig készen áll arra, hogy megossza tudását és tapasztalatait, ezzel is hozzájárulva közössége fejlődéséhez.

Szabadfalvi Dániel
Szabadfalvi Dániel diplomáját a BCE és ELTE által közösen szervezett biztosítási és pénzügyi matematika mesterszakának elvégzésével szerezte. Rendkívül ambíciózus, 2018 nyarán ösztöndíjat nyert a Magyar Nemzeti Banktól a Fudan (Shanghai, Kína) Egyetem nyári táborára. Háromszor vett részt a Modell Európai Parlamenten és kétszer Euroscolán, másodszor bizottsági elnökként és delegációvezetőként. Hobbija a judo és a szaxofon, melyen több mint 10 éve játszik.

Szabó Ágoston
Szabó Ágoston a TU Delft Egyetemen végzi tanulmányait Computer Science and Engineering szakon. Középiskolai éveit a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban töltötte, ahol számos versenyen bizonyította tehetségét. Különösen büszke a 2018-ban elért bronzérmére a Hanoi Open Mathematics Competition versenyen, ezáltal a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő eredményt elérve.

Szabó Dániel
Szabó Dániel az ELTE Operációkutatás Tanszékén doktorandusz hallgató. Középiskolai tanulmányait az amerikai Wisconsin államban, a Pilgrim Park Middle Schoolban végezte. Fontos számára a diákok véleménye, akik szerint az ő gyakorlatai nélkül nem tudták volna teljesíteni az adott tárgyat. Szenvedélye a tanítás, célja pedig, hogy másokat is inspiráljon a komplex matematikai témák megértésére.

Szabó Erik Zalán
Szabó Erik Zalán a Groningeni egyetem másodéves matematikus hallgatója. A Medve Matek rendezvényeit 2017 óta látogatja, 2024 óta tagja a szervezői csapatnak. Szabadidejében szeret túrázni, falat mászni, társasjátékozni és matekról beszélni bárkinek, aki hajlandó hallgatni.

Szabó Judit
Szabó Judit jelenleg az ELTE fizikus szakán tanul. 2019 óta jár Medve Matektáborokba. A matematikán és a fizikán kívül érdekli a földtudomány is, különösen a meteorológia. Szabadidejében szeret olvasni, társasozni és futni.

Szabó Zsuzsanna
Szabó Zsuzsanna a Debreceni Egyetem kertészmérnök szakának hallgatója. 2016 óta látogatja rendezvényeinket, azóta számtalan eseményen vett részt diákként és szervezőként, 2023 óta pedig már a szervezői csapat tagja. Középiskolás korában a matematika szeretete mellett a kémiával foglalkozott sokat. Szabadidejében imád kreatív feladványokat kitalálni, a szabadulószobák mestere.

Szauter Ajtony
Szauter Ajtony a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán tanul mérnökinformatikusként. Középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte, ahol kiemelkedő projektjei közé tartozott az iskolai mozijegyrendszer webalkalmazásának megszervezése és felügyelete, és ezt a tudást egyesületünkben is igyekszik kamatoztatni.

Szűcs Ádám
Szűcs Ádám jelenleg az Aarhus-i Egyetemen tanul közgazdaságtant. 2015 óta jár Medve Matektáborokba. A matematika és a tanítás iránti érdeklődését az egyesületen kívül az egyetemen gyakorlatvezetőként kamatoztatja. Életében nagy szerepet játszik a sport. Számos eredményt ért el jégkorongban, többek között a magyar jégkorong U18-as válogatottjának csapatkapitánya és a 2019-es U18-as világbajnokság legjobb játékosa és gólkirálya.

Szűcs Klára Réka
Szűcs Klára Réka az ELTE matematika-magyar osztatlan tanári képzés hallgatója. A Medve Matek rendezvényein 2014 óta vesz részt, a kismedve kategóriában csapatával országos 1. helyezést is elértek. Középiskolában ezen felül több országos helyezést is magáénak tudhat. Több évig modern táncolt és néptáncolt, szabadidejében szeret olvasni és színházba járni.

Tácsik Csenge
Tácsik Csenge az ELTE nemzetközi gazdálkodás szakán tanul, emellett 2014 óta jár "medvés" rendezvényekre. A matematika iránti szeretetét a Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjaként számos matematikaversenyen is megmutatta, több megyei versenyen szerzett előkelő helyezést.

Takács Noémi
Takács Noémi az ELTE-n szerzett matematikus alap-, majd alkalmazott matematikus mesterdiplomát. Számos matematikaversenyen vett részt, a gimnázium mind a négy évében megyei első volt a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, míg a Dürer matematika csapatversenyen négyszer volt csapatával regionális 1., egyszer pedig országos 3. helyezett. Szabadidejében légtornászik, ill. szeret a természetben lenni és színházba járni.

Tamási Máté
Tamási Máté a BME mérnökinformatikus szakán tanul, 2015 óta jár a Medve Matek rendezvényeire. Több matematikaversenyen is részt vett, melyeken előkelő helyezéseket ért el. A matek mellett nyelvtan és helyesírási versenyeken is részt vett kimagasló eredményekkel.

Varga Péter
Varga Péter a Debreceni Egyetemen végzett matematikus. 2016 óta jár rendszeresen a Medve Matek rendezvényeire. Sok matematika-, illetve helyesírási verseny megyei, és országos fordulóján szerepelt, több-kevesebb eredménnyel. 6 éves kora óta játszik ütőhangszere(ke)n, ezen felül szabadidejében foglalkozik költészettel, illetve vizuális művészettel. Tanulmányait jelenleg a Debreceni Egyetem Alkalmazott Matematikus MSc szakán folytatja.

Varga Péter Tamás
Varga Péter Tamás a BME-n végzett okleveles mechatronikai mérnök. 2013-ban járt először Medve Matektáborban, 2017 óta a szervezői csapat tagja. Középiskolás éveit a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnáziumban töltötte, amelynek színeiben szinte minden matematikaverseny országos döntőjében megfordult. Mindezt az egyetemen is folytatta, ahol egy OTDK 2. helyezést is sikerült elérnie. Kiskora óta kézilabdázik és imád zenélni.

Városi Zsófia
Városi Zsófi matematika - biológia szakos tanár, 2024 januárjában végzett az ELTE-n. Jelenleg a Karinthy Frigyes Gimnáziumban dolgozik matektanárként. A tanórákon fontosnak tartja, hogy a diákok jól érezzék magukat, és közösen fedezzék fel a matematika rejtelmeit. Szabadidejében szeret marimbán játszani.

Volford Anna
Volford Anna az ELTE matematika szakának másodéves hallgatója. Középiskolai éveit a Berzsenyi Dániel Gimnázium matematika tagozatán töltötte, ahol számos tanulmányi versenyen indult, többek között a matematika OKTV döntőjében a 17. helyezést érte el. Szabadidejében szívesen sportol és zenél, ezek mellett továbbra is keresi a kihívásokat a matematika világában.