fbpx

Tavaszi Medve Szabadtéri Csapatverseny 2024 - Miskolc

Miskolc, Egyetem, 2024. április 10.

A lista alapértelmezésben helyezés szerint van rendezve, de a le-és felfelé mutató kis nyilak segítségével bármely szempont szerint (pl. helyszín) sorba rendezhető.

Az esemény végén Koala 3 és Koala kategóriában az alábbiakhoz képest eltérő eredményt hirdettünk, ugyanis kiderült kettő csapatról, hogy tévesen neveztek 3. osztályosként, valójában 4-esek a csapattagok. A győztes Koala 3 csapat a 4-esek versenyét is megnyerte pontszáma alapján, ezáltal a Koala 3-as versenynek új győztese van, valamint a Koala 4-es csapat helyszínen behirdetett győztese valójában második lett - azonban mindhárom győztes és behirdetett győztes csapat meghívást kap a Döntőbe és joggal érezhetik magukat győztesnek! Köszönjük a csapatoknak, hogy jelezték a hibát.

A versenyeken használt általános pontszámító képlet a következő:

P = 160 + F + U - I/3

A képletben F az úgynevezett feladatbónuszt, U a magasabb rangra történő ugrásért járó bónuszt jelöli, míg I az időpontszám, melyet úgy kapunk, hogy az utolsó feladatbónuszt érő feladat megoldási időpontjának és a verseny kezdetének percben mért különbségét vesszük. A feladatbónusz mértékét a feladat nehézsége határozza meg, ez magasabb rangú feladatokért mindig nagyobb. Az ugrási bónusz rendre 100, 150 és 200 pont a bronz-, ezüst és aranymedve rang megszerzésért.

Képek

A teljes galéria megnyitásához kattintson a fenti képre!

Eredmények

Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Balogh Bulcsú Vince
Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Marjas Máté Boldizsár
Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Radeczky Regő
Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Arany829.494724 m
2.Pántya Levente
Jókai Mór Református Általános És Alapfokú Művészeti Iskola, Miskolc
3. osztály
Zemlényi Vince
Jókai Mór Református Általános És Alapfokú Művészeti Iskola, Miskolc
3. osztály
Zsoldos Zétény
Jókai Mór Református Általános És Alapfokú Művészeti Iskola, Miskolc
3. osztály
Arany740.913547 m
3.Kosnyider Zsolt
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Hortai Péter
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Tóth-Bognár Bálint
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Arany733.1110563 m
4.Kiss Lili Panna
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája, Kazincbarcika
3. osztály
Farkas Csenge
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája, Kazincbarcika
3. osztály
Szabó Liána
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája, Kazincbarcika
3. osztály
Arany710.999217 m
5.Galambos Simon
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
3. osztály
Magyar Botond
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
3. osztály
Sándor Levente

Arany692.5011505 m
6.Lakatos Ferenc
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Jakubinyi Bálint István
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Jablonkai Hunor
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Arany683.284055 m
7.Nádasdi Nimród
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
3. osztály
Szántó Zalán
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
3. osztály
Szűcs-Fazekas Léna
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
3. osztály
Arany659.468926 m
8.Hódi Kristóf
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Veres Bence
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Máté Botond
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Arany623.377918 m
9.Ronyecz Lili
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
3. osztály
Váradi Gergő
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
3. osztály
Rácz Dorka
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
3. osztály
Ezüst470.943578 m
10.Dudola Kincső
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája, Kazincbarcika
3. osztály
Pásztor Bulcsú Péter
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája, Kazincbarcika
3. osztály
Nedeczki Mia
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája, Kazincbarcika
3. osztály
Ezüst444.064078 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Horváth Dóra
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Balogh Bernadett
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Jancsurák Eszter
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Arany934.289488 m
2.Zörög Lizett
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Szabó Anna
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Hunkó Hanna
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Arany900.589646 m
3.Jánosi Lívia
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Molnár Máté
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Bana Dorottya
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
3. osztály
Arany845.7711332 m
4.Túrmezei Ármin
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Maczó Ádám

Feiler Levente
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Arany801.9316047 m
5.Szepesi Márton
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Repei Dalma
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Bereznay Balázs
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Arany731.647043 m
6.Veszprémi Olivér
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Fáy Zsigmond
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Bánhidi-Veres Szabolcs
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
4. osztály
Arany725.086843 m
7.Bereznay Dóra
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Juhász Alexa
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Sárossy Noémi
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Arany695.6414621 m
8.Kurtos Szonja Dorina
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Torma Zsófia
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Rusznák Emma
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Arany695.5912823 m
9.Göcz Ákos
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
4. osztály
Piringer Ádám
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
4. osztály
Staviarszki Hanna
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
4. osztály
Arany694.867374 m
10.Bene Ádám
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Molnár Dani
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Nagy Dániel
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Arany654.5213338 m
11.Stark Olivér
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Északi Ákos Botond
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Verebélyi Benedek
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Arany647.9410584 m
12.Kiska Ádám
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Nagy Zalán
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Vukdragovic Svetlana Nina
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Arany640.4016085 m
13.Margóczi Botond
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Juhász Gréta
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Juhász Kolos
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Arany634.5212470 m
14.Király Csaba
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Kristek Marcell
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Kocsis Bence
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Arany619.518944 m
15.Ambrus Adrienn
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Orbán Cintia
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Poharanszki Noel
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Ezüst447.048222 m
16.Ander Noel
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Csikós Levente
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Danyi Krisztián Botond
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
4. osztály
Ezüst423.777287 m
17.Kulyassa Máté
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Czikó Katica
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium, Miskolc
4. osztály
Tóth Reni

Bronz262.122355 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Kurucz Áron
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Gellért Norman
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Róde Zsigmond
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany964.928877 m
2.Morvai Míra Fanni
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Bacsó Márton
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Kóródi Boróka Lilla
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Arany947.767534 m
3.Rónaföldi Artúr Zétény
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Füzesi Vince
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Skornyák Áron
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Arany916.138126 m
4.Jaskó Linda
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika, Nemtudom
5. osztály
Ombódi Zara
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika, Nemtudom
5. osztály
Nagy Lia

Arany909.365040 m
5.Kozma Áron Tamás
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Koós levente
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Herczeg Benedek
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Arany884.535848 m
6.Bene Balázs
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Koncz Olivér
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Lehotai Léna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Arany848.445014 m
7.Szenttamási Márton
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Várkonyi András
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Varga Ádám
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Arany840.698891 m
8.Gajda Ákos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Szőllősi Ákos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Tőzsér Mór Sándor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany837.824088 m
9.Oláh Botond
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Homa Kristóf
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Borosik Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany836.446214 m
10.Páll Dorka
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
6. osztály
Szűcs Anett
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
6. osztály
Csattos Domonkos
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
6. osztály
Arany830.725703 m
11.Járvás Tamás
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Bodolay Sebestyén
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Pákozdi Vince
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Arany822.516323 m
12.Gönczi Borbála
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Urbán-Némethy Kála
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Papp Anna Liza
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Arany819.795781 m
13.Nagy Kende Zalán
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Nagy Ádám
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Tilman Marco Jakob
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Arany813.894094 m
14.Domonkos Soma Gergő
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
6. osztály
Majoros Máté
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
6. osztály
Makár Levente Nimród
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
6. osztály
Arany783.372988 m
15.Domby Petra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Kovács Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Komáromi Mátyás
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany768.623878 m
16.Veres Zoárd
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Kisnémet Viktor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Kurmai Csaba
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany767.113786 m
17.Sári Botond
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Viszóczky Ábel
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Kis- Varga Levente
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Arany766.038144 m
18.Pócs István Márk
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Luterán Márton
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
-

Arany763.887419 m
19.Tóth Zoltán
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Parti Márk
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Sipkás Csanád
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Arany763.817833 m
20.Fridrik Bende Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Lázár Simon Bendegúz
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Deák Ármin Botond
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany756.935844 m
21.Tóth Márk
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Elek Huba
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Vozárik-Illés Márton
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Arany755.643854 m
22.Müller Vera
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Merényi Sára
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Fejes Eszter
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany755.023961 m
23.Szoták Jázmin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Zéman Lili
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Sárvári Jázmin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany753.9910163 m
24.Szalma Sára
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Czirják Dóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Bianki Adél
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Arany746.646441 m
25.Kormos Ramóna
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Sándor Levente
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Orbán Barbara
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Arany744.537117 m
26.Vass Nina Kinga
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Molnár Gréta
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Szabó Hanga
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Arany741.325324 m
27.Fekete Nóra
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Gáll Jázmin
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Farkas-Szabados Gréta
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
3. osztály
Arany739.195797 m
28.Gulyás Gréta
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Vigóczki Maja Kamilla
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Megyery Emma
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany737.943242 m
29.Bodnár Luca
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
5. osztály
Miskolci Dóra
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
5. osztály
Varanek Hanna Nóra
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
5. osztály
Arany721.634279 m
30.Bodnár Ádám
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Fónagy Patrik
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Szabó Gergő
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Arany720.995719 m
31.Gál Ármin
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika, Nemtudom
5. osztály
Király Levente
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika, Nemtudom
5. osztály
Domonkos Benett
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika, Nemtudom
5. osztály
Arany720.795190 m
32.Bartkó Luca
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Sasvári Nóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Somosi Áron
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany714.723167 m
33.Fekete Levente
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
5. osztály
Kulcsár Lőrinc
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
5. osztály
Pálházi Zsófia
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
5. osztály
Arany705.194400 m
34.Gazsi Benedek
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Szunyog András
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Lippai Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany693.857454 m
35.Klinkó Zalán
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika, Nemtudom
5. osztály
Szabó Áron

NINCS

Arany687.366095 m
36.Szitka Nimród
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Szitka Kolozs
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Finta Lídia
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Arany686.955360 m
37.Árvai Blanka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Kéri Júlia
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Juhász-Nagy Liza Janka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Arany685.927917 m
38.Szilágyi Csilla
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
5. osztály
Vass Júlianna
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
5. osztály
Szilágyi Boldizsár
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
5. osztály
Arany677.977939 m
39.Lengyel Noel
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
5. osztály
Lengyel Patrik
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
5. osztály
Petra Zsombor
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
5. osztály
Arany677.834603 m
40.Kovács Mia
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Tóth Mira
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Szabó Zsombor
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Arany675.597999 m
41.Balogh Marcell
Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola, Megyaszó
6. osztály
Mészáros Gergely
Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola, Megyaszó
6. osztály
Szőke Péter
Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola, Megyaszó
6. osztály
Arany669.616445 m
42.Busits Hanna
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Balogh Léda
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Nyírcsák Eszter
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Arany667.326549 m
43.Mikó Borbála Anikó
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
5. osztály
Bodnár Márton
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
5. osztály
Kemény Alíz
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
5. osztály
Arany661.428750 m
44.Juhász Ádám
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Mezey Milán
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Rácz Gergely Levente
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Arany655.935275 m
45.Soós Hanna
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Baráth Adél Blanka
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Spitzmüller Flóra
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Arany654.965957 m
46.Pataki Olívia Róza
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Pohl Dóra Petra
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Kiss Emma Sára
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Arany649.486764 m
47.Szegedi Imre
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
5. osztály
Rohály Ádám
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
5. osztály
Hóbor Flóra
Görömbölyi Általános Iskola, Miskolc
5. osztály
Arany643.224402 m
48.Szalontai Gerda
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
5. osztály
Skurek Mira
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
5. osztály
Sitkey Dorottya
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
5. osztály
Arany635.237271 m
49.Márku Lotti
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Bogyai Lili
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Garai Ágota
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Arany628.736976 m
50.Maros Marcell
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Angyal Félix
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Szűcs Levente Illés
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Arany618.268668 m
51.Farkas Regő
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Gecse Panna
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Nyéki Aisa
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
5. osztály
Arany615.215448 m
52.Farkas Zente
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Kiss Teofil
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Rinyu Levente
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
6. osztály
Arany613.326478 m
53.Balogh Bodza
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Markó Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Nagy Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Ezüst494.226365 m
54.Fedor Marcell
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Mihály Noel
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Varga Zsombor
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Ezüst476.163967 m
55.Gelsei-Jaczkó Vendel
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
5. osztály
Mosonyi Márton
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
5. osztály
Kujbus Marcell
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
5. osztály
Ezüst448.084324 m
56.Fazekas Jordán
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Dicső Vilmos
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Dicső Levente
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Ezüst445.116184 m
57.Szabó Dominik
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Pecséri Bence
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
nincs

Ezüst438.508575 m
58.Fekete Bendegúz
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Spala Kende Ákos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Gazda Miklós
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
5. osztály
Ezüst417.333215 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Gál Mózes
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Sasvári Zoltán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Szabó Zoárd
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany1044.124245 m
2.Havasi Dominik Olivér
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Molnár Boldizsár
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Krizsovenszki Ádám
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany1035.825579 m
3.Körmöndi Csanád
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Lippai Dávid
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Nagy Márton
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany1026.115015 m
4.Kóródi Bernát Zoltán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Pfaff Noel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Terjék Tomaj
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany1025.862934 m
5.Fonó Szilvia Nikolett
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Söderberg Kajsa

Arany953.117541 m
6.Fodor Fanni
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Molnár Fruzsina
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Müller Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany947.697287 m
7.Takács Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Tamás Bálint Gábor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Zörög Benett
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany940.415528 m
8.Szegedi Attila
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
8. osztály
Kovács Áron Bendegúz
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
8. osztály
Minyóczki Lia
Szirmabesenyői Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szirmabesenyő
8. osztály
Arany938.264245 m
9.Lukács Kristóf Pál
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
7. osztály
Váradi Áron
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
7. osztály
Lénárt András
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
7. osztály
Arany887.164372 m
10.Csomós Bence
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Szabó Olivér Ákos
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Csenge Levente
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Arany833.923621 m
11.Fehér Olivér
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Bertók Bence
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Lipusz Patrik Primusz
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Arany830.304655 m
12.Szabó Emma
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
7. osztály
Kovács Jázmin
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
7. osztály
Ferencsik Gergő
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
7. osztály
Arany820.993359 m
13.Árvai Csongor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Furman Csanád József
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Szilágyi András Péter
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany785.136172 m
14.Gazsi Levente
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Marjai Dávid
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Szabó Nándor Noel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany779.894319 m
15.Komlósi Emma Julianna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Korpás Hanna Diána
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Németh Fanni
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany773.384657 m
16.Les Flóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Móré Linett
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Nagy Jázmin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany760.788145 m
17.Lippai Emma
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Lucskay Bianka
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Lukács Petra
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Arany727.015022 m
18.Soltész Enikő
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Ruzsbánszki Ádám
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Kádár Liliána
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
Arany726.235116 m
19.Németh Balázs
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Folyami Bálint
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Kocsis Ádám
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Arany703.6810300 m
20.Makra Zóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Szabó Flóra
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Juhász-Zsigmond Daniella
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany697.805557 m
21.Ivancsó Vanda
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Pallay Abigél
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Pető Jázmin Lara
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany687.673061 m
22.Olajos Gergely
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Fukk Frigyes
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Juhos Patrik
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
8. osztály
Arany686.813749 m
23.Bakk Via
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Juhász-Nagy Lili
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Szabó Sára
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany684.765615 m
24.Czeglédi Petra
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Tóth Adél
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Czakó Zoé
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Arany678.865269 m
25.Juhász Hanna
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
8. osztály
Fazekas Zsófia
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
8. osztály
Timkó Dávid
Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola, Nyékládháza
8. osztály
Arany673.544246 m
26.Szabó Biborka
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Bónis Mira Zille
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
NINCS
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
3. osztály
Arany654.576127 m
27.Antal István
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Bogoly Zsombor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Leányvári Benjamin
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany636.496459 m
28.Oláh Jázmin
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Barnóczki Réka
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Kerékgyártó Panna
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Arany629.294467 m
29.Piszkor Hanna
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Dobi Mira
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Molnár- Berecz Petra
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Arany610.717454 m
30.Vas Zoé Zóra
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
-
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Tódor Luca
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Ezüst496.834141 m
31.Klimon Áron
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Fészki Hanna
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Elek Gabriella
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
Ezüst485.692381 m
32.Juhász Jázmin
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Áll Anna
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Csányi Mirjam
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Ezüst473.954862 m
33.Virágh Jázmin
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
7. osztály
Szűcs Panni

Ezüst467.544871 m
34.Fekete Vivien
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Majoros Vanessza
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Orbán Alexandra
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Ezüst458.634113 m
35.Krokos Petra Emília
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Ozsvári Zoé
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Szabó Dóra Klára
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Ezüst446.495780 m
36.Kajuha Szabolcs
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
-
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Stefán Kristóf
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
8. osztály
Ezüst440.973078 m
37.Dobronyi András
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
Mester Zoé Kata
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
Pauleczki János
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
Ezüst439.485685 m
38.Felházi Dániel
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
Kiss Ádám
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
Páhi Szabina Blanka
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
Ezüst427.384708 m
39.Szabó Eszter
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Jaskó Lilla
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Bálint Nimród
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Ezüst422.073927 m
40.Papp Attila
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
Veréb Bence
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
nincs
Vámosújfalui Általános Iskola, Vámosújfalu
7. osztály
147.431041 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Szörényi Zalán András
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kriston Regő Márton
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Ujváry Vince György
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany949.085406 m
2.Lupkovics Lázár
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Nagyházi Levente
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Terjék Temes
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany942.322993 m
3.Brunczel Annamária
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Horváth Bori
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Horváth András
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Arany940.873977 m
4.Gaál Gergely
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Elekes Sándor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kolencsik Nándor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany935.047157 m
5.Bálint Barnabás
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Nagy Donát
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Vermes András
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany920.023714 m
6.Rozgonyi Orsolya
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Szepessy Judit
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Kiss Lilien
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Arany875.704614 m
7.Riedlinger Rajnold
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Kiss Ákos
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Leitner-Takács Bende
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany854.224156 m
8.Csehil Nándor
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Zlinszky Erzsébet
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Csirpák Eszter
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Arany839.213025 m
9.Kurusta Timea
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Suszterics Dávid
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Barva Levente
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany835.807939 m
10.Novák Hunor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Módis Marcell
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Béres Tamás
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany834.778112 m
11.Miskolci Ábel
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Török-Jónyer Erik
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Bede Kornél
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany834.025407 m
12.Mikó Petra
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Kostyál Gréta Lelle
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Tóth Emma Luca
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany823.963654 m
13.Hünlich Lotte
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Fischinger Boglárka
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Gyárfás Anikó Andrea
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Arany822.792785 m
14.Mikesz Lili
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Barna Csenge
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Bodnár Mira Emília
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany810.866610 m
15.Cziáky Zsombor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Papp Máté Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Stenczel Attila
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany793.942868 m
16.Ivák László
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Sághy Aba Soma
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Ujpál András
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany783.532984 m
17.Varga Hanna
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Dienes Csenge
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Szabó Péter
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany775.999304 m
18.Bihi Boglárka
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Major Csilla
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
NINCS
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
3. osztály
Arany775.423832 m
19.Vass Dóra
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Forinyák Anna Vanda
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Mixtay Mira
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany762.704348 m
20.Tamás Kornél Kósa
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Papp Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Gres András
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany752.383007 m
21.Henz Árom
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Borsos Iván
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Hunyák Tamás
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany749.774273 m
22.Lőrincz Larina
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
9. osztály
Tömöri Márk
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
9. osztály
Tasnádi Zsombor
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
9. osztály
Arany746.743515 m
23.Bialkó Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Kertész Éva Zsófia
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Katona Péter
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany727.233834 m
24.Várkonyi Péter
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Szenttamási Lili
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Kiss Bence Balázs
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Arany719.982166 m
25.Béres Hedvig
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Lukács Lilla
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Dobos Kira
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Arany687.284288 m
26.Kiss Anna
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
10. osztály
Szabó Milla Dorka
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
9. osztály
Bodnár Dóra
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
9. osztály
Arany677.393631 m
27.Szojka Róza
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Tálas Lídia Anna
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Csikós Annamária
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany674.445682 m
28.Kék Boglárka
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Kéri Zétény
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Király Ruben
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Arany623.823050 m
29.Tugyi Dániel
Diósgyőri Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Kovács Zovát Kolos
Diósgyőri Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Bakó Balázs
Diósgyőri Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany622.098030 m
30.Réthy András
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Takács Alexandra
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Al-Hag Áron
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Arany620.438205 m
31.Gombkötő Jáde
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Sztermen Boglárka
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kis-Vaszil Nikolett
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany619.714022 m
32.Emmert Angelina
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Sorosánczki Sára
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Sánta Gréta
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Ezüst482.594329 m
33.Óbermajer Áron
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Sótonyi István
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Elekes Márton
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Ezüst463.243471 m
34.Molnár Levente Péter
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
9. osztály
Hegedűs Levente
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
9. osztály
Dunmade Démilolá Támiloreoluwá
Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium, Miskolc
9. osztály
Ezüst453.222379 m
35.Tamáskovics Véda
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
9. osztály
Vörös Luca Mária
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
9. osztály
Várkoly Anna
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
9. osztály
Ezüst450.463615 m
36.Vágó Liliána
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Pávási Boglárka
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Papik Patrik
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Ezüst445.874628 m
37.Szabadka Áron
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
9. osztály
Nagy Lara

Tóth Ákos

Ezüst436.212574 m
38.Baksa Amarillisz
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Dubik Sonja Antoinette
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Frikker Eszter
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Ezüst428.784260 m
39.Kulyassa Gerda
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Gál Zsigmond
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Lukács Áron
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, Miskolc
9. osztály
Ezüst428.582225 m
40.Jencső Máté
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Simon Hunor
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Kanizsay Máté Csanád
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Ezüst425.975600 m
41.Wiersum Júlia
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Csepregi Nadin
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Gabura-Törzsy Zsófia
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
10. osztály
Ezüst425.893641 m
42.Kovács Gábor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Habina Máté
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Hák Lukács
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Bronz272.882257 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Iván Máté Domonkos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Ujpál Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Varga Balázs
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Arany1059.244281 m
2.Kendrovszki Dominik
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Lipták Bence
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Szabó Donát
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Arany1042.276618 m
3.Gál András
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Homolya Dániel
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Koós Andor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Arany861.683569 m
4.Balázs Patrik Márk
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Szabó Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
NINCS
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
3. osztály
Arany840.915110 m
5.Csima Márton
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Erdei Szilas Dániel
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Szolyák Balázs
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Arany805.525064 m
6.Szilágyi Balázs
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Fábián Bertalan
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Kiss Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany799.613963 m
7.Kömlei Viktor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Gáthi Donát
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Pusztai Zsombor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany777.816816 m
8.Gávris Zsombor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Kiss Flórián
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Kárpáti Donát
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany774.872017 m
9.Egri István
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
11. osztály
Filek Ditta
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
11. osztály
Molnár Levente
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc
11. osztály
Arany763.574713 m
10.Hajdu István
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Hegedűs Olivér
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Polgár Dominik Noel
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Arany749.131901 m
11.Arnóczki Réka
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Lengyel Dávid
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Bartha Szabolcs
Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc
11. osztály
Arany692.067339 m
12.Sohajda Titanilla Katalin
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Sohajda Laura Dóra
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Szabó Csenge
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Arany674.245403 m
13.Plávenszki Luca Sára
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Frankó Csenge
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Nichita-Sulyok Antony Dániel
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Arany660.923745 m
14.Váradi Emma
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Fodor Mirjam
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
NINCS
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
3. osztály
Arany654.214115 m
15.-
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Spirkó Balázs
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Szárnya Armand
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Arany629.8714026 m
16.Szilágyi Mátyás
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Kenderes Márk
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Virág Csaba
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Arany628.785737 m
17.Ungvári Kristóf
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Tompa Tibor
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Nagy Attila Botond
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Ezüst491.044577 m
18.Demeter Csenge
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Tardi Kendra
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Méhész Gerda
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Ezüst479.584289 m
19.Bagosi Brigitta
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Csengeri Virág
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Zsidó Krisztina
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Ezüst479.263059 m
20.Urbánszki Gréta
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
11. osztály
Dósa Anna
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
11. osztály
Zsigray Mátyás
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
11. osztály
Ezüst441.422746 m
21.Kovács Ádám
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Gábor Lajos Gábor
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Kis-Molnár Ákos
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
12. osztály
Ezüst434.462369 m
22.Kraus Viktor Máté
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
-
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Tóth Dávid János
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona, Sárospatak
11. osztály
Ezüst426.381962 m
23.Tasnádi Nikolett
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
11. osztály
Vörös Bence
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
11. osztály
Kohut Szabolcs
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika
11. osztály
Bronz290.961944 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Bojtárné Páhi Mónika
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája
Nedeczkiné Molnár Nóra
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája
Pásztorné Czakó Anita
őstermelő
Arany699.982311 m