Medve Matek
Élmény, ami összeköt
Rendezvényeink önkéntes hátországát biztosító partnerszervezetünk, A Matematika Összeköt Egyesület évek óta jogosult az adó 1% fogadására, melyből befolyó összegeknek köszönhetően folyamatosan képezni tudják magukat, és bővíteni az önkéntes közösséget. Az egyesület tagjaival találkozhattok szabadtéri versenyeinken segítőként, valamint nyári táborainkban kísérőként, szervezőként. Amennyiben szívesen támogatnád a matematikanépszerűsítési kezdeményezéseinket, kérjük, ajánld fel adód 1%-át az egyesület számára! Adószámuk: 18518179-1-09
Március 20-a után emelkedik a tavaszi Medve Szabadtéri Csapatversenyeink nevezési díja, így javasoljuk, hogy a még be nem nevezett, de tervezett csapatok felvitele eddig az időpontig történjen meg, ahogy a véglegesítés is, ugyanis a kedvezményes árat csak ez esetben tudjuk garantálni számukra. A díjak a március 20-as határidő után fejenként 500 forinttal emelkednek. A véglegesítést követően külön emailben érkezik egy számla, melynek befizetésére további 8 nap áll rendelkezésre majd. A kedvezményes ár mind a rendezvényeinken, mind a saját helyszínes versenyzésnél is igénybe vehetők, a Nevezési rendszer automatikusan számolja a kedvezményes díjat. Április közepén indul a szezon, ugye találkozunk? :)
A Pénziránytű Alapítvánnyal közös együttműködésünk eredményeképp negyedik éve rendezzük meg közösen a PénzFutam elnevezésű pénzügyi fejtörőket tartalmazó ingyenes játékot március 2. és április 1. között. A játékot 3-13. évfolyamos diákok részére alkottuk meg, melyen a részvétel ingyenes, csupán a játékot levezénylő pedagógusnak kell játékindító kódot igényelnie honlapunkon. Játszani lehet szabadtéren bármely Medve Matek GO pályán, vagy QR kódokat kihelyezve akár az iskola épületén belül is. Minden szükséges infó elérhető a PénzFutam oldalán, valamint a játékindító kód is itt igényelhető.
Sokan vannak olyan előrelátóak, hogy már most tervezik a nyarat, így örömmel jelentjük, hogy a 2026-os Medve Matek Nyári Élménytáborok részletei világot láttak, a jelentkezés pedig elindult, így már beilleszthetők az alakuló nyári szüneti-, szabadság naptárba. Idén is 6 egyhetes turnusban várjuk a 11-19 éves diákokat a Zemplénben, a Balatonnál, valamint a Mátrában. Még csak most ismerkedtek táborainkkal? Javasoljuk, hogy a táborok kiinduló oldalát, majd a szimpatikus időpontban, helyszínen lévő tábort mind tanulmányozzátok át, ha kérdésetek van, pedig keressetek minket! Jelentkezzetek mihamarabb, mert a népszerű turnusok gyorsan telnek! :)