fbpx

Tavaszi Medve Szabadtéri Csapatverseny 2024 - Budapest, Gellért-hegy (szombati futam)

Budapest, Gellért-hegy, 2024. május 11.

A lista alapértelmezésben helyezés szerint van rendezve, de a le-és felfelé mutató kis nyilak segítségével bármely szempont szerint (pl. helyszín) sorba rendezhető.

A versenyeken használt általános pontszámító képlet a következő:

P = 160 + F + U - I/3

A képletben F az úgynevezett feladatbónuszt, U a magasabb rangra történő ugrásért járó bónuszt jelöli, míg I az időpontszám, melyet úgy kapunk, hogy az utolsó feladatbónuszt érő feladat megoldási időpontjának és a verseny kezdetének percben mért különbségét vesszük. A feladatbónusz mértékét a feladat nehézsége határozza meg, ez magasabb rangú feladatokért mindig nagyobb. Az ugrási bónusz rendre 100, 150 és 200 pont a bronz-, ezüst és aranymedve rang megszerzésért.

Képek

A teljes galéria megnyitásához kattintson a fenti képre!

Eredmények

Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Gulácsi Botond
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Tőzsér Marcell
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Molnár Balázs
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Arany950.844524 m
2.Kiss Dorka
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Lóránt Anna
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Brandt Janka
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Arany941.923335 m
3.Bitai-Balykó Zénó
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Farkas Kristóf
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Horváth Alíz
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Arany872.513435 m
4.Várdai Fruzsina
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Ott Karolina
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Katona Rege
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Arany854.814542 m
5.Dulácska Marcell László
Vajk-sziget Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
Tamás Szilárd
Vajk-sziget Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
Tóth Bertalan István
Vajk-sziget Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
Arany770.445030 m
6.Pekovits Marcell
Budapesti Nemzetközi Iskola-International School of Budapest és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
3. osztály
Giba Ádám

Kosztyu Alex

Arany754.484521 m
7.Erdei Máté
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Balogh Ádám
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Polgár Benedek
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Arany746.576873 m
8.Mohácsi Lili
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Mészáros Janka
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Botár Kamilla
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Arany739.204108 m
9.Kerekes Hedvig
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Fülöp Hanna

Bernáth Bogi
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Arany732.228086 m
10.Bodrogi Lili
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Boda-Szép Dénes
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Losonczi Szofi
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Arany685.096151 m
11.Huszár Huba
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Oláh Bernát
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
György Ádám
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Arany676.984993 m
12.Horváth Huba
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Horváth Soma
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Katona Balázs
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Arany669.506511 m
13.Horváth Mihály
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Gere Ádám

Gilicze Áron
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Arany633.015709 m
14.Turmezei Leonóra
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Bajusz Rozi
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Liu Xinyi
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Arany632.076917 m
15.Bottoni Áron
Budapesti Nemzetközi Iskola-International School of Budapest és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
3. osztály
Németh Olivér

Lakatos Lázár

Arany623.466684 m
16.Balázs Bálint
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Rotzik Máté
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Jakucs-Herczeg Ambrus
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Ezüst515.366225 m
17.Bettembuk Nándor Máté
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Pongó Simon
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Kovács Gellért András
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Ezüst513.935140 m
18.Kontz Arina
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Földváry Flóra Márta
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Bartus Hanna
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
3. osztály
Ezüst496.234526 m
19.Szulovszky Fanni
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
3. osztály
Erőss Anna Veronika
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
3. osztály
Erőss Boglárka Tünde
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
3. osztály
Ezüst485.276635 m
20.Chinellato Marco Junior
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Kéméndi Krisztián
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Eösze Vencel
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Ezüst482.585068 m
21.Dobozi Soma
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
3. osztály
Bedő Zétény
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
3. osztály
Povázson Lilla
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
3. osztály
Ezüst481.383228 m
22.Zavacsán Soma
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Taczman Dénes
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Komáromi Hetény
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Ezüst472.633877 m
23.Homoródi Nimród
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
3. osztály
Vidovics Vince
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
3. osztály
Baracsi Botond Benedek
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
3. osztály
Ezüst471.774852 m
24.Fehér Anna
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Vértes Laura
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Schneller Fruzsina
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Ezüst468.833515 m
25.Koch Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Siket áron
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Marchand Nathaniel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Ezüst459.526232 m
26.Menyhért Lilla
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
P.Tóth Sári
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Magyari Márk
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Ezüst457.416071 m
27.Korom Liliána
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Turi Dorottya
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Bakos Milena
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Ezüst456.583929 m
28.Szedlák Márk
ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, Budapest XII. kerület
3. osztály
Várnai Vica
ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, Budapest XII. kerület
3. osztály
Erős Ervin
ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, Budapest XII. kerület
3. osztály
Ezüst455.296869 m
29.Kiss Zsombor Nimród
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
3. osztály
Kovács Máté György
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
3. osztály
Orbán Gergő

Ezüst454.125890 m
30.Bertók Katalin
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Mati-Ifkó Margaréta
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Szlávik András
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Ezüst452.664857 m
31.Kiss Bertalan
Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Kovács Marcell
Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Pintér Kolos
Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Ezüst444.796776 m
32.Kulinyi Mira
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
3. osztály
Tamer Lara
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
3. osztály
Németh Zoé
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
3. osztály
Ezüst444.315036 m
33.Bárdosi Emma
Budapesti Nemzetközi Iskola-International School of Budapest és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
3. osztály
Németh Liza

Alyyan Anis

Ezüst441.415774 m
34.Barnhardt Áron
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Kassai Norbert
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Szlávik Enikő
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Ezüst438.424660 m
35.Nyári Albert
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Szentesi Kristóf
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Tardi Bálint
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Ezüst438.177476 m
36.Szabó Domonkos
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Frank Jázmin
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Nagy Csenge
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Ezüst435.676610 m
37.Gyursánszky Beatrix
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Kondor Anita
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Hotorán Nasira Nella
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Ezüst428.196133 m
38.Kiefer Nóra
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Antalffy Dóra
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Dobos Liliána
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Ezüst426.595040 m
39.Antal-Schneider Marcell
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Belénessy-Szabó Anna
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Simon-Kun Balnka
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Ezüst425.723933 m
40.Cserhát Kolos
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Lőrincz Lehel
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Fodor Zente
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Ezüst425.274540 m
41.Karácsony Orsolya Klaudia
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Sávoly Léna Zsuzsanna
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Németh Szonja
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Ezüst423.625561 m
42.Kertész Szofi
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Antal Márton
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Martus Roland
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Ezüst421.884236 m
43.Győry Dániel
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Varga Vince
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Kontur Krisztián
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Bronz277.663176 m
44.Balatanicz Emma
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Venter Gergő
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Diriczi Naomi
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Bronz260.273914 m
45.Szigetvári Marcell
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Füleki Zoltán
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Szentmiklós Péter
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Bronz259.012618 m
46.Makai Sára
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Csesznok Zsófia Anna
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Viacsil Zsófia
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
3. osztály
Bronz237.273395 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Varga Vince
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Sisak András
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Nagy Henrik
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany1044.244554 m
2.Nagy Luca
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Urbán Fülöp
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Tánczos Gréta
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Arany961.436609 m
3.Harangi János
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Tóth Péter
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Balla Zalán
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Arany959.078192 m
4.Lakos Vince
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Szeghy Bulcsú
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Pintér Endre
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Arany956.226281 m
5.Baka Barnabás
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
3. osztály
Crisci Mauro
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
3. osztály
Steins Luca Valérió
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
4. osztály
Arany954.644808 m
6.Csépai Máté
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Kisfaludy Levente
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Monostori Sámson
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany952.547723 m
7.Pusztai Emma
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Kardos Panni
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Takács Bánk
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Arany948.984797 m
8.Lakatos-Tar Botond
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Molnár Ádám
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Molnár Dániel
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Arany944.287934 m
9.Kis Dorka
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Kis Orsolya
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Papp Dóra
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Arany907.673599 m
10.Sós Barna
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Horváth Miklós
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Andó Zétény
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Arany900.5810041 m
11.Almási Levente
Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Pomáz
4. osztály
Lindmayer Ida
Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Pomáz
4. osztály
Kónya Boglárka
Sashegyi Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Pomáz
4. osztály
Arany885.616102 m
12.Szabó Bende
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
4. osztály
Szőcs Vilmos
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
4. osztály
Halácsy Mimi
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
4. osztály
Arany853.416161 m
13.Stágel Endre
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Finta Merse
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Kontur Mirjam
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany852.626903 m
14.Boja Levente
Budaörsi 1. Számú Általános iskola, Budaörs
4. osztály
Csősz Benedek
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
3. osztály
Kovács Péter

Arany848.593580 m
15.Bánáti-Baumann Bence
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Bene Sazbolcs
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Owczarek Ádám
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Arany835.946316 m
16.Duleczky-Andics Bálint
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Gazda-Németh Levente
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Szabó Dániel
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Arany835.296777 m
17.Csák Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Urbán Dávid
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Szántó Lőrinc
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Arany834.267006 m
18.Antal Áron
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Lajos Botond Áron
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Losonczi Ábel
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Arany829.592992 m
19.Baranyai Márton
Fóti Garay János Általános Iskola, Fót
4. osztály
Winkler-Antal Vanda
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
-
Fóti Garay János Általános Iskola, Fót
3. osztály
Arany822.396320 m
20.Dési Laura
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
4. osztály
Molnár Flóra
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
4. osztály
Lackó Áron
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
4. osztály
Arany799.695816 m
21.Institórisz Lili
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest XXI. kerület
4. osztály
Hajtó Kitti

Kenyeres László
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest XXI. kerület
4. osztály
Arany789.094453 m
22.Tatár Doma
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Schuch Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Forró Attila
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Arany761.995219 m
23.Dalgalarrando-Nyitrai Laura
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Moizes Flóra
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Szabó Adél
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Arany757.384860 m
24.Járosi Milán
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Kovács Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Schlissler Ádám
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Arany753.418293 m
25.Fejes Nimród
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Vass Dániel
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Ménesi Bodza
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Arany732.362454 m
26.Czagányi Kristóf
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
4. osztály
Németh Benedek

NINCS

Arany696.427083 m
27.Grébecz-Vén Heléna
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Sárhegyi Hanna Borka
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Bogdány Anna
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Arany692.535454 m
28.Kovács Luca
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Lénárt Lotti Emma
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Ács Jázmin
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
4. osztály
Arany681.625552 m
29.Kiss Sebestyén
Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Kiss Kristóf
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
4. osztály
NINCS
Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola, Budapest XI. kerület
3. osztály
Arany681.114535 m
30.Borbás Dániel Róbert
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
4. osztály
Döbrösi Hunor
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
4. osztály
Taller Bálint
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola,, Százhalombatta
3. osztály
Arany678.174663 m
31.Kolozsvári Márk
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Meichl Martin
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Patkós Vince
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Arany666.316939 m
32.Hegyi Zsóka
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Wilder Emília
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Báthori Borbála
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany650.245145 m
33.Bodrogi Dávid
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola, Biatorbágy
4. osztály
Kovács Péter
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola, Biatorbágy
4. osztály
György Zsombor
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola, Biatorbágy
4. osztály
Arany648.847042 m
34.Bogdány Barnabás
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Fehérpataky Bánk
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Tomschitz Máté
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Arany640.428928 m
35.Zámbó-Várkonyi Máté
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Samu Barnabás
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Petrovszki Zalán
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Arany640.298062 m
36.Mohos Árpád
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Bódi Ábel
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Mudris Eliza
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Arany633.596623 m
37.Regner Benett
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Vincze Balázs
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Adorján Máté
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Arany629.134925 m
38.Völgyesi Vendel
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Kallivoda-Koltay Ábris
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Komáromi Magor
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany626.076758 m
39.Somogyi Sára
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Megyesi Julianna
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Palcsek Léna
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Arany625.235749 m
40.Riczu Balázs
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Molnár Bátor
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Szóró Richárd
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Arany615.706533 m
41.Xu Rui Xuan Andy
Budapesti Nemzetközi Iskola-International School of Budapest és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
4. osztály
Zsuppányi Brúnó

Lukács Lőrinc

Ezüst497.943782 m
42.Seres Dorka
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Reszegi Gara
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Kopka Dávid
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Ezüst491.634898 m
43.Bertalan György
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Nyevrekla Zsóka
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Joó Ferenc
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Ezüst487.413321 m
44.Tóth Noémi
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Kovács Janka

Rózsa Nóra
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Ezüst480.963587 m
45.Demeter Misi
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Németh Balázs
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Reiszinger Áron
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Ezüst478.9610343 m
46.Bobák Ágnes
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Megyesi Hanna
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Siket Emília
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
4. osztály
Ezüst474.183842 m
47.Magyar Zita
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Tóth Zalán

Lurcza Antónia
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Ezüst472.874794 m
48.Reiter Mira
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Hangácsi Liza
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Kovács Kinga
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
3. osztály
Ezüst470.596312 m
49.Barta Kamilla
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Végh Ádám
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Nagy Szófia
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
4. osztály
Ezüst468.903728 m
50.Bartucz Csanád
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Somló Erik

Baranyi Benjamin
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Ezüst468.098999 m
51.Somló Ella
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Bandzi Botond
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Szegő Hanga
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Ezüst467.235214 m
52.Csipkés József
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Tóth Noel
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Dósa Attila
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Ezüst466.864117 m
53.Kányási Lili
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
Csilus Fanni Zsófia
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
NINCS
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
3. osztály
Ezüst465.849951 m
54.Varga Gergő András
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Andrási Bálint
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Dissoubray Max
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Ezüst463.314842 m
55.Kalinyin Kristóf
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Kovács Kamilla
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Rehó Nimród
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Ezüst460.147307 m
56.Schmidt Hedvig
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Dunakeszi
4. osztály
Schmidt Árpád
Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola, Budapest XIV. kerület
3. osztály
nincs
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Ezüst459.744926 m
57.Bezegh Stefánia
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Csimma Eszter
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Balogh Csenge
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Ezüst459.504969 m
58.Csordás Péter
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Széles Csaba
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Balogh Dominik
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
4. osztály
Ezüst456.185803 m
59.Insperger Marcell
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Karkus Máté
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Nemes Botond
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Ezüst455.587234 m
60.Sarkadi Bonifác
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Bruder Bence
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Majsai Attila
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Ezüst448.483642 m
61.Szabó Tamás
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Suba Márton
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Némethy László
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Ezüst446.394520 m
62.Ódor Hanna
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
László Léna
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
Török Boglárka
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
Ezüst445.835800 m
63.Nagymarosi Zsófia
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Nyári László Hunor
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Tóth Eliza
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
4. osztály
Ezüst445.094828 m
64.Takács Berta
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Bisztray Janka
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Balogh Száva
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Ezüst443.203938 m
65.Freund Júlia Rózsa
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Hokker Hanga
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Nagy Alíz
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Ezüst438.978180 m
66.Lengyel-Makszin Dániel
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest XXI. kerület
4. osztály
Dandé-Ölveczki Márkó

Ezüst435.794740 m
67.Fehér József
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Gránicz Máté
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Kovács Kornél
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
4. osztály
Ezüst430.876168 m
68.Greschik Miklós
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Greschik Mihály
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Godó Péter
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Ezüst427.484334 m
69.Kas Robin Erhard
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
Miklósi Levente
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
NINCS
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
3. osztály
Ezüst423.614547 m
70.Kocsis Lilla
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
Csabai Csenge Panka
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
Markovits Lilien Éva
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
Ezüst416.274852 m
71.Kaczur Milán
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
Gerláti Dominik Renátó
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
4. osztály
NINCS
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
3. osztály
Ezüst416.164225 m
72.Szabó Izabella
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Bisztray Zsuzsanna
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Fontanini Amira
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Bronz288.532882 m
73.Mohácsy Luca
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Biczi Bernadett
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Szemerjay Emese
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Bronz287.733653 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Dési Barnabás
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
6. osztály
Fehér Botond
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
6. osztály
Lontay Szabolcs
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
6. osztály
Arany1052.564400 m
2.Winkler-Antal Dalma
Gödöllői Török Ignác Gimnázium, Gödöllő
6. osztály
Baranyai Zsófia
Gödöllői Török Ignác Gimnázium, Gödöllő
6. osztály
Pozsár-Szentmiklósy Eszter
Gödöllői Török Ignác Gimnázium, Gödöllő
6. osztály
Arany1047.423639 m
3.-
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
5. osztály
Katona Mátyás
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
6. osztály
Vajda Milán
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
6. osztály
Arany1039.173589 m
4.Plattner Vince
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Bősze Dávid
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Balázs - Záper Dominik
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Arany1002.084199 m
5.Jancsó Bálint Adorján
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Szövényi Mihály
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Kádár András
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Arany988.954827 m
6.Keszthelyi Roland
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Lerchner Ákos
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Mohácsy Domonkos
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany983.075855 m
7.Gyüre Áron
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
6. osztály
Molnár-Sáska Tamás
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
6. osztály
Sólyom Eszter
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
6. osztály
Arany960.266005 m
8.Kaucsek Tódor
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Verőczei Zétény
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Shen Yiyun
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Arany949.884635 m
9.Világi Ádám
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Simon Rudolf
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Oroszlán Balázs
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Arany946.614214 m
10.Tóth Sebestyén Vince
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Szathmáry Kristóf Bendegúz
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Herczeg Kinga
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany945.436896 m
11.Szinovszki Péter
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Vattay Áron Vilmos
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Honti Vencel
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Arany941.447543 m
12.Farkas Réka
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Marczis Barbara
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Papp Laura
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Arany936.364222 m
13.Shevchuk Annabella
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Zhu Zixi
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Krepuska Róza
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Arany930.964674 m
14.Povázson Noémi
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Sárkány Orsolya
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Székely Laura
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Arany923.434559 m
15.Nagy Brúnó
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Szabó Kornél
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
nincs
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
3. osztály
Arany898.168459 m
16.Köhler Kristóf
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Miklós Áron
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Popovics Kornél
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany895.275426 m
17.Szeiferman Botond János
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Szalma Dániel Imre
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Pap Marcell Ferenc
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Arany887.744448 m
18.Láng Dorottya
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Pánya Kamilla
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Zsombori Adrienn
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Arany882.106186 m
19.Baksay Júlia
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Hajdu Ada

Viczenti Izabella
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Arany880.945528 m
20.Borbás Péter Olivér
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
6. osztály
Botyánszki Zétény Márk
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
6. osztály
Horváth Simon
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
6. osztály
Arany880.775156 m
21.Fecske Regina
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Földvári Tünde
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Széplaki Dóra
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Arany880.075699 m
22.Bajkai Borka
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Kaip Luca

Nagy Bendegúz
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Arany876.915257 m
23.Lazányi Máté
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Fekete Máté
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Forgács Márk
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Arany847.497045 m
24.Emőd András
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Fehér Félix
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Sághy Attila Máté
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Arany841.554235 m
25.Simon András
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Kovács Patrik
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Csáki Ádám
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Arany835.013575 m
26.Menyhért Flóra
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Falvai Flóra
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Balogh Boróka
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Arany832.344768 m
27.Simon Olivér
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
5. osztály
Schlaffer Viktor Mátyás
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
5. osztály
NINCS
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
5. osztály
Arany830.573837 m
28.Bán Petra
Virányos Általános Iskola, Budapest XII. kerület
6. osztály
Kőhegyi Nóra
Virányos Általános Iskola, Budapest XII. kerület
6. osztály
Berger Izabella
Virányos Általános Iskola, Budapest XII. kerület
6. osztály
Arany822.855991 m
29.Szőke Emma
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Polgár Sára
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Tóth Barbara
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Arany822.043370 m
30.Palicz-Sziklai András
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Papp Ádám
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Kovács Máté
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Arany817.765390 m
31.Szilágyi Barnabás József
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Takács Milán
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Tóth Nimród
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Arany817.054550 m
32.Kínyó Miléna
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Matusz Mira
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
nincs
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
3. osztály
Arany816.484562 m
33.Szoboszlai Péter
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
NINCS
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Spányik Vilmos
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Arany799.717892 m
34.Éberlein Mihály
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Halupka Bence
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Kovács-Szabó Patrik
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Arany792.239091 m
35.Horváth Áron
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Megyeri Sebestyén
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Sztrinkai Dávid
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany791.626612 m
36.Sópajti-Tóth Ádám
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Kovács Kende
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
El Koulali Dénes
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany791.535925 m
37.Kalmár Domonkos
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Papp Ágoston
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Bierer Máté
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany791.506612 m
38.Almer Jakab
ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola, Budapest XII. kerület
6. osztály
Surguladze Elena

Arany791.077153 m
39.Mocsári Szabolcs Márton
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Grósz Pál
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Bodnár Péter
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Arany785.394327 m
40.Kucsera Panna
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Sallai Hanna
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Szij Emma Virág
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Arany784.945156 m
41.-
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Farkas Loránd
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Gabnay Zoltán
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Arany781.034828 m
42.Mázár Eszter
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Simon Alz
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Sirály Eszter
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Arany780.836747 m
43.Dani Maja Szófia
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Pethő Emma Dóra
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Kovács Panna

Arany779.924536 m
44.Kárpáti Bodza Zsófia
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Sisák Enikő Ilona
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
NINCS
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany776.586335 m
45.Pongrácz Kornél
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Bacskó Balázs
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Nabilek Boldizsár
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Arany775.817151 m
46.Udvari Balázs
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Andráska Marcell
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Németh Márton

Arany775.616100 m
47.Wiener Boglárka
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Szabó Orsolya
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Stágel Anna
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany770.794170 m
48.-
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Kovács Kata Eszter
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Zágoni Zóra
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany752.688445 m
49.Kővári Márk
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Mester Ádám
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Nyíri Zsombor
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany751.955622 m
50.Buzás Anikó
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Mészáros Flóra
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Tóth-Dusha Zoé
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Arany749.425162 m
51.Tarjányi Vera
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Mohácsi Zoé
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Nincs
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
3. osztály
Arany748.196055 m
52.Brandt János
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Kiss András
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Boros Bálint
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Arany747.157959 m
53.Klausz Kinga
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
5. osztály
Kis Otília

Arany746.644235 m
54.Monori Péter András
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Bekes Bendegúz
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Kovács Tamás
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany742.983865 m
55.Szulovszky Szonja
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
5. osztály
Tóth Aliz

Szalamie Bálint
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
5. osztály
Arany741.356802 m
56.Macher Mira
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Ónodi Iringó
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Kerekes Dorka
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany739.026875 m
57.Jakab Áron
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Knapp Sándor
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Kottra Nándor
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany733.834600 m
58.Farkas Bori
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Major Krisztina
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Németh Vanda
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Arany733.134351 m
59.Metzger Krisztián
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Mihály Réka
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Járay Liliom
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Arany730.647552 m
60.Gulyás Gréta
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Szeiferman Hajnalka Magdolna
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Hegedüs Anna
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany729.447555 m
61.Bognár Anna
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Takács Júlia
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Kemény Anna
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany727.164333 m
62.Komzák Gerda
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Gyurin Luca
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Molnár Liliána
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany724.145452 m
63.Dudás-Budai Gyöngyvirág
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Szalontai Noémi
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Bramer Madein
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Arany723.526266 m
64.Antal Veronika
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Bertaldó Zita
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Balassa Csenge
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Arany721.404565 m
65.Kassab Dominik
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Kovács Bence
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Telek-Sümegi Barnabás
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Arany714.133415 m
66.Petrusz Izabella
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Lehotkai Nóra
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Rácz Boróka
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Arany713.284638 m
67.Zupkó Vince
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Majercsik Dávid
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
nincs
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Arany711.945611 m
68.Dámóczi Luca
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Szmola Emil
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Juhász-Matafán Damján
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany710.475075 m
69.Szaller Szonja
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Dori Kamilla
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Füzesi Tamara
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Arany704.774295 m
70.Garai Kázmér
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Firle Máté
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Farsang Benedek
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany702.894975 m
71.Tarcsy Tasnád
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Simon Kristóf Lajos
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Varga Barnabás
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Arany698.026317 m
72.Kálmán Márton
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Kovács Kristóf

Pintér Balázs
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Arany696.295583 m
73.Paksi Lilla
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Molnár Anna Luca
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Srankó Dóra
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany695.794574 m
74.Stiaszni Nóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Feka Szilvia
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Lang Eszter
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
3. osztály
Arany694.976587 m
75.Girardi Bende
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Klacskó Milán
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Baráth Sára
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Arany689.316372 m
76.Heltovics Gréta
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
-
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Mocskonyi Hanna
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Arany687.596139 m
77.Varga Olivér
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Takó Ábel
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Csépke Andor
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany685.486638 m
78.Tamás Ádám
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Szabó Bence
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Kovács Ákos
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Arany684.886535 m
79.Szabó Réka Janka
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Vas Réka Boglárka
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Garai Fruzsina
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany684.324043 m
80.Némethy Gyula
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Palugyay-Masát Márton
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Németh Márton
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany684.135958 m
81.Balák Csaba Boldizsár
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Laza Hunor
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Murányi Gergő
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Arany682.966142 m
82.Nagy-Lugosi László
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Lakatos Botond
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Németh Benedek
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany681.026142 m
83.Molnár Benett
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Nikos Barnabás
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Gilicze László
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Arany680.804323 m
84.Andráska Áron
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Csillik Olivér
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Rádi-Szabó Péter
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Arany680.417361 m
85.Kenyeres Hédi
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Melegh Janka Sára
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Nagy Sarolta Klára
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Arany677.996192 m
86.Dudás Abigél
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Egressy Vilma Mariska
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Kiglics Zorka Léna
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Arany677.266462 m
87.C.Szabó Zétény
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
C.Szabó Zente
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Hodosi Szilárd
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Arany675.115014 m
88.Lengyel Hunor
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Standor Zalán Péter
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Weiner Miksa
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Arany672.626076 m
89.Kaldenekker Viktória
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
6. osztály
Körözsi Tamara
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
6. osztály
Magyar Blanka
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
6. osztály
Arany665.017842 m
90.Tibay György
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Káldi Levente

Arany663.678109 m
91.Dobozi Léna
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
-
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Kele Viktória
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Arany661.996368 m
92.Balogh Emma
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Szabó-Komoróczki Hanna Zsófia
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Váraljai Villő
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Arany655.375014 m
93.Völgyi Borbála
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
5. osztály
Horváth Adél
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
5. osztály
Dajka Dalma
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
5. osztály
Arany651.127125 m
94.Tarkó Vince
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
5. osztály
Szentkuti Barnabás
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
5. osztály
Nyircsák Ádám
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
5. osztály
Arany650.795732 m
95.Bita-Balykó Zoé
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Gádorfalvi Mia
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Botár Lili
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Arany650.286629 m
96.Hajdu Réka
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Hargitai Zsuzsanna Rajna
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Horváth Nóra
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Arany646.925697 m
97.Futácsi Matias
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Uramecz Gergely
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Sári Zalán

Arany643.136165 m
98.Buús Ferenc
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Varga Balázs
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Szekeres György
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Arany640.566802 m
99.Sárkány Zalán
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Oldal Noel
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Rada Kornél
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Arany636.958524 m
100.Varga-Dudás Nóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Berényi Benedek
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Pásztor Regő
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Arany636.466691 m
101.Madurovicz Áron
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Magyar Máté

Arany634.326982 m
102.Mészáros-Máté Milán
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Nagy Milán
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Szabó Zalán
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany633.035714 m
103.Fritz Gréta
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Hunyady Damira
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Eifert Nóra
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany631.967040 m
104.Sindel Ádám
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Borsos Izabella
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Kerekes Benjamin
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Arany628.315911 m
105.Csongrádi Natasa
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Kéméndi Dávid

Arany624.447454 m
106.Fekete Márk
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Szalai Léna
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Végh Mira
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany623.967916 m
107.Boros Gergő
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
5. osztály
Csendes Marcell
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
5. osztály
Kóré Zétény Vencel
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
5. osztály
Arany622.088923 m
108.Rechtorisz Mátyás
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Godó Imre
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Fábry Tamás
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany616.997080 m
109.Mészáros Lőrinc
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Schmuck Tamás
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Litvai János
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Arany615.946639 m
110.Michel Máté
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Horváth Sára Teréz
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Szenek Bianka
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Ezüst513.436472 m
111.Makó Detre Dániel
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Matlag Ármin
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Kosik Zsombor
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Ezüst501.614833 m
112.Zhu Yiqing
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Polgár Emma
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Vér Julianna
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Ezüst498.484143 m
113.Peleskei Adrienn
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Szabó Patrik
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Simon Gergely
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Ezüst493.994885 m
114.Csizmadia Gergő
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Lichtneckert Tünde
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Kanp Szabolcs
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Ezüst490.346699 m
115.Kun Zsófia
Budapest XVI. Kerületi Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVI. kerület
6. osztály
Gál Tamás

Tóth Lilla

Ezüst490.115509 m
116.Grand Benedek
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
P. Tóth Ádám Zsigmond
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Szabó Márton
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Ezüst487.884664 m
117.Lichter Laura
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Bánfalvi-Kovács Katalin
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Dörnyei Linda
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Ezüst486.066658 m
118.Seibert-Maizl Huba
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Gyuris Dávid
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Veres Ágnes
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Ezüst485.286157 m
119.Fux Maja
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Kósa Tímea
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Németh Róza Ludovika
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Ezüst484.964627 m
120.Annus Richárd
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Vass Maja
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Börzsönyi Nadin
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Ezüst484.966157 m
121.Fülöp Péter
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
5. osztály
Veres-Beiler Medárd
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
5. osztály
Bogár Donát Olivér
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
5. osztály
Ezüst484.846519 m
122.Cseszlai Damos
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
5. osztály
Kabódi Dávid László

Ezüst484.658821 m
123.Győri Gergő
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Vargadi Gergő
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Mihalkovics Ádám
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Ezüst483.616692 m
124.Majoros Barnabás
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Pál Zsombor
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Horváth Barna
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Ezüst481.578477 m
125.Balogh Barnabás
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Szijártó Bence
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Rónai Dávid
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Ezüst481.554087 m
126.Süki-Szijjártó Kíra
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Csányi Milán
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Zircher Dominik
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Ezüst480.283744 m
127.Kósa Marci
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Dunakeszi
5. osztály
Schmidt Boróka
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Dunakeszi
6. osztály
nincs
Dunakeszi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Dunakeszi
5. osztály
Ezüst479.315425 m
128.István Hanga
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Petruska Milla
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Petruska Dániel
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
4. osztály
Ezüst479.075505 m
129.Tokai Réka
Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Piller Liza Noa

Ezüst478.394373 m
130.Ivánkovics Léna
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Pászka Léna
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Péter Zita
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Ezüst477.782696 m
131.Sudár Bianka
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Hajna Fruzsina Zsófia
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Garajszki Tamara
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Ezüst477.372463 m
132.Nagy Márk
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Gátmezei Koppány
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Suciu Noel
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Ezüst477.245004 m
133.Bubenkó Áron
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Gálos Laura
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Mályi Mira
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Ezüst476.996523 m
134.Mező-Csősz Domonkos
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Lerchner Hunor
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Subai Györk
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Ezüst476.014378 m
135.Serfőző Anna Sára
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Kelemen Zselyke Mária
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Birkás Kinga
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Ezüst474.795176 m
136.Vajda Bence
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
6. osztály
Szekszárdi Tamás
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
6. osztály
Radeczki Vimce
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
6. osztály
Ezüst474.455016 m
137.Novák Bottyán
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Andorkó László
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Lichtneckert Árpád
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Ezüst473.595858 m
138.Ritter Zsófia
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
6. osztály
Miss Dorka
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
6. osztály
Kulcsár Lilla
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
6. osztály
Ezüst471.983440 m
139.Tasnádi Ákos
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Felföldi Gordon
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Matuz Benett
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Ezüst470.746919 m
140.Durmancs-Tóth Dóra
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Bajkai Borka

Ezüst470.135466 m
141.Horváth Szilárd
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Czibóka Balázs
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Györke Dávid
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Ezüst469.662243 m
142.Fehér Dániel
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Zakar Boldizsár
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Tótok Emma
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Ezüst468.747049 m
143.Batta Krisztofer
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Füzesi Ákos
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Makszim Dániel
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Ezüst467.946895 m
144.Balázs Márk
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Safranyik Bendegúz
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Szabó Péter
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Ezüst466.335014 m
145.Krekács Benedek Balázs
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
6. osztály
Miklós Barbara
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
6. osztály
Zsoldos Anna Apollónia
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
6. osztály
Ezüst464.594373 m
146.Pálinkás Blanka
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Szegedi Blanka
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
6. osztály
NINCS
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Ezüst463.535314 m
147.Tóth Barnabás
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Stégner Milán
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Ezüst463.346370 m
148.Szűcs Lázár
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Bálint Máté
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
3. osztály
Ezüst463.276370 m
149.Szabó Balázs
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Kocsis Gábor Zalán
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Ötvös Bence
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Ezüst462.834920 m
150.Homoródi Hanna
Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola Erste Altofener Deutsche Nationalitätenschule, Budapest III. kerület
5. osztály
Vidovics Bíbor

Ezüst462.735132 m
151.Kokas Levente Benke
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Simon Zalán
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Szabados-Máté Medárd
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Ezüst460.984225 m
152.Abonyi-Tóth Zalán
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Hack Dávid
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Karajz Lívia
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
5. osztály
Ezüst460.446159 m
153.Sipos Dávid
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Bereczky Bálint
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Greskovics Balázs
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Ezüst458.127344 m
154.Karaba Nóra Katalin
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Farkas Izabella
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Sárdy Emilía Ágnes
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Ezüst457.084082 m
155.Dóra Zalán Márton
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Zakor Kende
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Rendesi Máté
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Ezüst456.843393 m
156.Andó Zsófia
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Matis-Horváth Boglárka
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Nagy-Kollár Ida
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Ezüst456.195790 m
157.Dóczi Petra
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Bajor Zsófia
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Bernáth Jázmin Zselyke
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Ezüst455.585409 m
158.Bécsi Anna
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Magdó Mira
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Török Jázmin
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Ezüst455.127726 m
159.Varjú Vivien
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Büki Emília
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Szintai Linda
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Ezüst454.065541 m
160.Várbiró Martin
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
5. osztály
Tőzsér Petra
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
5. osztály
Molnár Petra
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
5. osztály
Ezüst452.796143 m
161. Bartl Ágoston
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Kajner Erős Bátor
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Máté Benjamin
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Ezüst452.447526 m
162.Vajda Zselyke
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Gyebrovszky Antea
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Dóczi Emma
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Ezüst450.795508 m
163.Wieszt Ágoston
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Terleczky Márton

Ezüst450.787608 m
164.Kreisz Péter
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Varga Ádám

Ezüst450.136495 m
165.Herczegh Kata
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Gráczer Júlia
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Alexa Csenge
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Ezüst450.125445 m
166.Chen Jingxuan
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Petrei Zita
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Liu Fangxi
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Ezüst449.696015 m
167.Ajanidisz Roxána
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Kalászi Alina
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Bánlaki Eszter
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Ezüst449.284594 m
168.Kertész Abigél
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Kállai Kitti
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Ruzsa Júlia
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Ezüst449.276994 m
169.Mráz Adél
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Szabó Hanna
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Ezüst447.525744 m
170.Bálint Blanka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Keindl Vivien
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Ezüst446.575671 m
171.Hölle Hanna
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Lipi Barbara
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Havasi Nóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Ezüst446.486123 m
172.Czondi-Szakolczi Lilla
Budapest XXIII. Kerületi Grassalkovich Antal Általános Iskola, Budapest XXIII. kerület
5. osztály
Kenyeres Flóra
Budapest XXIII. Kerületi Grassalkovich Antal Általános Iskola, Budapest XXIII. kerület
5. osztály
Ruha Dorina
Budapest XXIII. Kerületi Grassalkovich Antal Általános Iskola, Budapest XXIII. kerület
5. osztály
Ezüst446.173744 m
173.Csjerni Adél
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Csáki Rebeka

Ezüst446.143715 m
174.Molnár Mihály Tamás
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Péli Domonkos Ábel
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Sallai Levente
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
6. osztály
Ezüst444.335854 m
175.Szilágyi Petra
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Máder Csenge
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Horváth Borbála
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Ezüst442.864172 m
176.Giricz Minna
Budapest School P10, Budapest
5. osztály
Szabó-Somody Vera
Budapest School P10, Budapest
5. osztály
Tamási Zsófia
Budapest School P10, Budapest
5. osztály
Ezüst442.404039 m
177.Bőhm Norbert
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Boromisza Norbert
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Gál Roland Erik
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Ezüst441.894039 m
178.Gábor Sára
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Varga Emma
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Csepreghy Laura
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
5. osztály
Ezüst440.166390 m
179.Polosca Sára Tamara
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Péter Petra
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Strupka Luca
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Ezüst439.265053 m
180.Szabó Sámuel
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Turcsány Bertalan
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Ezüst439.076584 m
181.NINCS
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Gecse Huba
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Siry Zsombor
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Ezüst438.995445 m
182.Busa Fanni
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Farkas Zselyke
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Fok Regina
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Ezüst438.884894 m
183.Szűcs Domonkos
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Forgács Balázs
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Demeter Lóránt
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Ezüst438.534225 m
184.Bozsóki Bella
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Csedő Nóra Izabella
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Csábi Tamara
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Ezüst438.434915 m
185.Varga Nóra
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Freisinger Flóra
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Gönczi Julianna
Budapest XIII. Kerületi Herman Ottó Általános Iskola, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Ezüst437.065014 m
186.Bernáth Gergely Benjámin
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Vándor-Kővágó Viola
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Litkey Cecilia
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Ezüst436.414161 m
187.Vértes Orsolya
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Erdei Lilla
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Fehér Luca
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Ezüst435.872220 m
188.Böszörményi Simon
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Dobos Boldizsár
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Pánfi-Verbay Csanád
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
6. osztály
Ezüst435.633525 m
189.Marossy Dorottya
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Böőr Réka Hanna
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
nincs
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Ezüst435.423677 m
190.Fekete Róza
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Presenszki Janka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Ezüst434.054172 m
191.Balogh-Matus Dániel
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Tari Ádám
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Éberhardt Róza
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Ezüst433.843192 m
192.Timár Aliz
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Mocsár Enikő
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Csizmadia Luca
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Ezüst433.516732 m
193.Gubcsi Lél
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Ezer Benedek
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Kiss-Keliger Zoltán
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Ezüst432.997644 m
194.Sándor Lili
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Paveszka Johanna
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
György Hanga
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Ezüst431.014208 m
195.nincs
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Horváth Zorka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Tóth Vivien
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Ezüst430.863263 m
196.Angyal László
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Bálint Attila
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
NINCS
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Ezüst430.505931 m
197.Csernus Luca
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Hakucsák Kata
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Bartha Dóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Ezüst430.474595 m
198.Piroska Helga
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Lovas Dorina
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Horváth Rebeka
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Ezüst429.236000 m
199.Éberlein Dénes
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
Lucza Levente
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
5. osztály
nincs
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
3. osztály
Ezüst429.225162 m
200.Farkas Huba
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Tóth Zalán
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Keszthelyi Sámuel
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Ezüst428.364157 m
201.-
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Rézsó-Pintér Kristóf
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Nagy Dénes
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Ezüst426.577098 m
202.Tóth Anna
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Szeghi Zsófia
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
6. osztály
Bács Zénó

Ezüst426.565153 m
203.Kubinszki Alíz
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Takács Alexa
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Nagy Léna
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Ezüst426.463677 m
204.Bozsik Dominika Maja
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Balla Csenge Hanna
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
nincs
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Ezüst424.973940 m
205.Malics Máté
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Meisitz Karolina
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Szabó Szilárd
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Ezüst423.972865 m
206.Nagy-Kurucz Levente
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Dobos Bendegúz

Ezüst423.016755 m
207.Tessedik Olivér
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Kávai Nimród

Ezüst422.913280 m
208.Dalgalarrando-Nyitrai Camila
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Rózsavölgyi Lili
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Nagy Szonja
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
6. osztály
Ezüst422.615049 m
209.Tamás Gréta
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Hegedűs Sára
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Pál-Hegyesi Noémi
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
6. osztály
Ezüst422.032917 m
210.Kottán Írisz
Budapest School P10, Budapest
6. osztály
Malita Gopáli
Budapest School P10, Budapest
6. osztály
Takáts Kata
Budapest School P10, Budapest
6. osztály
Ezüst421.064999 m
211.Görög Emma
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
6. osztály
Kurtán Léna

Ezüst420.743940 m
212.Örömi Kamilla
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Tófalvy Borbála
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Styt Lola Szonja
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
5. osztály
Ezüst420.174585 m
213.Simon Levente
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Simkó Nimród
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Hefler Martin
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Ezüst417.934016 m
214.Endrődi Ákos Márk
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Botos Ambrus Dániel
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
nincs
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
3. osztály
Ezüst417.675127 m
215.Vass Míra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Gáspár Luca
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Kohan Zorka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Ezüst416.832964 m
216.Balázs Réka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Nagyszegi Dóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Ezüst416.614231 m
217.Sarkadi Judit Jázmin
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Nemes-Strömpel Kornélia
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Vass Lili
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Ezüst416.574449 m
218.Garamvölgyi Lili
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Brezsnyik Viktória
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Szimeonov Lídia
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Ezüst415.646323 m
219.Szrapkó Milos
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Vig Dániel
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Lackó Márton
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
6. osztály
Ezüst414.464594 m
220.Hajnal Levente
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Gurdon Bence
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Juhász Ákos
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
6. osztály
Ezüst414.143718 m
221.Lipcsei Domonkos
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Varga István

Kóródi Ádám
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Ezüst413.823823 m
222.Sándor László
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Helik Martin
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Puskás Bence
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Ezüst413.134231 m
223.Szűcs Dóra
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Kiss Emese
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
nincs
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
3. osztály
Ezüst412.574723 m
224.Fehérvári Dorka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Krizsán Nóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Balogh Berta
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
6. osztály
Ezüst410.495043 m
225.Abonyi Antónia
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Balázs Katica
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Jávor Petra
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Ezüst410.174996 m
226.Haddad Ramón
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Hideg Bence
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Gallyas Máté
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
3. osztály
Ezüst408.315500 m
227.Illés Jázmin
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
5. osztály
Fülei Berta

Ezüst404.664231 m
228.Tisza Tamara Gabriella
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Kaszás Borbála Luca
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
NINCS
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Ezüst403.624256 m
230.Tomor Lana
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Zsolnai Blanka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Csernák Hanna
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Bronz270.032390 m
231.Hetényi Nóra
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
Dávid Szofi
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
6. osztály
NINCS
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Bronz265.613101 m
232.Nagy László Keve
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Hira Dominic
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
NINCS
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
3. osztály
Bronz263.443064 m
233.Straszinszky Mira
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Hegedűs Lotti
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Balogh Mira
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Bronz261.803646 m
234.Borkó Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Szigunov Alexander
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Komlósi Nóri
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Bronz261.563564 m
235.Izsák Maja
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Kenyér Tímea
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Rafaisz Adrienn
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
5. osztály
Bronz260.222813 m
236.Bajdik Laura
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Farkas Emília
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Szabó Dóri
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
5. osztály
Bronz256.092850 m
237.Németh Réka
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Oláh Lilla
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Szegedi Zoé
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
5. osztály
Bronz256.064103 m
238.Antal Lilien
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Rettenwald Léda
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Kovács Blanka
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Bronz254.112681 m
239.Askári Tamás
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Oláh Kende
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Roskó Botond
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Bronz253.483386 m
240.Sitkei Márk
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Balázs Benett
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Scheirich Máté
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Bronz251.574147 m
241.Böszörményi Ákos
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Nyitrai Gergő Béla
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
NINCS
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
3. osztály
Bronz250.594766 m
242.Marancsics Nóra
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Csollák-Farkas Luca
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Szegnár Liza
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Bronz249.834116 m
243.Kern Patrik
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Plaschil Benett
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Agnecz Ármin
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Bronz249.734078 m
244.Strupka Luca
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Erős Nóra
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Kalmár Orsolya Andrea
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Bronz249.093309 m
245.Drobcsák Dóra
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Nagy-Barta Kolos
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Táli Domonkos
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
6. osztály
Bronz242.973518 m
246.Baghy Benedek László
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Zsigár László
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
NINCS
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
3. osztály
Bronz241.493386 m
247.Vörös Panna
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Kácser Fanna
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Nie Yilin

Bronz241.444351 m
248.Vásáreczki Nóra
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Kovács Panka
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Péli Hanna
Gyóni Géza Általános Iskola, Dabas
5. osztály
Bronz240.631917 m
249.Maksa Tamás
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Maszlag Lóránt
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Károly Dávid
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
5. osztály
Bronz236.874766 m
250.Gaszt Boglárka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Bálint Vanda
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
5. osztály
Bronz235.872850 m
251.Bartos Márk
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
6. osztály
Botos Patrik
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
6. osztály
Légrády-Simon Bendegúz
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
6. osztály
Bronz235.152723 m
252.Nagy Léda Sára
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
6. osztály
Demeter Emese
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
6. osztály
David Emma
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
6. osztály
Bronz233.432233 m
253.Szőnyi Emma Dorka
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Manolache Larisa Ioana
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
nincs
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
5. osztály
Bronz227.212233 m
254.Kovács Máté
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Kubuk Sebestyén
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Mucska Bálint
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
160.431359 m
255.Kiss Hanna
Kelenvölgyi Általános Iskola, Budapest XI. kerület
6. osztály
Lóha Zsófia

100.001501 m
256.-
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Visegrádi Balázs
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Hernádi Domonkos
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
6. osztály
0.00459 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Németh Júlia Mandula
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Zempléni Levente Máté
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Balla Ignác
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Arany1074.833154 m
2.Kocsis-Cséfán Olivér
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Kiss Bende
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Somogyi Dániel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany1061.942884 m
3.Gergely Dániel
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Dörnyei Boldizsár
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Pozsár András Milán
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Arany1044.594362 m
4.Háda Máté Zéta
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
8. osztály
Szabó Álmos Benedek
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
8. osztály
NINCS
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
8. osztály
Arany1036.445112 m
5.Bőhm Lujza
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
6. osztály
Deák Zsófia
Városmajori Gimnázium, Budapest XII. kerület
7. osztály
Elekes Léna
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany1033.694362 m
6.Komlósdi Eszter
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kunszentmiklós
8. osztály
Malzseniczki Csenge
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kunszentmiklós
7. osztály
Nincs
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kunszentmiklós
3. osztály
Arany1031.383752 m
7.Czirják Fruzsina
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Tarján Emma
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Tóth Zsófia Elza
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Arany1031.263518 m
8.Hlavaty Sára Klára
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Kaiser Adél Melinda
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Hadházi Borbála
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Arany1026.644428 m
9.Halasi Levente
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Berla Bálint
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Bambuk Benedek
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Arany1001.569716 m
10.Szabó Karolina
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Nényei Gyöngyvér
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Polgár Borbála
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Arany954.665676 m
11.Pick Bernárd Lázár
Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Völgyi Boldizsár

Arany941.385245 m
12.Angyalföldi Gergő
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Reiner Bercel Róbert
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Szakács Benjámin
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Arany940.463615 m
13.Kulifai Szilárd
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Bakonyi Balázs
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Keserű Levente
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Arany936.524050 m
14.Kis Ágota
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
-
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Móricz Veronika
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany932.634994 m
15.Vályi-Nagy Ádám
Budapest School P10, Budapest
8. osztály
Illés Brúnó
Budapest School P10, Budapest
7. osztály
Halász Ábel
Budapest School P10, Budapest
7. osztály
Arany931.283379 m
16.Rákosi Dóra
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Tóth Ilona Csenge
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Szabados Anita
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Arany931.134249 m
17.Pfahler Pál Máté
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Kiss Villő Zsófia
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Berkó Domonkos Gyula
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany928.514838 m
18.Molnár Janka
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Zhu Hongyu
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Prohászka Szonja
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany925.624746 m
19.Koppányi Márton
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
-
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Gál Péter
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Arany921.743704 m
20.Verebes Hanna
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Lafferton Lilla
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Székely Kamilla
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Arany853.633652 m
21.Füzesi Fanni
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Körmendy Viktória
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Tölgyesi Emma
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Arany847.464489 m
22.Köber Zita
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Tóth Zselyke
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Takács Dóra
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany843.184930 m
23.-
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Juhász Bence
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Móricz Ádám
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany842.115573 m
24.Vaszilievits-Sömjén Vilma Róza
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Mihók Emma
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Turmezei Viktória
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Arany841.973911 m
25.Porpáczy Kíra
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
8. osztály
Görgényi Gréta
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
8. osztály
Zimon Sára
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
8. osztály
Arany841.775270 m
26.Gyulai Dorina
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Dancsuj Rebeka
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Nguyen Ngoc Mai
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Arany839.492872 m
27.Joszt Luca
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Borsos Bálint
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Forró Dániel
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Arany838.383911 m
28.Pálfalvi Luca
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Yin Jiayi
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Ádám Attila
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Arany838.114623 m
29.Schneider Lisanne
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Fleiner Sarolta Anna
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Vajdai Anna Eleonóra
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany838.043315 m
30.Farkas Bence
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
8. osztály
Farkas Dániel
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
8. osztály
Molnár-Gábor Dániel
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
8. osztály
Arany832.873735 m
31.Hruby Olivér
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Karáth Ábel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Hujber Lívia
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany831.673989 m
32.Cser Dávid
Budapest III. Kerületi Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest III. kerület
8. osztály
Chen Shi Bo

Fleming Dávid
Budapest III. Kerületi Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest III. kerület
8. osztály
Arany831.414305 m
33.Bender Csilla
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Sipos-Thuma Flóra
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Latyák Laura
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Arany831.273618 m
34.Fok Boglárka
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Fodor Regő
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Káldi Noémi
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Arany830.983704 m
35.Varga Viola
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
8. osztály
Molnár Zsófia
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
8. osztály
Dóka-Zala Bori
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
8. osztály
Arany830.663533 m
36.Pintér Jonatán
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Hujber Erik
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Kiss Botond
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany830.483855 m
37.Nagy Dániel
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Kádár Adrienn
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
-
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Arany829.373851 m
38.Kummer Lóránt
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Füzes Bulcsú Elek
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Monos Milosz Attila
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Arany828.304995 m
39.Fodor Benjámin
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Máthé Gergely
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
-
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Arany827.024429 m
40.Vidovics Dorina
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest V. kerület
7. osztály
Berczeli Sára
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest V. kerület
7. osztály
Remsei Leila
ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest V. kerület
7. osztály
Arany825.603410 m
41.Ferenczi Diána
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Kaszab Iringó
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Molnár Emese
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Arany821.396061 m
42.Juhász Borbála
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Krepuska Sára
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Käfer Jázmin
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Arany818.623964 m
43.Farkas Alíz
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Kovács Mira
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Gáspár Nóra
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany815.434169 m
44.Bajtai Blanka
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Bánáti Petra
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Kun Zsófia
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Arany791.195378 m
45.Lantos Nóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Keserű Dorottya
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
3. osztály
Arany788.165180 m
46.Káli László
Újpesti Babits Mihály Gimnázium , Budapest IV. kerület
7. osztály
Gyurik Lőrinc

Arany785.214667 m
47.Jancsó Dóra Johanna
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Scheibner Adél
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Kurunczi Nóra Klára
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Arany780.623983 m
48.Csohány Elizabet
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Török Diána
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Valentinyi Zsófia
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Arany779.183774 m
49.Tóth-Frank Lotti
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Lódi Johanna
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Katsinka Gergely
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany764.098323 m
50.Baráth István Máté
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Erdei Zoltán
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Sümeghi Donát
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Arany759.042803 m
51.Hogyai Zsombor
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Csiha Botond
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Ugron Gergely
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Arany757.464691 m
52.Wiener Marcell
Szent István Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Morvai Zente
Fóti Garay János Általános Iskola, Fót
7. osztály
NINCS
Szent István Gimnázium, Budapest XIV. kerület
3. osztály
Arany753.292251 m
53.Apágyi Márton
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Mezei Balázs
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Panák Ádám
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Arany747.979130 m
54.Zeibig János
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Juhász-Vedres Csanád
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Melegh Vince
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Arany746.594172 m
55.Abonyi-Tóth Kolos
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Berta Olivér

Arany744.414145 m
56.Tamás Ábel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Solymosi Árpád
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Petrovics Marcell
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany742.176154 m
57.Koncz Gréta
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Szabó Flóra
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Szeghi Luca
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Arany742.024199 m
58.Halász Csongor
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Majsai Csaba
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Szász Nimród
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Arany741.403490 m
59.Gyúri Benedek
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Mikuska Barnabás
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Oláh Dömötör Milán
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Arany740.123536 m
60.Bacso Mark
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Győri Viktor Samu
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Nincs
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
3. osztály
Arany739.733410 m
61.Piti Melinda
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
7. osztály
Daczó Dóra
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
7. osztály
Tóth Petra
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
7. osztály
Arany737.833301 m
62.Bánás Dorottya
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Bölöni-Kelemen Zsófia
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Varga Veronika
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Arany737.183672 m
63.Altorjai Koppány
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Bene-Fóris Noémi
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Miklós Boglárka
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Arany736.794623 m
64.Juhász Johanna
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Ágoston Lilla
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Mágori Nóra
Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Arany736.673410 m
65.Tóth Botond
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
7. osztály
Győri Máté
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
7. osztály
Manhertz Vendel
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
7. osztály
Arany735.174153 m
66.Paár Borisz
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Varga András
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Lázár Zsombor
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany734.913851 m
67.Forczek Zoltán
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Oláh Csaba
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Szabó András
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Arany734.563865 m
68.Makai Dávid Sándor
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Nagy Márk
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Tóth Marcell
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Arany733.564376 m
69.Kasuba Zsófia Dorka
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Ritvay Boglárka
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Lefánti Bianka
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
7. osztály
Arany733.463557 m
70.Képes Erik
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Rechtenwald Ádám
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Varga Miklós
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Arany733.363669 m
71.Mérő Mór Benedek
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Salánki Samu
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Szoukup Flóra Eszter
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Arany731.393202 m
72.Kiss Boglárka Lili
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Huang Rui
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Fehér Viktória
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Arany730.903490 m
73.Bagi Lujza
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Csák Veronika
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Fehér Fanni
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Arany730.884777 m
74.Karlik Máté
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Nagy Zsombor
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Gallai Kornél
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Arany726.614528 m
75.Balogh Bence Gergő
Budapest XVII. Kerületi Czimra Gyula Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
8. osztály
Balogh Zsombor
Budapest XVII. Kerületi Czimra Gyula Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
8. osztály
Vitvera Róbert Dénes
Budapest XVII. Kerületi Czimra Gyula Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
8. osztály
Arany725.263757 m
76.Fritz Dóra
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Dombai Lilla
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Laci Hannadóra
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany721.173952 m
77.Csizmadia Sára
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Várhalmi Emilia
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Magyar Viktória
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Arany716.114008 m
78.Bognár Ádám
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Gazsik Ádám
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Gémesi András
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Arany714.295609 m
79.Gyopár Zalán
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Nagy-Miticzky Emma
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Mészáros Ábel
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Arany695.494176 m
80.Halász Máté
Budapest School P10, Budapest
8. osztály
Berkes Márton
Budapest School P10, Budapest
8. osztály
Törő Benedek
Budapest School P10, Budapest
8. osztály
Arany691.724511 m
81.-
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Czéh Orsolya
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Tóth Ilona
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Arany691.573105 m
82.Kóródi Kevin
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Mag-Tokodi Kristóf
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Varga Zalán
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Arany688.748968 m
83.Bátori Eszter
Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Czékmány-Wambach Tilda
Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
NINCS
Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
3. osztály
Arany683.194323 m
84.Büki Csaba
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Gattyán-Tamás Erik
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Simon Bence
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Arany682.265878 m
85.Farkas Zsófia Szaffi
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Gehér Nóra
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Gyimesi Regina
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
7. osztály
Arany681.474190 m
86.Koncz Mihály
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
7. osztály
Laczkó Olivér
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
7. osztály
Nagy Benedek
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
7. osztály
Arany680.506133 m
87.Palkó Lana
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Bálint Anna Réka
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Szabó Zoé
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Arany679.714708 m
88.Zagyva-Székely Júlia
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Igriczi Zoé
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Agárdi Flóra
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Arany678.526879 m
89.Legeza Csenge
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Beke Petra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Mészáros Réka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Arany677.954306 m
90.Bábel József
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Dobos Gergő
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Kubinszki Andor
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Arany677.475288 m
91.Hutkay Lora
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
-
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Csákvári-Szabó Kata
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Arany674.725757 m
92.Novák Hunóra
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Nedbál Marcell
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Karacs Fanni
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Arany672.515907 m
93.Adamecz Barnabás
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
7. osztály
Szabó Dominik
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
7. osztály
Deák Levente
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
8. osztály
Arany670.795894 m
94.Antal Sámuel
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
Nógrádi Keve

Arany669.836308 m
95.Szabó Szilárd
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Kelemen Levente
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Veres Bence
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Arany667.444816 m
96.Horváth Miklós
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Korvin Keán
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Fábián Bence
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
8. osztály
Arany651.095495 m
97.Fehér Jázmin
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Biró Boglárka
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Kiss Nadin
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Arany640.346601 m
98.Szakolczay-Vrábel Gergely
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Altner Zalán
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Gbilimou Noel
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Arany638.764700 m
99.Károly Nóra
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Horváth Mariella
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Sleisz Noémi
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
3. osztály
Arany637.428178 m
100.Heigl Regina
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola, Biatorbágy
7. osztály
Gécs Luca

Arany635.534752 m
101.Gyombolai Barnabás
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Nagy Csongor
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Németh Bulcsú
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Arany630.236239 m
102.Csordás Bora
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
8. osztály
Dányi Janka
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
8. osztály
Lay Panna

Ezüst512.285380 m
103.Szabó Lilianna
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Pintér Janka Csilla
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Tenk Zoltán Bence
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
8. osztály
Ezüst497.167592 m
104.Dimitrova Regina
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Rácz Dalma
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ráczky Flóra
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ezüst494.342540 m
105.Botlik Luca
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Dávid Dóra
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Ary Sándor Hunor
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Ezüst493.843178 m
106.Béki Bettina
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
8. osztály
Gerzsó Liliána
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
8. osztály
Bogdán Rebeka
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
8. osztály
Ezüst490.883336 m
107.Kiss Levente
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Spiller-Giliga Máté
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Riczkó Zalán
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ezüst489.633321 m
108.Pölöskei Ábel
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Imre Barnabás
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Ádám Bálint
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Ezüst486.416501 m
109.Zentai Benedek
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Pethő Gábor
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Radics Bánk
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Ezüst485.173976 m
110.Erős Barnabás
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Fejes László
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Lőrintz Márió
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Ezüst483.497588 m
111.Mati-Ivkó Előd
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Lepsényi Milán
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Cseh Örkény
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Ezüst481.914054 m
112.Nagy Zita
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Szántó Jázmin
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Kovács Réka
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Ezüst478.697506 m
113.Lesták Krisztián
Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Maukner Kamilla
Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Moticska Áron
Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Ezüst475.713991 m
114.Piti Márton
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium, Biatorbágy
7. osztály
Nagy-Czirok Dávid

Ezüst475.326491 m
115.Schneider Anna
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Beke Boróka

Ezüst475.074530 m
116.Vígh Vencel
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Kókai Olívia
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ruttensdorfer Ákos
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ezüst474.674058 m
117.Budavölgyi Julianna
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Markó Mária
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Szintai Lívia
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Ezüst473.373616 m
118.Fábián Viktória
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Bátkai Blanka
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Gulyás Szonja
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Ezüst472.864258 m
119.Tóth Kata
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
8. osztály
Fábián Eszter
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
8. osztály
Nagy-Kancsár Emma
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
8. osztály
Ezüst472.085735 m
120.Bors Nóra
Budapest XVII. Kerületi Czimra Gyula Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
8. osztály
Kuruzs Bíborka
Budapest XVII. Kerületi Czimra Gyula Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
8. osztály
Szűcs Viktória
Budapest XVII. Kerületi Czimra Gyula Általános Iskola, Budapest XVII. kerület
8. osztály
Ezüst469.244319 m
121.Barta Julianna
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
6. osztály
Balla Regina
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
6. osztály
Osztrogonácz Liána
Simándy József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kistarcsa
7. osztály
Ezüst468.134647 m
122.Balog Miklós László
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Gere Antónia
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Németh Kamilla Flóra
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Ezüst467.436815 m
123.Gárdonyi Ágoston
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Bende Nimród
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Mihalkovics Bence
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Ezüst466.212875 m
124.Kurtán Galina
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Csedő Csanád
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Szentes Máté
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Ezüst465.194924 m
125.Bazsó Mátyás
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Bálint Benedek
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Kladiva-Farkas Otmár
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Ezüst464.944001 m
126.Nagy Fruzsina
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Gajdó-Zirig Panni
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Németh Boróka
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Ezüst462.414876 m
127.Kovács Dénes
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Megyeri Vince
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Sanchez Prada Dániel
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
7. osztály
Ezüst461.533336 m
128.Dudás Mária
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Chalupa Liliána
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Erdélyi Borbála
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Ezüst461.015369 m
129.-
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Töltési Áron
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Srivastava Prakash Saarth
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ezüst458.895748 m
130.Sisák Nimród
Budapest XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Kutasi Ákos

Ezüst458.403955 m
131.Takács Léna
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Varga Luca
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Nyul Nóra
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ezüst458.245688 m
132.El-Kordi Kerim
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Kuty Róbert
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Répa István
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Ezüst456.644422 m
133.Ilyés Bernadett
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Ilyés Borostyán
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Bitemo Veszta
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Ezüst455.095537 m
134.Kocsis Helga
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Viszkocsil Natasa
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Nyujtó Luca
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Ezüst450.204965 m
135.Tóth Julianna
Búzaszem Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Göd
7. osztály
Virág Anna

Ezüst447.476456 m
136.Romhányi Nóra
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Aranyos Franciska
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Torda-Pilisi Enikő
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Ezüst444.084484 m
137.Budai Barna
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Gondos Barnabás
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Kővári Maja
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Ezüst441.984317 m
138.Galbács Arnold
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Kalinovski Albert
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Szurmai Zalán
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
7. osztály
Ezüst436.334618 m
139.Kecskés Zselyke
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Nagyszegi Boglárka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Szegedi Csenge Virág
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Ezüst435.634078 m
140.Nyulasi Petra
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Droszt Anna
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Széplaky Zsófia
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
7. osztály
Ezüst431.932916 m
141.Kovács Olivér
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
Virágh Benedek
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
Plachy-Molnár Lili
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
Ezüst431.801876 m
142.Stibi Ramóna
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Szabó Fanni
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Varga Bianka
Megyeri Úti Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ezüst431.383989 m
143.Promber Mátyás
Budafoki Kossuth Lajos Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
8. osztály
Balázs Levente

Ezüst428.672962 m
144.Hegyi Levente
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Sipos Levente
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
NINCS
Budapesti Arany János Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Ezüst427.963415 m
145.Szokolyi-Kiss Kincső
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
7. osztály
Kele Jázmin
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
7. osztály
Radics Jázmin
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
7. osztály
Ezüst427.674085 m
146.Incze Kinga
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
8. osztály
Kulcsár Vivien
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
8. osztály
Nagy Noémi
Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest
8. osztály
Ezüst426.024488 m
147.Maszlik Laura
Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest III. kerület
8. osztály
Kováts Luca

Ezüst424.544451 m
148.Tóth Vivien
Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest III. kerület
8. osztály
Kelemen Zsófia
Rétsági Általános Iskola , Rétság
8. osztály
Nincs
Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest III. kerület
8. osztály
Ezüst424.414451 m
149.Demeter Zláta
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
Lelekács Zsófia
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
NINCS
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
3. osztály
Ezüst422.323446 m
150.Prazsák Richárd
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Hegedüs Attila
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Xu Haosen
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Ezüst422.032405 m
151.Novák-Gosztola Zoé
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Gábos Eszter
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Vasúth Tamara
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Ezüst420.964074 m
152.Czakó Emese
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Liróczki-Szabó Dóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Nagy Janka
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Ezüst420.173784 m
153.Hódosi Emma
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
7. osztály
Kulcsár Réka Tímea
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
7. osztály
Radványi Viktória
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
7. osztály
Ezüst419.034566 m
154.Mihály Tímea
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Győri Boróka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Beleznay Szonja
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Ezüst416.014283 m
155.Timischi-Kiss Zselyke
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Mészáros Kata
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Kucsák Viktória
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
3. osztály
Ezüst414.494447 m
156.Fehér Anna Mária
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Jámbor Henrietta
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Gránitz Viktória
Kiskunlacházi Általános Iskola, Kiskunlacháza
7. osztály
Ezüst413.796261 m
157.Bartha Tímea
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Varga-Anka Dóra
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
7. osztály
Nincs
Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
3. osztály
Bronz288.612333 m
158.Wang Jiayi
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
Solti Lola
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
Süth Bodza
Áldás Utcai Általános Iskola, Budapest II. kerület
7. osztály
Bronz285.963078 m
159.Szabó Bence
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
7. osztály
Szabó Zsolt
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
7. osztály
Kovács Tamás Dominik
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány
7. osztály
Bronz285.162586 m
160.Rudner Anna
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola, Biatorbágy
7. osztály
Kutnyánszky Ádám
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola, Biatorbágy
7. osztály
Jakucs-Herczeg Franciska
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola, Biatorbágy
7. osztály
Bronz277.122979 m
161.Görög Bence Levente
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Bajdor Csaba Oszkár
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Illyés András
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
7. osztály
Bronz276.851861 m
162.Albu Anna
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Racskó Lilla
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
nincs
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
7. osztály
Bronz260.004108 m
163.Karácsony Zoé
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
7. osztály
Kovács.-Holczer Réka
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
7. osztály
Nagy Dorka
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
7. osztály
Bronz259.761594 m
164.Ludányi Lili
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Tari Eszter
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
nincs
Budapest IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola, Budapest IX. kerület
3. osztály
Bronz256.693753 m
165.Szenczi Miklós
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
7. osztály
Rabi Levente
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
7. osztály
Radócz Flórián
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
7. osztály
Bronz251.362945 m
166.Bíró Berill Diána
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
7. osztály
Fregán Dominika

Bronz244.422361 m
167.Tóth Katalin
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
7. osztály
Rezsuta Patrícia
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
7. osztály
Bodor Fruzsina
Székely József Református Általános Iskola, Szentmártonkáta
7. osztály
Bronz238.682979 m
168.Adamek Réka
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Bokor Boróka

100.001217 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Vàrhegyi Hanna
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Kurucz Lili
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Farkas Petra
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Arany1045.174267 m
2.Schmidt Botond
Szent István Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Szemán Gergő
Szent István Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Szalay Balázs Imre
Szent István Gimnázium, Budapest XIV. kerület
8. osztály
Arany1040.435087 m
3.Sarusi-Kis Balázs
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
10. osztály
Borbás Miklós
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
10. osztály
Ha Nguyen Bence
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
10. osztály
Arany953.595320 m
5.Jin Ze Yu
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Sofró Dániel
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Koczkás Viktória
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Arany864.575048 m
6.Rosta Péter
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
10. osztály
Pál Máté
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
10. osztály
Szűcs Botond
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
10. osztály
Arany850.445805 m
7.Sztankó Maja
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Pillár Bence
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Süli Henrietta
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Arany844.622705 m
8.Horváth-Szántó Máté
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Varga Botond István
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Vass-Bozsó Benedek
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Arany819.294519 m
9.Sztropnik Noémi
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Magyar Anna Sára
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Szájer Annamária
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Arany760.362731 m
10.Sipos Dóra
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Uitz Kata

Arany749.533487 m
11.Lengyel Tamás
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Sipeki Andor
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Somogyi Zalán
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Arany743.163690 m
12.Varga Léna
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, Budapest
9. osztály
Varga Dóra
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, Budapest
9. osztály
Geosits Anna Lilla
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, Budapest
9. osztály
Arany732.034347 m
13.Laki Zsófia
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Sáray Kelemen
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Gulyás Csenge
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Arany729.353603 m
14.Tömpe Sarolta
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
9. osztály
Izápy Flóra

Arany728.923956 m
15.Pilisy Botond
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Tóth Ádám
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Chen Siyuan
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Arany728.416581 m
16.Polgári András
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Süttő Benjámin
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Nádudvari Noé
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Arany728.264602 m
17.Racskó Ádám
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Székely Botond
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Székely Ádám
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Arany723.164481 m
18.Kocsis Lici
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Szántó Csenge
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Polgári Hanga
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Arany722.774986 m
19.Székely Gergő
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Sztrinkai Máté
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Varga Soma
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Arany722.744481 m
20.Demők Dániel
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
9. osztály
Nagy Mátyás
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
9. osztály
Birócsák Olivér
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
9. osztály
Arany718.705182 m
21.Borbély Hanna
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Horváth Zsófia
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Hegedűs Réka
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Arany716.614531 m
22.Majer Bianka Gréta
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
10. osztály
Nagy Sarolta
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
10. osztály
nincs
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
3. osztály
Arany702.565760 m
23.Urbán Lilla
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Wollner Júlia
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Szloboda Dorka
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Arany688.516294 m
24.Horváth-Szulimán Heléna
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
10. osztály
Lorx Dóra
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
10. osztály
Simon Korina Lilla
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
10. osztály
Arany682.454786 m
25.Bukovits Júlia
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Jakabfi Maja
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Tapodi Kata
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Arany676.915358 m
26.Almer Matilda
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
9. osztály
Nagy Eszter

Ezüst517.363126 m
27.Ferencz Réka Csenge
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Páll Réka Mária
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Fleck Luca
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
9. osztály
Ezüst517.212499 m
28.Wisinger Márton
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Kele András
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Révész Péter
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Ezüst497.933042 m
29.Szabados-Máté Martin
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Nagy Erik
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Széphegyi Péter
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Ezüst497.006693 m
30.Iványi Milán
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Vindisch Julianna
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Ónodi Bulcsú
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Ezüst491.823269 m
31.Szederkényi Réka
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Szöllősi Zoé
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Urbancsek Zsófia
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Ezüst489.643269 m
32.Kiss Alíz Nóra
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
10. osztály
Riba Nóra
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
10. osztály
Vas Boglárka
Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, Székesfehérvár
10. osztály
Ezüst487.074749 m
33.Khan Haroon
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
10. osztály
Somogyi Márton

Ezüst484.736720 m
34.Sipos Levente
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
9. osztály
Svastics Balázs
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
9. osztály
Forrai-Nagy Bálint
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
9. osztály
Ezüst480.644486 m
35.Halupka Fanni
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
10. osztály
Emőd Emma
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
10. osztály
Habibulla Szilvia
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
10. osztály
Ezüst476.783587 m
36.Kladiva-Farkas Emil
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Fonó Ádám
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Pataki Marcell Krisztián
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Ezüst473.555036 m
37.Kővári Anna Bella
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Nánási Boglárka
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Harmati Luca Borka
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Ezüst471.703836 m
38.Udvari Lóránt
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Váraljai Ádám
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Schadl Péter
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Ezüst470.724716 m
39.Kizima Anasztázia
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Szilasi-Bazsó Borbála
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Sebestyén Vince Ákos
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Ezüst468.265875 m
40.Bátki Ádám Dániel
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
9. osztály
Orosz Bence
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
9. osztály
Szabó Dávid
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
9. osztály
Ezüst465.726788 m
41.Kovács Lujza
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Ikafalvi-Farkas Rozália
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Molnár Dóra Petra
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Ezüst460.374562 m
42.Kliszki Luca
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Csepregi Luca
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Rabi Péter
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Ezüst460.093088 m
43.Aranyi Noémi
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
Terjék Viktória
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
Oldal Klára
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
Ezüst454.083306 m
44.Harcsa Gréta
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Henger Sára
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Ács-Hanák Zille
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Ezüst453.014744 m
45.Nagy Miklós
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
10. osztály
Kis Zsolt
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
10. osztály
El-Kordi Ahmed
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
10. osztály
Ezüst444.434271 m
46.Koncz Márton
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Kornya Mátyás
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Weiner Berta
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Ezüst441.392158 m
47.Bilincsi Mercédesz
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum, Budapest
9. osztály
Stépán Lilla
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum, Budapest
9. osztály
Tóth Lilien
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum, Budapest
9. osztály
Ezüst437.263321 m
48.Pongó Frida
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Vaskó Emese
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Takács-Taksonyi Luca
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
10. osztály
Ezüst434.423419 m
49.Tarján Hanna Lujza
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
10. osztály
Rosso Katalin

Ezüst434.413653 m
50.Baranyi Zsanett Zoé
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Jakab Sára
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Marton Jázmin Nóra
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Ezüst429.903356 m
51.Farkas Bátor
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Horváth Martin Dominik
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
-
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
10. osztály
Ezüst429.263836 m
52.Vank Roland
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
10. osztály
Puskás Ábel Joel
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
10. osztály
NINCS
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
10. osztály
Ezüst423.993359 m
53.Karácsony Szófia
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Zsombok Jázmin
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Heckenast Zoé
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Ezüst422.983650 m
54.Kelemen Délia
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Bardon Gerda Ilona
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Munoz-Lobenwein Leonardo László
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Ezüst420.573386 m
55.Princz Krisztina
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Páll Panna
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Paragi Eszter
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Ezüst418.804193 m
56.Rojik Lili
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Emőd Maja
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Szabó Nóra
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Ezüst417.694193 m
57.Valentinyi Bálint
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Stépán Janka
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Mimon Júlia
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
9. osztály
Ezüst416.363359 m
58.Fehérvári Gergő
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
-
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Horváth Laura
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Ezüst415.565438 m
59.Gulácsy Patrik
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Budapest
10. osztály
Dézsi Máté

Kecskés Klaudia
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Budapest
10. osztály
Bronz266.273737 m
60.Soltész Olivér
Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium, Budapest XX. kerület
10. osztály
Berecz Dominik
Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium, Budapest XX. kerület
10. osztály
Tóth Olivér
Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium, Budapest XX. kerület
10. osztály
Bronz264.093129 m
61.Boldizsár-Tóth Márta
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Tóth Sára Maja
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Major Panni Györgyi
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Bronz260.053679 m
62.Sóvári Dorka
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Varga Nóra
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Soós Leila
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
9. osztály
Bronz258.893418 m
63.Vékony Leon Ádám
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Tóth Barnabás
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Rashid Dávid
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Bronz255.923029 m
64.Khan Yasmin
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
10. osztály
Németh Natali Hanna
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
10. osztály
Szollát Emma Katalin
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
10. osztály
Bronz254.603165 m
65.Carballo-Kohári Dominik
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Budapest
10. osztály
Farkas László
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Budapest
10. osztály
Török Dominik Dávid
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Budapest
10. osztály
Bronz253.112993 m
66.Silárszky Anna Angelika
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Balogh Lili
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Bernáth Petra
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Bronz251.472806 m
67.Toldi Joel
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Kovács Kristóf
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Kreisch Mirella
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros
9. osztály
Bronz248.994255 m
68.Somodi Petra
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Gesztesi Lora Hanna
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Horváth Csenge Dorottya
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
10. osztály
Bronz248.943737 m
69.Hadi-Facsar Zita
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Páli Boglárka Flóra
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Rizák Szófia
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
9. osztály
Bronz247.122806 m
70.Bakró Szonja
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
9. osztály
Csépe Emma Júlia

Bronz235.093129 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Fülöp Máté
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Gerencsér László
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Raffay Gergely
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Arany1063.563038 m
2.Dulácska Dániel András
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
Lakner Hanna Rozália
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
Chen Jia Tong
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest VIII. kerület
10. osztály
Arany1045.383917 m
3.Molnár-Jéri Melinda
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
11. osztály
Fodor Zsófia
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
11. osztály
Jámbor Botond
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
11. osztály
Arany843.904267 m
4.Biborka Bernadett
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Demeter Flóra
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Török Eszter Júlia
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Arany793.235345 m
5.Gaál Zsolt
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
12. osztály
Balogh Vince
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
12. osztály
Patkó Dániel
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
12. osztály
Arany722.543072 m
6.Csáki Botond Benjámin
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Jurányi Benedek
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Király Áron Bulcsú
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
11. osztály
Arany687.6116219 m
7.Békési Vencel Márk
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Piros Bálint
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Tverdota Brúnó Bence
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Arany647.978727 m
8.Benka Sára Dorka
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
11. osztály
Tar Málna Bíborka
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
11. osztály
Vámos Vince
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
11. osztály
Ezüst497.084235 m
9.Lakatos Gergő
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
11. osztály
Mézes Ákos
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
11. osztály
Antók Ajtony
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
11. osztály
Ezüst482.462421 m
10.Franyó Ádám
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
11. osztály
Majer Gergő
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
11. osztály
Kemechey Álmos
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
11. osztály
Ezüst477.382943 m
11.Varga Boldizsár
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
12. osztály
Kovács István
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
12. osztály
Szalóki Márton
Németh László Gimnázium, Budapest XIII. kerület
12. osztály
Ezüst473.193528 m
12.Giba Benjamin
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
11. osztály
Kisvári Eszter
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
11. osztály
Kolonits Ádám
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XI. kerület
11. osztály
Ezüst459.933862 m
13.Polonkai Gergely
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Fest Olivér Árpád
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
NINCS
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Ezüst454.976562 m
14.Kiss Marcell
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
11. osztály
Kovács Barnabás
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
11. osztály
Medve Balázs
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület
11. osztály
Ezüst440.473142 m
15.Bányácski Lilla
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Nagy Zsombor Győző
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Rajkó Olivér
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Ezüst440.043279 m
16.Papp Noel
Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Budapest
11. osztály
Nagy Attila

Nagy Levente

Ezüst410.764400 m
17.Borsody Árpád Taejo
Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, Budapest II. kerület
11. osztály
Posta Bettina

Bronz275.212599 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Barsi Botond
Kocsis Richárd Ákos
Végh Balázs
Arany1065.312180 m
2.Szalai Katalin
Vidovics Zoltán
Véber Miklós
Arany1064.982449 m
3.Csedő Balázs
Zóka Zsolt
NINCS
Arany1055.582871 m
4.Benderné Lőw Anna
Áldás Utcai Általános Iskola
Bender Balázs
nincs
Arany1051.962568 m
5.Batkiné Szalontai Gyöngyvér
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Berta Erika
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Csedő György
Arany1047.792568 m
6.Kiss Emília
Kovács Károly
Mikonya-Kovács Judit
Arany1045.183365 m
7.Farkas Dániel
Kubik Emese Anna
NINCS
Arany1042.593154 m
8.Marton Dániel
FRT
Ganecz Zalán
FRT
Tordai Bence Balázs
FRT
Arany1042.213029 m
9.Katalin Erzsébet Hornyik
Tesco
Dr. Ugron Balázs
Telekom
NINCS
Arany1038.033233 m
10.Szász Réka
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium
Kollányi Fruzsina
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium
Vályi-Nagy Gábor
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium
Arany1032.672962 m
11.Bakacs Judit
Kesjár Csaba Általános Iskola
Forintos Judit
Kesjár Csaba Általános Iskola
Szőr Ildikó
Kesjár Csaba Általános Iskola
Arany1028.482842 m
12.Varga Zsuzsa
Albitz Kende Gábor
Birtalan Péter
Arany947.544021 m
13.Kovács Krisztina
Kovács Zoltán
György Miklós
Arany932.804271 m
14.Szente Ágnes
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Szarka Krisztina
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Pivoda Anna
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Arany923.994083 m
15.Szemes Ildikó
Budapest, XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola
Kiss Andrea
Budapest, XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola
Braunné Varga Ildikó
Budapest, XVII. Kerületi Gregor József Általános Iskola
Arany853.812663 m
16.Wieszt-Magyar Anikó
Wieszt Attila
NINCS
Arany847.065261 m
17.Simáné Meleg Anna
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Takácsné Balogh Edit
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Zvara Szilvia
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Arany845.732585 m
18.Nagy Fruzsina
Dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola
nincs
nincs
Arany842.445973 m
19.Varga Monika
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola
Mikoss Anna
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola
Fidlerné Kiss Annmária
Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola
Arany841.923941 m
20.Városi István
-
Kristóf Andrea
nincs
Arany840.083420 m
21.Tóth Attila
MÁV SZK zRt.
Tóthné Németh Mónika Zsuzsanna
Clico Hungary
Tóth Eszter
SZTE
Arany833.572762 m
22.Paveszka Adrienn
Sándor Csaba
NINCS
Arany827.563547 m
23.Dr Faragó Dániel
Dr Halász Domonkos
Civin Péter
Arany823.923055 m
24.Palkó László
Áldás Utcai Általános Iskola
NINCS
Áldás Utcai Általános Iskola
NINCS
Áldás Utcai Általános Iskola
Arany756.863199 m
25.Gengeliczki Emese
Bárdossy Cecília
Antal-Molnár Zsófia
-
Arany751.322141 m
26.Homoródiné Olti Orsolya
Szulovszky Brigitta
Varga-Horváth Mónika
-
Arany735.234050 m
27.Rácz Ildikó
Áldás Utcai Általános Iskola
Hetényi Zsófia
Áldás Utcai Általános Iskola
Szentpétery Melitta
Áldás Utcai Általános Iskola
Arany732.793443 m
28.Nagyné Pál Anikó
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
Dudásné Czupper Csilla
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
NINCS
Arany726.412739 m
29.Lukács Lilianna
Benedek Nóra
Solymár Éva
Ezüst493.632813 m
30.Ledneczki Renáta
Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Balog Irénke
Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Licsájer-Kozma Edit
Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
Ezüst466.051661 m
31.Albertné Kalmár Emese
Tomics Mária
Kassai Csilla
Ezüst448.273442 m
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolságOklevél
1.Burian Hana
CREASCOLA Nyolcosztályos Gimnázium
Tassy Gergely
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
Tassyné Berta Andrea
A Gondolkodás Öröme Alapítvány
Arany1070.593245 m
2.Csima Judit
BME SzIT
Fleiner Tamás
BME SzIT
Wiener Gábor
BME SzIT
Arany1069.122180 m
3.Garami Bence
BME SzIT
Telekes Márton
BME SzIT
Varga Kitti
BME SzIT
Arany1062.414149 m
4.Busa Máté
Csertán András
Farkas Péter
Arany1056.705057 m
5.Ágó Bernát
Matyasi Lilla
Nagy Lajos Kornél
Arany1056.634100 m
6.Dankowsky Anna Zóra
Szent István Gimnázium
Vértes Judit
Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium
Pizág Levente
Arany1054.324585 m
7.Pálinkás Tünde
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
Szél Zsófia
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
Kenyeres Márton
Arany1053.774288 m
8.Radics Baltazár
Karinthy Frigyes Gimnázium
Salamon Attila
Karinthy Frigyes Gimnázium
Tasnádi Anikó
Karinthy Frigyes Gimnázium
Arany1048.503274 m
9.Farkas Ádám
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gép- és Terméktervezés tanszék
Nagy Krisztina
Plavecz Lambert
Bosch csoport
Arany1046.814235 m
10.Tokarjev Andrej
Keszler Anita
Bányász Gábor
BME
Arany1045.763571 m
11.Kőszegi Eszter Míra
Városmajori Gimnázium
Kőszegi Tamás
Lufthansa Systems Hungária
Szendrei Tamás
Lufthansa Systems Hungária
Arany1042.743274 m
12.Dohár Ádám
Antal Ádám
NINCS
Arany1040.664199 m
13.Prónai Anett
Lufthansa Systems Hungária
Ködöböcz Ferenc
Lufthansa Systems Hungária
Berkó Levente
Lufthansa Systems Hungária
Arany1037.374789 m
14.Attila Kerekes
Spirocco
Miklos Veres
Spirocco
Oszetzky Dani
OCL
Arany1035.124228 m
15.Lengyel Krisztián
HUNREN
Khimics Laci
HunRen
Héver Tímea
Spirocco
Arany1032.384902 m
16.Németh Dorottya
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
Szabó Zsanett
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
Vitkóczi Fanni
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
Arany959.634268 m
17.Némethné Pethes Ildikó
Wigner Fizikai Kutatóközpont
Németh Zoltán
Wigner Fizikai Kutatóközpont
Magyar Csaba
Természettudományi Kutatóközpont
Arany958.334496 m
18.Kósa Botond
Schmidt András
nincs
Arany958.194440 m
19.Ősz Edina
Lufthansa Systems Hungária
Forrai Dorottya
Morgan Stanley
Czégel András
Lufthansa Systems Hungária
Arany951.813764 m
20.Szabó Dániel
nincs
-
nincs
-
Arany949.135607 m
21.Wolff Vilmos
Károlyi Gellért Andor
NINCS
Arany948.812909 m
22.Schmidt Ákos
Dési Balázs
nincs
Arany946.083932 m
23.Kun Krisztián
Gál Richárd
-
Arany945.424226 m
24.Tegzes Tamás
NVIDIA
Szilágyi-Herendi Orsolya
NVIDIA
NINCS
Arany942.513788 m
25.Böszörményi Balázs
Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola
nincs
-
nincs
-
Arany942.423569 m
26.Kozma Sándor
Óbudai Árpád Gimnázium
Kozma Sándor
NINCS
Arany855.243417 m
27.Jakab Kristof
Elekes Balázs
Olgyay Ábel
Arany846.705305 m
28.Huszár Ferenc
University of Cambridge
Orbán Gergő
Wigner Intézet
Menyhért Bálint
European Commission
Arany843.622910 m
29.Blázsik Árpád
Csontos András
Szépvölgyi Gergely
Arany839.652760 m
30.Molnár Kata
Kosteleczki Anna Róza
Budapest XVII. Kerületi Czimra Gyula Általános Iskola
Nemes Zoltán
Arany832.503330 m
31.Molnár László
Karinthy Frigyes Gimnázium
Takács Bence
Karinthy Frigyes Gimnázium
Horváth Ferenc
Karinthy Frigyes Gimnázium
Arany827.623738 m
32.Tóthné Juhász Tünde
Karinthy Frigyes Gimnázium
Tóth Csaba
Karinthy Frigyes Gimnázium
-
-
Arany737.332763 m
33.Ribáné Nagy Zsófia
Fehér Vár Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Gaál Veronika Afrodité
Riba Zsolt
Arany733.043548 m
34.Kajin Dániel
Bakró Balázs
Pap Márton
BME
Arany732.164350 m
35.Tarjányi Benedek
Török Barnabás Zsolt
Csökönyi Norbert
Arany730.463731 m
36.Abonyi-Tóth Zsolt
Állatorvostudományi Egyetem
Bencze Judit
Adatrendező Kft.
nincs
Arany729.075433 m
37.Beleznai Gábor András
BKSzC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum
NINCS
-
NINCS
-
Arany677.054273 m
38.Marton Tamás
Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
Raffer Zsuzsanna
Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
Wassel Zsuzsanna
Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium
Ezüst497.142753 m
39.Gergely Csilla
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
Imrőné Kemény Gabriella
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium
nincs
Ezüst496.022696 m
40.Alfásy Szilveszter
Kozma Károly
Varga István
Ezüst478.203113 m
41.Gyulai Péter
Lufthansa Systems Hungária
Révay Regina
Janek Huba
Lufthansa Systems Hungária
Ezüst464.372760 m
42.Csákberényi-Nagy Erzsébet
Kiss Sándor
Jánosi Gergely
Ezüst436.032626 m