fbpx

Tavaszi Medve Szabadtéri Csapatverseny 2023 - saját vagy Medve Matek GO pálya

Saját helyszín, 2023. április 12. - 2023. május 26.

VÉGEREDMÉNY: Gratulálunk minden résztvevőnek az elért eredményekhez!

A saját helyszínen versenyző csapatok tavasszal 15 futam közül választhattak az ország több mint 210 Medve Matek GO pályája közül. Kialakultak a végeredmények, melyeket alapértelmezésben régiónként külön-külön összpontszám szerint rendeztünk, de a le-és felfelé mutató kis nyilak segítségével bármely szempont szerint (pl. pontszám, rang, stb.) sorba rendezhető.

A 'Koala 3' kategória a csak 3-osokból álló Koala csapatok rangsora.

A régiós rövidítések magyarázata:

BPP: Budapest és Pest megye
KMR: Kelet-Magyarországi régiók és egy határontúli helyszín Szlovákiában
NYMR: Nyugat-Magyarországi régiók

A versenyeken használt általános pontszámító képlet a következő:

P = 160 + F + U - I/3

A képletben F az úgynevezett feladatbónuszt, U a magasabb rangra történő ugrásért járó bónuszt jelöli, míg I az időpontszám, melyet úgy kapunk, hogy az utolsó feladatbónuszt érő feladat megoldási időpontjának és a verseny kezdetének percben mért különbségét vesszük. A feladatbónusz mértékét a feladat nehézsége határozza meg, ez magasabb rangú feladatokért mindig nagyobb. Az ugrási bónusz rendre 100, 150 és 200 pont a bronz-, ezüst és aranymedve rang megszerzésért.

Eredmények

Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Horváth Jakab
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pomáz
3. osztály
Lupták Dávid
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pomáz
3. osztály
Babarczi Imre
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pomáz
3. osztály
Arany1085.382023 mBPP
2.Balla Sára Lujza
Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kisoroszi Tagintézmény , Visegrád
3. osztály
Szolnoki Tamás Amadé
Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kisoroszi Tagintézmény , Visegrád
3. osztály
Hadházy Tas Levente
Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kisoroszi Tagintézmény , Visegrád
3. osztály
Arany1041.382102 mBPP
3.Kertész Éliás
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
Bagi-Király Endre
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
Hajdu Karolina
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
Arany1035.605283 mBPP
4.Nagy- Sárközi Hanna
Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kisoroszi Tagintézmény , Visegrád
3. osztály
Ákos Zolta László
Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kisoroszi Tagintézmény , Visegrád
3. osztály
Szily Anna

Arany1017.368768 mBPP
5.Balázs Luca
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
Princz Eszter
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
Bende Márton Áron
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
Arany953.097772 mBPP
6.Váczi Gergő
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Neisz Dániel
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Zongor Ákos
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Arany932.415264 mBPP
7.Kas Benjámin
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Varga Botond

Kapcsándi Botond
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Arany861.543858 mBPP
8.Mályi Lara
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Petrik Panna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Brunáczki Zalán
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Arany843.087240 mBPP
9.Püspöki Gergely
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Rezner-Szabó Tamás
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Rapai Krisztián
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Arany807.873806 mBPP
10.Petőcz Gergely
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
3. osztály
Deák Boldizsár
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
3. osztály
Márczy Gábor
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
3. osztály
Arany802.583830 mBPP
11.Sztrizs Noel
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Takács-Boér Marcell
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Kurunczi Kende
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Arany784.943743 mBPP
12.Papp Szonja
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Forgács Zóra Anna
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Vajda Abigél
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Arany782.153249 mBPP
13.Sziva Soma
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
3. osztály
Kiss Hunor
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
3. osztály
Heincz Balázs
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
3. osztály
Arany753.486118 mBPP
14.Gulybán Sára
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Gazdik Ádám
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Rompos Bálint András
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Arany568.194822 mBPP
15.Szekeres Alina
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Hégető László
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Dékány Samu
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Arany561.132432 mBPP
16.Horváth Bella
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Kis-Hadrik Liliána
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Martinkó Anna
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Arany552.723063 mBPP
17.Horváth Bence
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Kontra Hunor
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Horváth Hanna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Arany544.392822 mBPP
18.Gégény Lilla
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Szigeti Petra
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Máté Benedek
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Arany534.894373 mBPP
19.Asbóth Dániel
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Páldi Lili

Róka Dorina
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Arany519.303958 mBPP
20.Opre Jázmin
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Kanalas Tibor
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Rásó Alexander
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Arany517.663063 mBPP
21.Czeglédi Botond
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Pásztor Balázs
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Tari Dániel
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Ezüst515.363388 mBPP
22.Hadászi Mátyás
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
3. osztály
Vojnárovits Ádám
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
3. osztály
Valter Gáspár
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
3. osztály
Ezüst500.614038 mBPP
23.Kertész Anna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Simon Róza
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Pálos Bence
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Ezüst494.041671 mBPP
24.Ferenc Mátyás
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Mácsár Kende
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Árvay Alíz
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Ezüst491.352806 mBPP
25.Loy Bálint
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
György Bence
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Talmaier Kornél
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Ezüst490.022605 mBPP
26.Korlát Jázmin
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Molnár Dorka
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Nagy Hunor
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Ezüst488.122750 mBPP
27.Abos Éva
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Kecskés Emma
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Filó Anna
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Ezüst477.713936 mBPP
28.Soproni Annabella
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Orosz Máté

Nagy Dániel
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Ezüst470.073199 mBPP
29.Kladiva Anita
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Tóth-Lázár Borbála
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Sebestyén Zoé Judit
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Bronz329.171259 mBPP
30.Pozsgai Gerda
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Nyári Alicia Nathalie
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Hermann Vivien
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Bronz328.031521 mBPP
31.Bacskó Emma Villő
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Bátai Lara Valentina
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Boldogh Hanna
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Bronz318.692499 mBPP
32.Gulyás Iza
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Sebők Kristóf
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Sztyehlik Fanni
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Bronz314.492130 mBPP
33.Patakfalvi Hanna
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Polgár Helga Viktória
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Jagyugya Flóra
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Bronz289.401994 mBPP
34.Kerek Donát
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Rabi Máté
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Balázs János
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Bronz288.541994 mBPP
35.Jagyugya Bence
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Ocskó Balázs
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Szegedi Milán
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Bronz283.882346 mBPP
36.Szászi Levente
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Légrády Milán
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Farkas Ádám
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Bronz283.262356 mBPP
37.Halgas Richárd
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Palko Ádám
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Pozsony Dömötör
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
3. osztály
Bronz279.831998 mBPP
38.Kardos Robertó
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Varga Milán

Sztrucska Dávid
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
3. osztály
Bronz266.952300 mBPP
39.Forczek Levente
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Benedek Kristóf Olivér
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
Molnár Ákos
Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
3. osztály
182.001016 mBPP
1.Lonscsák Gergő
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Podmaniczki Vító
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Bereczki Igor
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Arany1071.132603 mKMR
2.Kondoros Noémi Kamilla
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Szabó Hanna

Pekárik Zenina Olívia
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Arany1037.647309 mKMR
3.Bondár Minna
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Megyebíró Judit
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Szucsigán Emma
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Arany957.544679 mKMR
4.Földesi-Nagy Panka
Bükkaranyosi Általános Iskola, Bükkaranyos
3. osztály
Szabó Gergő
Bükkaranyosi Általános Iskola, Bükkaranyos
3. osztály
Zay Bálint
Bükkaranyosi Általános Iskola, Bükkaranyos
3. osztály
Arany948.134001 mKMR
5.Petrusán Milán
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Nagy Amira
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Tóth Fruzsina

Arany914.694174 mKMR
6.Lőke István
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Sugár Emma Anna
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Kóti Alíz Gréta
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Arany908.864877 mKMR
7.Ondrejó Ádám János
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Csizmadia Bence
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Schneider Carl Márk
N.B. Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégium, Gyula
3. osztály
Arany865.315675 mKMR
8.Négyökrű Ilona
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Rózsi Fanni
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Sepsik Hédi Letícia
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Arany839.4612574 mKMR
9.Roznyik Bence
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Rédei Vivien
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Matuska Ábel István
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Arany822.543210 mKMR
10.Árvai Olivér
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Juhász Nóra

Litkei Máté
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Arany801.483371 mKMR
11.Dócs András
Alapiskola Kisgéres, Kisgéres
3. osztály
Tóth Blanka
Alapiskola Kisgéres, Kisgéres
3. osztály
Lőrincz Ákos
Alapiskola Kisgéres, Kisgéres
3. osztály
Arany771.564782 mKMR
12.Pikács Amanda
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Jakab Bertold
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Otschisnig Benett
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Arany544.972589 mKMR
13.Gather Filipa-Serena Sara
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Budi Attila
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Asperján Ákos
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Arany540.834343 mKMR
14.Bokros Levente
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
3. osztály
Sztehlik Szabina
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
3. osztály
Varga_Liska Milán
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
3. osztály
Arany507.2510252 mKMR
15.Papp Mátyás
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
3. osztály
Molnár Miklós
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
3. osztály
Vigh Katalin
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
3. osztály
Ezüst470.162904 mKMR
1.Balásy Luca
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
3. osztály
Bor Buda
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
3. osztály
-

Arany934.667025 mNYMR
2.Mihucz Lilien
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
3. osztály
Szima Hanna Judit
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
3. osztály
Fábián Olivér
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
3. osztály
Arany931.627079 mNYMR
3.Pallósi Zalán
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
3. osztály
Ruzsicska Kíra
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
3. osztály
Vágány Zsolt Marcell
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
3. osztály
Arany924.737855 mNYMR
4.Baksai Levente Áron
Madocsai Református Általános Iskola, Madocsa
3. osztály
Kövi Gergő László
Madocsai Református Általános Iskola, Madocsa
3. osztály
Bizcó Adél Andrea
Madocsai Református Általános Iskola, Madocsa
3. osztály
Arany904.285297 mNYMR
5.Fanyar Bogáta
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
3. osztály
Illia Sára Anna
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
3. osztály
-
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
3. osztály
Arany883.8912023 mNYMR
6.Fülöp Zoltán
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
Németh Marcell
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
Mészáros Péter
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
Arany810.114447 mNYMR
7.Kustánczi Péter
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
Pogar Marius Áron
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
Szandi Alíz Emília
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
Arany808.823681 mNYMR
8.Lovranics Attila Milán
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
3. osztály
Dancz Barnabás
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
3. osztály
Németh Dániel
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
3. osztály
Arany791.1111056 mNYMR
9.Vas Bendegúz
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Kovács Anna Róza
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Czebei Jázmin Csenge
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Arany540.322459 mNYMR
10.Herceg Viktória
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Effenpergel Marcell
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Kocsis Frida Kloé
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Ezüst471.322912 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Rezner-Szabó Ábel
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Vanyó Vilmos
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Molnár Bence
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Arany1067.233476 mBPP
2.Velkei Olivér
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
4. osztály
Sohajda Barnabás
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
4. osztály
Hurtik Lóránt
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
4. osztály
Arany1058.045869 mBPP
3.Baki Bence
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Balázs-Fülöp Hunor
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Kocsis Benedek
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Arany956.114655 mBPP
4.Kocsner Gergő
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Szántó Ádám
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Vincze Barnabás
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany955.449857 mBPP
5.Kiss Dorottya
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
4. osztály
Szabó Ádám
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
4. osztály
Szabó Dániel
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
4. osztály
Arany952.196068 mBPP
6.Koszta Emma
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Kriston Boróka
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Molnár Noémi
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Arany949.803433 mBPP
7.Ambrus Dorottya
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Fekete Enikő
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Makár Zoé
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany918.168178 mBPP
8.Kelemen Boldizsár
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Mérész Vince
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Pozman Ábel
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany907.625978 mBPP
9.Poncsák Maja Olga
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Tóth Amira
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Kovács Mia Jázmin
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Arany907.195959 mBPP
10.Pintér András
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Péteri Ábel
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Barabás Máté Károly
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany861.726756 mBPP
11.Bogenfürst Lili
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Bohunka Ákos
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Tóth Zalán
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany859.165969 mBPP
12.Czuppon Anna Kamilla
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Hatfaludy Csenge
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Lázár Szonja
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Arany853.714012 mBPP
13.Danyi Nóra
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
4. osztály
Milassin Maja
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
4. osztály
Braun Benjamin
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
4. osztály
Arany852.978608 mBPP
14.Bolla Anna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Ivántsy Zsanett
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Sándor Zorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany838.176821 mBPP
15.Horogh Letizia
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Tóth Milla
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Marticsek Máté
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Arany825.603248 mBPP
16.Duchaj Kornél
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Gajdos Ambrus
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Jansik Bence
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Arany824.475128 mBPP
17.Altorjay Kata
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Ferenczi Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Kiss Odett
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany819.783975 mBPP
18.Ilosvai Léda
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Giczi Réka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Bobák Bertalan
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Arany819.233727 mBPP
19.Morvai Hanna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Horváth Emma
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Nagy Anna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Arany818.693582 mBPP
20.Lambert Flóra
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Loján Liliána
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
NINCS
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Arany818.253144 mBPP
21.Kalácska Gábor
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Bubla Olivér
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Kálmán-Kagermanov Ruszlán
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany815.518167 mBPP
22.Szabó Katalin
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Kárpáti Villő
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Olenyik Ákos
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Arany811.992817 mBPP
23.Vígh Balázs
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Kovács Gergő Dániel
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
-
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany811.596196 mBPP
24.Kiss Tamás
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Kurunczi Gergely Hunor
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
NINCS
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
3. osztály
Arany808.923414 mBPP
25.Háry László
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
4. osztály
Kusztor András
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
4. osztály
Dillik Adrienn Lili
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
4. osztály
Arany806.145058 mBPP
26.Ragó Márton
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Horváth Levente Sándor
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Varga Miklós Gergely
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Arany805.086993 mBPP
27.Necula Alex
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Baricza Balázs

Arany803.549464 mBPP
28.Vecsei Lilien
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Dóczi Hanna
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Vas Virág
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Arany800.514476 mBPP
29.Lázár Dominik
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Szabó-Prókai Regő
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Szuhai-Csönge Ádám
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Arany794.606149 mBPP
30.Szücs Márton
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Balajti Bálint
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Vajda Vilmos
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
4. osztály
Arany791.255696 mBPP
31.Rusz Eszter
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Orosz Dorka
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Nagy Natália
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany791.018683 mBPP
32.Czene Emma
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Domokos Beatrix
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Kőműves Sára
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany788.083325 mBPP
33.Juhász András
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Csiki Zoltán
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Bokor Bendegúz
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Arany788.025270 mBPP
34.Tóth Zsófia
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Kovács Emese Sára
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Molitórisz-Dobri Gréta
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany785.695338 mBPP
35.Buda-Nagy Katalin
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Lehoczky Dániel
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Lőrincz Attila
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany776.959349 mBPP
36.Juhász Lili
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Fazekas Noémi
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Pioker Henrik Gyula
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
4. osztály
Arany772.238165 mBPP
37.Kolcsár Olivér
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Percze Zsombor
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Schweighardt Lili
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Arany754.697453 mBPP
38.Simon Anna
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
3. osztály
Vékony Dorka
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
4. osztály
Miklósi-Yuan Kion
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
4. osztály
Arany562.727000 mBPP
39.Faur Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Turi Boglárka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Turi Hajnalka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany557.715367 mBPP
40.Lengyel Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Pelles Ádám
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Szira Gergely
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Arany542.242010 mBPP
41.Gergely Dorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Nagy Noémi
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Protár Lili
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Ezüst520.212069 mBPP
42.Ferenc-Tapaszi Léna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Vető Lilla
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Szitha Milla
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Ezüst505.321948 mBPP
43.Ladocsi Mátyás
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Rikker Márton
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Székely Benedek
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Arany503.965738 mBPP
44.Makó Boglárka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Vágó Boróka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Szabó Nikoletta
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Ezüst502.562651 mBPP
45.Baár Levente
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Cséke Máté
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Jagyugya Nóra
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Ezüst491.622848 mBPP
46.Gábor István
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Fodor Félix
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Bukovinszki Levente
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Ezüst483.512848 mBPP
47.Dudás Milán
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Kertesi Balázs
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Zábráczki Ákos
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
4. osztály
Bronz321.082346 mBPP
49.Ivácson Zsombor
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Koncz Péter
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Szita Gellért
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
182.001333 mBPP
1.Molnár Lotti
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Nagy-Ferenczi Mirella
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Szabó Lili Hanna
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Arany1074.382023 mKMR
2.Kiss Lia
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Birinyi Boglárka
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Turai Petra Zoé
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Arany1070.692524 mKMR
3.Kozma Olivér
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Gömöri Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Sztrapkó Bertalan
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Arany1069.264623 mKMR
4.Bohus Evelin
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Petró Laura
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Fridl Szófia
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Arany1062.242491 mKMR
5.Sarkadi Dóra Jázmin
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Háló Bianka
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Hunyadi Dóra
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Arany1057.333587 mKMR
6.Sándor Mátyás
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Zelenyánszki Márton
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Szvarnasz Janisz
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Arany1053.144545 mKMR
7.Papp Benedek
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Szabó László
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Tóth Olivér
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Arany1048.415423 mKMR
8.Zayed Karim
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Pavelka Zsombor
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Baricz Dénes
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
4. osztály
Arany1042.132719 mKMR
9.Hunyadi-Buzás Bernát
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Pető Dávid

Szirácki Zalán
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Arany1039.767445 mKMR
10.Balaskó Zoltán
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Szabó Zsombor Sándor
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Nagy Dominik
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
4. osztály
Arany1020.863983 mKMR
11.Rákóczi Lia
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Somodi Hédi
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Makai Nóra
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Arany1011.443149 mKMR
12.Döme Zsófia
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Kenyeres Adél
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Kis Olga Karina
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Arany953.617254 mKMR
13.Tóth Odett Noémi
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Szabó Kincső
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Rajos Hanna
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Arany940.182858 mKMR
14.Mestra Viktória
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Juhász Nóra
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Kajdy Nola
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Arany927.624906 mKMR
15.Vig Lili
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
4. osztály
Alexa Hanna
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
3. osztály
Vig Dóra

Arany859.765451 mKMR
16.Marcin Benett
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Borkó Máté
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Rudnicki Grzegorz Mihály
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Arany853.706492 mKMR
17.Tóth Sarolta
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Bozsik Anna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Nyüsti Lara
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Arany844.324501 mKMR
18.Nagy Bence
Viszneki Általános Iskola, Visznek
4. osztály
Dankó Ármin
Viszneki Általános Iskola, Visznek
4. osztály
Magda Milán
Viszneki Általános Iskola, Visznek
4. osztály
Arany842.832862 mKMR
19.Vancsik Zsanett
Viszneki Általános Iskola, Visznek
4. osztály
Magda Hanna
Viszneki Általános Iskola, Visznek
4. osztály
Fodor Henrietta Bernadett
Viszneki Általános Iskola, Visznek
4. osztály
Arany842.802862 mKMR
20.Samu Botond
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
4. osztály
Pósa Márk
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
4. osztály
Kiss Bence
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
4. osztály
Arany840.083416 mKMR
21.Majoros Bella
Református Egyházi Alapiskola Vaján , Vaján, Szlovákia
4. osztály
Tóth Lilla
Református Egyházi Alapiskola Vaján , Vaján, Szlovákia
4. osztály
Benadik Ádám
Református Egyházi Alapiskola Vaján , Vaján, Szlovákia
4. osztály
Arany835.744036 mKMR
22.Lakó Lőrinc
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Istvanovszki Botond
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Kurovics Péter
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Arany816.926577 mKMR
23.Pető Tamara
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Petrovics Petra
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Fekete Krisztián
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Arany813.976628 mKMR
24.Lackó Attila
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Pécsi Barnabás
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Búzás Richárd
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Arany792.654842 mKMR
25.Pilán Péter
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
4. osztály
Rácz Balázs
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
4. osztály
Nagy Sándor
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
4. osztály
Arany780.213518 mKMR
26.Lukács Hanna
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Futó Mira
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Szajkó Ferenc
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Arany556.091911 mKMR
27.Fülöp Zara Anna
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Szenográdi Blanka
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Hangács Hanna
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Arany550.897713 mKMR
28.Domahídi Bence
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
4. osztály
Ruszó Bese

Zsóka Hanna

Arany543.044966 mKMR
29.Nagy Sándor
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
4. osztály
Horváth Csaba Noel
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
4. osztály
Illés Linett
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
4. osztály
Arany531.284644 mKMR
30.Ballók Bianka
Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Pribeník
3. osztály
Kulčár B Dóra
Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Pribeník
3. osztály
Kaššai József
Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Pribeník
4. osztály
Ezüst435.902873 mKMR
31.Pincze Borka
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Pityi Aida
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Fábián Jázmin
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Bronz304.58974 mKMR
32.Görög Valéria
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Püspöki Barbara
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Berencsi Gréta
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Bronz287.731803 mKMR
1.László Kornél
Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok
4. osztály
Orovecz Márton
Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok
4. osztály
Porkoláb Zétény
Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok
4. osztály
Arany1069.372023 mNYMR
2.Geller Ákos
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
4. osztály
Hencz Lénárd
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
4. osztály
Szentes Ákos
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
4. osztály
Arany1048.6715184 mNYMR
3.Orbán Fanni
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Zágorhidi-Czigány Borbála
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Vinkelbauer Vivien
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Arany1035.894804 mNYMR
4.Kiszler Benedek
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
4. osztály
Kóré Ádám
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
4. osztály
Vészi Melissza
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
4. osztály
Arany1004.837671 mNYMR
5.Nagy Dániel
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
4. osztály
Pál Dorka
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
4. osztály
Gerencsér Áron
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
4. osztály
Arany928.8410601 mNYMR
6.Mészáros Péter
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Dugovics Janka
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Király Ármin
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Arany905.687417 mNYMR
7.Kolompár Ármándó Denisz
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
4. osztály
Benkő Boldizsár
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
4. osztály
Kiss Luca
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
4. osztály
Arany888.969855 mNYMR
8.Horváth Noel
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Molnár Barnabás
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Császár Dóra
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Arany885.988103 mNYMR
9.Mészáros Aliz
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Érsek Ingrid
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Horváth Réka
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Arany883.248047 mNYMR
10.Szekeres-Catomió Zsófia
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Kalányos Georgina Valentina
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Zaghdoudi Kinza
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Arany814.337898 mNYMR
11.Tokos Levente János
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Gábor Marcell
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Fabók Csanád
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Arany805.056787 mNYMR
12.Szekendi Ákos
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
4. osztály
Saáry Levente
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
4. osztály
Szegi Nándor
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
4. osztály
Arany791.302781 mNYMR
13.Szilágyi Zoltán
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Dancz Tamás Zoltán
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
NINCS
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
3. osztály
Arany789.877476 mNYMR
14.Hetesi Mia
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Dékány Csenge Emma
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
NINCS
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Arany780.418428 mNYMR
15.Török Lia
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Vargyai Nimród
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Czvitkovics Dávid
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Arany775.389324 mNYMR
16.Koósz Hanna
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
4. osztály
Halmai Péter
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
4. osztály
Perák Balázs Flórián
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
4. osztály
Ezüst481.543573 mNYMR
17.Fodor Benjamin
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Kulcsár Kinga
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Tenk Réka
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
4. osztály
Ezüst478.572832 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Simon László
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Kákonyi Máté
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Horváth Szabolcs
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany1080.711772 mBPP
2.Oros Áron
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Bessenyei Kirill
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Zábrádi Eszter
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Arany1080.391840 mBPP
3.Kelemen Sára
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Kálmán Kamilla

Sümeghy Emese
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Arany1060.272918 mBPP
4.Bartalis Roland
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Gergely Barna
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Sponga Levente
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany1049.167043 mBPP
5.Sütő-Magyar Júlia
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Gelányi-Balog Panna
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Egyedi Bernadett
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Arany1037.573418 mBPP
6.Bogos Gergely
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Bálint András
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Lipp-Molnár Márk
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Arany1037.125924 mBPP
7.Ignácz Míra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Péter Luca

Szőke Bíbor Napsugár
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany1030.996380 mBPP
8.Szép Tímea
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Dóka Gitta

Lukácsi Bori
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany1014.978023 mBPP
9.Csicsiri Donát
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Tóth Félix

Nagy Bálint

Arany1011.516534 mBPP
10.Dobai Lili
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Kecskeméti Luca

Arany1010.674632 mBPP
11.Kiss Lóránt
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Kesztler Kira

Arany1005.496588 mBPP
12.Bodó Csanád
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Ignácz Gergő
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Rákóczi Kende
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany985.6011159 mBPP
13.Harakály Levente
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
For Petrik

Arany982.938013 mBPP
14.Csécsei Dominik
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Hornyan Mátyás
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Vörös Áron

Arany982.616525 mBPP
15.Szirmay Zsuzsanna
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
6. osztály
Geiger Alíz
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
6. osztály
Farkas Léna
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
6. osztály
Arany920.364693 mBPP
16.Farkas-Karsai Ferenc
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Sőregi Levente
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Czike Domonkos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Arany920.255990 mBPP
17.Kincses Dorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Pásztor Attila
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Madaras Áron
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany911.726938 mBPP
18.Jovanovic Mila
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Nagy-Király Szonja
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Szendrői Balázs
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany906.775997 mBPP
19.György Claudia
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Schenk Noémi
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Zakariás Álmos
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Arany902.567382 mBPP
20.Tóth Lilla
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Péterffi Júlia
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Szokol Magdolna
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Arany895.877203 mBPP
21.Cseke Noémi
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Karczagi Lili
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Kóti Evelin
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Arany895.677436 mBPP
22.Kovács Gréta
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Lődi Anna
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Szöllősi Jázmin
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Arany892.929666 mBPP
23.Szekeres Aliz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Tolnai Nóra

Pálinkás Kata
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Arany888.858544 mBPP
24.Horváth Gergely Örs
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Horváth Viktória
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Temesvári Viktória
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Arany887.736574 mBPP
25.Schillinger Balázs
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Bütösi Júlia

Fodor Levente
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Arany885.447720 mBPP
26.Varga Bálint
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
6. osztály
Dévényi Péter
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
6. osztály
Perjési Dávid
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
6. osztály
Arany885.344440 mBPP
27.Molnár Karina
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Török Viola
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Farkas-Kriston Fanni
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Arany883.574207 mBPP
28.Fitori Enikó
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Nagy Inez

Arany870.916221 mBPP
29.Béres-Voith Emőd
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Csömöri Bence
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Mlinkó-Szepessy Milán
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
6. osztály
Arany865.376931 mBPP
30.Ember Dávid
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Galambos-Nagy Csaba
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Bata Mihály
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Arany864.186783 mBPP
31.Horváth Bendegúz
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Balogh Mira
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Nyári Léna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Arany860.723684 mBPP
32.Németh Sára
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Martonosi Julianna
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Pallagi Lilla
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Arany844.466121 mBPP
33.Katona Zsófia
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Nagy Adrienn

Arany842.714553 mBPP
34.Hajdu Eszter
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Mehlhoffer Janka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Rajzó Áron Bendegúz
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany839.965868 mBPP
35.Svébis Anna
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Rizmajer Anna
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Répási Gréta
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Arany839.505888 mBPP
36.Forján Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Kovács Ajsa
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Bátka Fanni
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany838.834367 mBPP
37.Varga Eszter
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Rikker Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Schmeisel Flóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Arany837.025738 mBPP
38.Budinszki Gergő
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Kósa Máté

Arany826.965738 mBPP
39.Monyók Mátyás
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Bolla Illés András
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
-
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Arany825.995738 mBPP
40.Csonka Botond
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Medvegy Dávid
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Fórizs Márk
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Arany825.675318 mBPP
41.Pap-Szabó Emma
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Horváth Fanni

Arany822.204794 mBPP
42.Drábik Panna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Pozman Emma
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Richter Eszter
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Arany821.646740 mBPP
43.Pop Hanna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Polgár Petra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Kovács-Láng Dorka
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany819.176496 mBPP
44.Boldizsár Luca
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Keresztényi Orsolya
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Benedek Anita
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Arany818.815582 mBPP
45.Szabó Réka
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
6. osztály
Tormási Alina

Arany815.015351 mBPP
46.Bagi András
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Klein Judit Beáta
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Kántor Kitti
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Arany814.295285 mBPP
47.Ablonczy Loretta
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
5. osztály
Herpai Eszter Abigél
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
5. osztály
Menczer Zsófia
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
5. osztály
Arany811.644538 mBPP
48.Nagy Aisa
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Varga Márk
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Csatár Hanga
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Arany810.315264 mBPP
49.Zárraga-Puha Pablo
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Czirbesz Dávid
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Bognár Donát
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany805.462928 mBPP
50.Mészáros Vazul Dezső
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Juhász Lili

Arany804.765303 mBPP
51.Endre Veronika
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Reszler Anasztázia Lea
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
NINCS
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Arany798.835113 mBPP
52.Galli Zsófia
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Böröcz Boglárka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Kelemen Dorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany798.406169 mBPP
53.Németh Péter
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Lévai Levente

Arany797.074634 mBPP
54.Tuica Máté
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
6. osztály
Szilágyi Bojta
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
6. osztály
Fülöp Levente
Dunakanyar Általános Iskola, Szentendre
6. osztály
Arany793.934850 mBPP
55.Muszka Zsófia
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
6. osztály
Dion Borka
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
6. osztály
Pap Móric
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
6. osztály
Arany791.082890 mBPP
56.Baki Marcell
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Ruszkai Dominik
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Rávai Patrik
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany790.4810257 mBPP
57.Darázs Bence
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
6. osztály
Kocsis Dávid
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
6. osztály
Valkó Mihály
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
6. osztály
Arany789.675336 mBPP
58.Sallai Antal
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Bálint Ádám
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Misinszki Ádám
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Arany788.074896 mBPP
59.Galántai Jázmin Lúcia
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Kurunczi Júlia Réka

Arany785.974429 mBPP
60.Grósz-Illés Péter Zakariás
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Nádudvari Máté
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Ujj Zalán

Arany785.674908 mBPP
61.Bodrogi Boróka
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Pécsi Hanna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Szabó - Kovács Tamara
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Arany785.112690 mBPP
62.Kovács Benedek
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Kovács Zalán

Ferenc Dániel
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Arany779.418004 mBPP
63.Bakó Boglárka
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
6. osztály
Geiger Luca
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
6. osztály
Szatmári Ádám
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
6. osztály
Arany779.223940 mBPP
64.Dubovszky Richárd
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Bebrevszky Soma
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Czeglédi Noel
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Arany778.636218 mBPP
65.Horvath Liza
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
6. osztály
Murányi Eszter
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
6. osztály
Czifrák Mátyás
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
6. osztály
Arany776.265035 mBPP
66.Wawrzyniak Anna
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Telek Noémi
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Jüttner Luca
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Arany775.267560 mBPP
67.Nagy-Bartos Zsanna
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Nagy Júlia
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Szabó Barka
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Arany773.186980 mBPP
68.Takács Gábor
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Török Richárd
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Ódor Dávid
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany772.227807 mBPP
69.Brückner Máté
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Kiss Huba
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Pásztor Bence
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
5. osztály
Arany770.275745 mBPP
70.Karczagi-Farkas Noémi
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Pintér Adrienn
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Szabó Lilla
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany767.316641 mBPP
71.Bénik András
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
5. osztály
Nagy Boldizsár

Arany766.235832 mBPP
72.Illyés Emília
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Varga Viktória
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Bokor Áron
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany756.5115276 mBPP
73.Deszpot Balázs
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
5. osztály
Kókai Balázs
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
5. osztály
Juhász Benjamin
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
5. osztály
Arany751.896876 mBPP
74.Mezei Lilla
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Palotás Luca
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Nincs

Arany748.1310144 mBPP
75.Jónás Zselyke
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
5. osztály
Fekete Olivér
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Feicht Anna Liza
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
5. osztály
Arany557.184207 mBPP
76.Pintyőke Lilla
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Schmidt Melissza
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Kiss Viktória
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Arany552.786218 mBPP
77.Jánosi Attila
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Hegedűs Bence
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Bebesi Bálint
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany551.063525 mBPP
78.Gerhát Péter Pál
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Hajdu Anna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Vass Domos
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany549.397027 mBPP
79.Karvai Emília
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Kárpáti Regina
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Medveczki Gyöngyi
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany548.994141 mBPP
80.Kardos Szabolcs
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Budavári Benedek
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Weiszhaupt Gergő
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Arany548.544317 mBPP
81.Balajti Luca
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Szücs Levente
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Kovácsics Dzsenifer
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Arany546.583197 mBPP
82.Chmelik Ádám
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Szentistváni Máté
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Hinkó Barna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Arany544.303368 mBPP
83.Ender Mira
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Pletyák Lotti

Arany543.928528 mBPP
84.Jakus Jázmin
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Sípos Tímea

Szarvas Csenge
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
5. osztály
Arany541.015304 mBPP
85.Almási Krisztián
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Lőrincz Nimród
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Bálint Marcell
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany540.9610211 mBPP
86.Ocskó Julcsi
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Andrusecz-Offela Ákos
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Nincs
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Arany533.378284 mBPP
87.Botkó Petra
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Horváth Lilla
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Laki Dóra
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Arany531.439279 mBPP
88.Corseu Kincső
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Hajdú Hédi
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Szabó Benedek
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany529.896083 mBPP
89.Bodor Zsófia
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Fider Olívia
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Bácskai Máté
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany529.6713347 mBPP
90.Lipi Gábor
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
5. osztály
Nagy Hunor Attila
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
5. osztály
Svébis Attila
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
5. osztály
Arany526.513584 mBPP
91.Pergel Ádám
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Kelemen-Szebeny Hunor
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Kertész Márk
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
5. osztály
Arany526.014912 mBPP
92.Hrabovszki Noé
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Hajdú Nóra
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Kartali Balázs
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Ezüst524.345410 mBPP
93.Szabari Marcell
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Solt Gergő
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Csényi Hanna
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany524.2314079 mBPP
94.Demeter Fruzsina
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Gerő Olivér
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Incze Botond
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany524.0314119 mBPP
95.Márai Merse
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Molnár Béla
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Szabó Nóra

Arany521.3310412 mBPP
96.Vasicza Péter
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Waller Ádám
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Tihon Olivér
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Arany519.577363 mBPP
97.Pál Levente
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Miseta Márk
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
NINCS
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
3. osztály
Arany519.274789 mBPP
98.Podráczki Arnold
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Sziklai Tamás
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Bilincsi Roland
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Arany519.236262 mBPP
99.Csiszár Csenge
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Fogarasi Gréta
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Korsinszky Ágnes
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Arany519.076182 mBPP
100.Móri Hanna
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
5. osztály
Sallai Flóris
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
5. osztály
Simon Petra
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
5. osztály
Ezüst507.137978 mBPP
101.Búzás Balász
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Jámbor László
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Schmelck Dávid
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Ezüst505.925457 mBPP
102.Fülöp Barnabás
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Kaltenecker Tamás
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Kaltenecker Barna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Ezüst505.265457 mBPP
103.Csóvári-Katona Boróka
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Kontreczki-Catalan Lúcia Benedikta
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Szederkényi Dorottya
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Ezüst503.887422 mBPP
104.Csomós Réka
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Alapi Anna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Kreisz Bálint
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Ezüst502.295508 mBPP
105.Kovács Rita Melánia
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Kvanduk Lili
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Tóth Vivienn
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
5. osztály
Arany500.648427 mBPP
106.Veress Lili
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Dávid Panna
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Bokor Gréta
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Arany496.674538 mBPP
107.Szabó-Prókai Zea
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Szuhai-Csönge Jázmin
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Tompa Csepke
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Arany491.574795 mBPP
108.Darázsi Marcell
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
5. osztály
Diószegi Dóra
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
5. osztály
Muzsalyi Dorka
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
5. osztály
Ezüst486.257485 mBPP
109.Czakó Gergely
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Zsuppán Bence
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Varga Boglárka
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Ezüst485.537106 mBPP
110.Volkov Dániel
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
6. osztály
Molnár Ottó
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Koczka Benedek
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XIII. kerület
5. osztály
Ezüst482.183357 mBPP
111.Burján Adrienn
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
5. osztály
Bajnóczki Fanni
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
5. osztály
Biró Anna
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
5. osztály
Ezüst474.337110 mBPP
112.Szalai Balázs
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Mindák Márton
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Héjja-Jakab Patrik
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Ezüst470.113693 mBPP
113.Bebrevszky Soma
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Elter Péter
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Bécsi Gergő
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
5. osztály
Ezüst465.666688 mBPP
114.Kovács Nimród
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Szebeni Máté
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Székely Gergő
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Ezüst464.435429 mBPP
115.Nagypál Amira
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Gyurkó Lilien
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Kemenes Jázmin
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
6. osztály
Bronz264.203298 mBPP
1.Pajzer András
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Papdi Benett Bálint
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Sümegi Boldizsár Máté
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Arany1052.392921 mKMR
2.Gaál Eliza
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Gulyás Dorottya
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Kiss Kamilla
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Arany1029.166213 mKMR
3.Betlehem Tamás Gábor
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Vass Zalán
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Bereczki-Varga Rihárd
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Arany986.167713 mKMR
4.Bajnóczi Eszter
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Maglóczki Vivien
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Nagy Abigél
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Arany973.829077 mKMR
5.Eszik Zalán
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Gonda Ábel
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Kismarczi Botond
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany930.356155 mKMR
6.Szűcs Lujza Sára
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Toldi Tamara
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Benke Anna Petra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Arany929.725871 mKMR
7.Pintér Kornél
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Bathó András Barnabás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Crespo Szofia Lola
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Arany927.414780 mKMR
8.Csuvár Barnabás
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Fekete Ákos
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Irsa Kende
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany926.774464 mKMR
9.Tomkovics Sára
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Ugró Diána Kitti
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Molnár Máté
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany926.779370 mKMR
10.Vörös Lili
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Szöllősi Laura
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Gyorsa-Dali Odett
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany925.8711271 mKMR
11.Marticsek Maja
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Szabó Vince
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Fogl Noel
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany924.615410 mKMR
12.Kozma Áron
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Földvári Szabolcs
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
NINCS
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany921.138300 mKMR
13.Raffai Maja
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
5. osztály
Tolnai Péter

Bálint Anna

Arany920.599559 mKMR
14.Ábrahám Dávid
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
5. osztály
Kovács Zalán
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
5. osztály
Vajó Dominik
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
5. osztály
Arany918.274042 mKMR
15.Tóth Simon
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Nagy Noel
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Dobi András
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany917.3616148 mKMR
16.Fekete Botond
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Gyurgyik Balázs
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Almási Andor
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany912.726565 mKMR
17.Pető Gábor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Laczi-Bidiga József
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Herczeg Botond Sándor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Arany911.197521 mKMR
18.Szénás Viktória
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Bakos Bori Janka
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Zólyomi Botond
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany910.569083 mKMR
19.Szabó Nimród
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Hingl Zsombor
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Szabó-Forrai Detre
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Arany907.497683 mKMR
20.Lajos Laura
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Szabó Luca Laura
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Takács Hanna Erika
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Arany905.514402 mKMR
21.Nagy Kamilla
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
5. osztály
Sebők Sára
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
5. osztály
Szabó Léna
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
5. osztály
Arany903.478651 mKMR
22.Hajnal Zétény
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Schimó Ferenc
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Rebek Dominik
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany898.665184 mKMR
23.Kohári Ádám Szabolcs
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Nagy Lelle
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Csomor Viola
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Arany896.737080 mKMR
24.Bozó Honorka Hanna
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Bartha Lívia
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Darabos Dorka
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Arany883.695275 mKMR
25.Dósai-Molnár Zalán
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Pakó Barnabás
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Sárközi Ferenc
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Arany878.807659 mKMR
26.FülöpTamás
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Kovács Vilmos
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Stupinszki Benedek
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Arany869.966731 mKMR
27.Benadik Sára
Református Egyházi Alapiskola Vaján , Vaján, Szlovákia
6. osztály
Kozár Miriam Eszter
Református Egyházi Alapiskola Vaján , Vaján, Szlovákia
6. osztály
Kraus Csongor Kende
Református Egyházi Alapiskola Vaján , Vaján, Szlovákia
6. osztály
Arany844.492094 mKMR
28.Domokos Bende
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
5. osztály
Pataki Dominik

Szász Botond

Arany840.789861 mKMR
29.Ferenczi Réka
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Dupsi Bettina
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Kis Dorottya
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Arany836.098706 mKMR
30.Grósz Csenge
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Ács Nóra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Litvai Lara
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Arany831.414686 mKMR
31.Tar Gábor
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Mogyorósi Zalán
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Kuti Nóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Arany830.773586 mKMR
32.Kasza Luca
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
6. osztály
Pataki Laura
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
6. osztály
Dobra Zsófia
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
6. osztály
Arany828.414450 mKMR
33.Rákóczi Bartos
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Miszori Márton
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Kármán Gergely
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Arany821.465765 mKMR
34.Jenei Kristóf
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
6. osztály
Pápai Levente
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
6. osztály
Auer Zsombor

Arany820.827454 mKMR
35.Csibra Laura
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Szilágyi Dóra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Gál Dorka
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Arany819.347285 mKMR
36.Zanócz Niobé
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Dávid Hanna Judit
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Gombkötő Panna
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Arany813.825859 mKMR
37.Győri Zita
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Gergely Rebeka
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Darabos Sarolta
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Arany812.655309 mKMR
38.Bikádi Fruzsina
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Fazekas-Papp Petra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Héjja Albert Sándor
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Arany810.024567 mKMR
39.Kővári Máté
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
6. osztály
Váradi Zétény
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
6. osztály
Bodnár Kristóf
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
6. osztály
Arany809.138253 mKMR
40.Breznay Nándor
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Gaál-Kosáros Máté
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Méhes Bendegúz
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany799.874469 mKMR
41.Juhász Anett
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Szénási Lilla
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Török Adél Zea
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Arany798.024937 mKMR
42.Katona Kincső
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Radányi Fruzsina
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Szanyi Judit
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Arany797.043707 mKMR
43.Kiss Milán
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Virágos Máté
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
6. osztály
Csőke Botond
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
6. osztály
Arany795.3714082 mKMR
44.Csamangó Nóra
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
6. osztály
Asperján Éva
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
6. osztály
Juhan Fernando Markus
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
6. osztály
Arany795.2710104 mKMR
45.Ferge Lilla
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Keller Blanka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Nagy Dorka

Arany795.186407 mKMR
46.Ádám Viktor
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
5. osztály
Zrinyi Soma
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
5. osztály
Fekete Kornél
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
5. osztály
Arany794.388673 mKMR
47.Bukodi Dóra Anna
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
Csiszér Zsófia
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
Szivos Dániel
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
Arany790.635418 mKMR
48.István Igor
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
6. osztály
Józsa Villő
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
6. osztály
Kovács Bence
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
6. osztály
Arany789.364207 mKMR
49.Csavdári Jázmin Anna
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Fagyal Jázmin
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Kiss Léna
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Arany788.718524 mKMR
50.Rózsi Dávid Dániel
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
5. osztály
Gyuris Márk
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
5. osztály
Krisztin Ajsa
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
5. osztály
Arany787.9120893 mKMR
51.Bartus Péter
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
6. osztály
Papp Anna Dóra
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
6. osztály
Joó Pál

Arany787.256445 mKMR
52.Apáti Gergő
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
5. osztály
Kovács Levente

Belicza Berta

Arany785.867818 mKMR
53.Kiss Linett
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Urbán András Bendegúz
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Kovács Dénes Pál
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Arany784.648569 mKMR
54.Kéri Dávid
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Rózsa Huba
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Berg Ervin
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany784.634940 mKMR
55.Lendvay Laura Judit
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Kovács Kitti
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Rácz Rebeka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Arany784.309141 mKMR
56.Égi Vencel
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Balázs Ádám
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Balázs Dávid
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany782.627228 mKMR
57.Balogh Alex
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
5. osztály
Joó Gergő

Ágoston Attila
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
5. osztály
Arany781.818996 mKMR
58.Oláh Lili
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
6. osztály
Szabó Miklós Máté
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
6. osztály
Gózon Bogáta

Arany781.646746 mKMR
59.Majidi Shukur
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Nagy Benjámin
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Dézsi Márton
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Arany781.245719 mKMR
60.Fehér Anna Luca
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Felföldi Ákos
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Tóth Natália
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Arany780.438235 mKMR
61.Király Botond
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Korcsok Soma
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Rácz Zsanett
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Arany778.085257 mKMR
62.Májer Vivien
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
5. osztály
Hunyadi Kristóf
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
5. osztály
Szekeres Nóra Dóra
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
6. osztály
Arany777.9714481 mKMR
63.Bezdány Dániel
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
6. osztály
Hunyadi Zsolt
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
6. osztály
Csúcs Lilien
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
6. osztály
Arany777.8410737 mKMR
64.Vadász Fanni
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
5. osztály
Bojti Regina

Ragyák Szonja
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
5. osztály
Arany777.758413 mKMR
65.Dávid Péter János
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
Ködmön Kristóf

Arany777.725359 mKMR
66.Gagov Borisz
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Óvári Zsombor
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Szűcs Botond

Arany777.634293 mKMR
67.Poór Boglárka
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Csizmadia Hédi Edit
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Pityuk Gerda
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
5. osztály
Arany777.5113607 mKMR
68.Boros Lizett
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
Mónus Milán
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
Nagy József
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
Arany775.536390 mKMR
69.Egeresi Eszter
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Kakó Villő

Arany775.4112601 mKMR
70.Zanócz Nándor
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Szabó Regő
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Varga Ármin
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany774.922547 mKMR
71.Uhrin Csenge
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Volent Viktor
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Zsiros Noémi
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Arany774.085075 mKMR
72.Dávid Zalán
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
5. osztály
Sisa Zalán Noel
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
5. osztály
Molnár Bence Benjamin
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
6. osztály
Arany773.944034 mKMR
73.Farkas Kitti
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Paulin Viola
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Szabó Attila
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Arany771.9712479 mKMR
74.Harván Levente
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Benkő Bence
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Farkas Áron
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany770.417145 mKMR
75.Benkő Benedek
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Molnár Vince
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Csicsely Sára
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany766.676120 mKMR
76.Nagy Zsolt Dominik
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Mészáros Márton
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Majoros Tamás
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
5. osztály
Arany764.837099 mKMR
77.Tary Panna
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Lovas Nóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Kőteleki Rajmund
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Arany764.475784 mKMR
78.Jenei Linett
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Reisz Hédi
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Keresztúri Lara
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany762.765698 mKMR
79.Szűcs Konrád
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Bakos Norbert
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
-
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Arany757.374305 mKMR
80.Csótó Kincső
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Gémesi Katalin
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Litauszki Nóra
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany755.774565 mKMR
81.Frühstück Katalin Ivett
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
5. osztály
Szilágyi Hanna
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
5. osztály
Váczi Kinga
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
5. osztály
Arany755.766089 mKMR
82.Ruck Csenge
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Hajdu Zselyke
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Annus Zsombor
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Arany751.934055 mKMR
83.Petrovszki Boglárka
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Krasznai Nóra
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Benyovszki Botond
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
3. osztály
Arany751.165463 mKMR
84.Fábián Tamás
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Dán Márton
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Csipei Lili
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany747.387833 mKMR
85.Balázs Enikő
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Bernát Viktória
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Mokos Luca
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
5. osztály
Arany744.326826 mKMR
86.-
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Bréda Patrícia
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Tóth Eszter
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Arany740.837365 mKMR
87.Nagy Máté Zsolt
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Ferge Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Unicsovics Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Arany733.017814 mKMR
88.Bohák Dóra
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Kis Dominika
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Majorovics Hanna
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Arany725.416099 mKMR
89.Mészáros Balázs Marcell
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Mészáros Máté
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Pap Merse Barnabás
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Arany570.593333 mKMR
90.Busch Bianka Hanna
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Csontos Jázmin
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Perényi Hanna
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany561.067681 mKMR
91.Hajdú Hunor
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Horváth Márk
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
-
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Arany558.571410 mKMR
92.Mészáros Réka
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
Molnár Mendel Medox
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
Posta Bence
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
Arany555.136996 mKMR
93.Demeter Flóra Jázmin
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
5. osztály
Kovács Kolos Zoltán
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
5. osztály
Lengyel Csaba
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
5. osztály
Arany553.485807 mKMR
94.Konkoly Linett
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Szilvási Zsanett
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Bende Boróka Anna
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Arany548.226067 mKMR
95.Balla Gréta
Základná škola - Alapisloa, Veľký Horeš - SR
5. osztály
Bellák Eliza
Základná škola - Alapisloa, Veľký Horeš - SR
5. osztály
Tavarszky Rebeka
Základná škola - Alapisloa, Veľký Horeš - SR
5. osztály
Arany547.191449 mKMR
96.Kósa Eszter
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Fehér Balázs
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Vajas Márk

Arany544.452809 mKMR
97.Kiss Gáspár
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
5. osztály
Hajdu Adam
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
5. osztály
Kukó Botond
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
5. osztály
Arany542.511702 mKMR
98.Tóth Luca
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Bíró Yanita
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Fogarasi Zsófia
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany541.184448 mKMR
99.Dániel Gréta
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Dániel Zalán
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Garics Tamás
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Arany539.614339 mKMR
100.Bencsik Kornélia
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Tóth Jázmin
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Patkó Gréta
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Arany539.103165 mKMR
101.Benke Nóra
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Karsai Vivien
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Petyus Gabriella
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Arany536.792681 mKMR
102.Sárközi Nóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Szalva Flóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Dóczi Lilla Dóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Arany536.427209 mKMR
103.Farkas Regina
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Tomcsányi Júlia
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Kis-Hajdu Sámuel
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Arany536.046405 mKMR
104.Gecse Milán
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
6. osztály
Molnár Attila
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
6. osztály
Németh Simon
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
6. osztály
Arany534.663002 mKMR
105.Kónya Zsombor
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Szekeres Péter
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Talmaci Tamás
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
3. osztály
Arany534.493294 mKMR
106.Csibi Bagi Trisztán
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Fábián László
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Kovács András
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Arany533.534704 mKMR
107.Bánfi Flórián
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
5. osztály
Tenkes Orsolya
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
5. osztály
Molnár Axel Erik
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
4. osztály
Arany532.632145 mKMR
108.Okányi Csaba
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
5. osztály
Soós István
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
5. osztály
Fölker Zétény
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
5. osztály
Arany524.762601 mKMR
109.Csató Emese
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Csató Attila
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Pósa Máté
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Arany521.054421 mKMR
110.Katona József
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Tóth Zoltán
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Szántó Emese
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Arany515.873616 mKMR
111.Udvardi László
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Kertész Gergő
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Janurik János
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Arany515.045286 mKMR
112.Fülöp Rebeka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Csapó Luca

Rózsa Jázmin
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Ezüst513.273289 mKMR
113.Hegedűs Zsombor
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Szabó Zsombor Péter
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Rácz Norbert
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Ezüst512.883214 mKMR
114.Baráth Enikő
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Kis-Hajdu Janka
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Orosz Noémi Hanna
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Arany512.879053 mKMR
115.Hidvégi Hédi
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Gyebrovszki Nóra
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Méhes Bíborka
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Arany510.594419 mKMR
116.Dobler Dorka
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Mátyus György
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Varga Jázmin
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Arany510.064959 mKMR
117.Skarupa Réka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Tamás Flóra

Zsuga Zara Ildikó
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
5. osztály
Ezüst509.473061 mKMR
118.Kóbori Máté
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nagytárkány, Nagytárkány
6. osztály
Terebeši Jennifer
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nagytárkány, Nagytárkány
6. osztály
Pekárovič Barbara
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Nagytárkány, Nagytárkány
6. osztály
Ezüst508.381371 mKMR
119.Hencz Lajos
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
6. osztály
Raisz Árpád
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
6. osztály
Sváb-Kovács Kolos
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
6. osztály
Arany508.315769 mKMR
120.Kispéter Alíz
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Ferencz Blanka
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
NINCS
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
6. osztály
Arany507.286055 mKMR
121.Broda Márk
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Debrődi Róbert
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Béres Ákos

Ezüst506.432652 mKMR
122.Ambrózy Dávid László
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Tóth Szilárd
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Zsíros Lénárd
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Arany505.866546 mKMR
123.Kiss Barbara
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Prievara Anna
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Harangozó Rajmond
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Arany505.773619 mKMR
124.Baracsi Zalán
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
Gyurkovics Attila
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
Ardeleán Zsombor
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Arany505.578002 mKMR
125.Kruzslicz Dóra
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
6. osztály
Király Zoltán
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
6. osztály
Tenkes Réka
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
6. osztály
Ezüst504.122977 mKMR
126.Diós Dorka
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Rózsa Zita
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Molnár Fanni
Györffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag
6. osztály
Arany500.184504 mKMR
127.Varga Dóra
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
6. osztály
Gregorics-Nagy Zita
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
6. osztály
Baji Boglárka
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
6. osztály
Ezüst495.702232 mKMR
128.Tarr Zorka
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Tarján Mira
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Kérdő Lia
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Ezüst495.396964 mKMR
129.Adamcsák Luca
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Fábián Hanna
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Kilvinger Barnabás
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Ezüst494.897332 mKMR
130.Körössi Kíra
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Medve Hanna

Nagy Nóra Sára
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Ezüst492.777945 mKMR
131.Budai Barbara Judit
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
6. osztály
Kiss Dorottya Lara
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
6. osztály
Mócza Zselyke
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
6. osztály
Ezüst492.625376 mKMR
132.Szántó Miklós
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Lakatos Botond
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Ruzsa Balázs
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Arany487.426428 mKMR
133.Geiger Máté
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Tóth Milán
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Czinege Botond
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Ezüst486.842959 mKMR
134.Makkai Rebeka
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Katona Laura
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Csikász Áron
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Ezüst485.663279 mKMR
135.-
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Michailovits Patrik Balázs
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Mácsai Zétény
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Ezüst480.942232 mKMR
136.Sztraczinszki Betti
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Klenk Borbála
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Herczeg Borka
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
6. osztály
Ezüst479.413826 mKMR
137.Kis Boglárka
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Hőgye Laura
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Varga Szonja
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Ezüst477.855428 mKMR
138.Hegedűs Olívia
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Berta Lara Anita
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Zsiros Viktória
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Ezüst473.913302 mKMR
139.Árgyelán Blanka Sára
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Tóth Lia KInga
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Vidovenyecz Ildikó
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
5. osztály
Ezüst473.585208 mKMR
140.Orosz Ádám
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Gazsi Donát
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Gazsi Ákos
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
5. osztály
Ezüst469.373485 mKMR
141.Grósz Noémi
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Bella Anna
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Kéri-Téglássy Jázmin
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
5. osztály
Ezüst469.375062 mKMR
142.Ormai Dorka
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Sipos Áhim
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Varga Anna
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Ezüst464.753487 mKMR
143.Janovszki Attila Zalán
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
4. osztály
Ivacska Martin
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
5. osztály
Sarkadi Gergő
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
5. osztály
Ezüst459.703506 mKMR
144.Gulyás Dorina
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Lázi Nelli
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Derzsi Larissza
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Ezüst452.813485 mKMR
145.Nádasi Nikoletta
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
5. osztály
Schäfer Nikol Zora

Ezüst443.744455 mKMR
146.Dobozy Szilárd
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Tóth Anna
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Bartha Edit
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Bronz307.593390 mKMR
147.Polonkai Lili
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Taskó Gabriella
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Fekete Nóra

Bronz307.023390 mKMR
148.Nagy Botond
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
5. osztály
Lentner Lotár Koppány
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
5. osztály
Papdi Péter
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
5. osztály
Bronz303.80818 mKMR
1.Szente András
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Páva Barnabás
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Takács Gergő
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Arany1050.383925 mNYMR
2.Szommer Barna
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Csillag Levente
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Gelencsér Réka
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Arany1035.183299 mNYMR
3.Bella Maja
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
5. osztály
Schauta Regina
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
5. osztály
Szabó Dóra
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
5. osztály
Arany1012.495568 mNYMR
4.Dénes Hanna
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Horváth Dorka
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Horváth Zoé
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Arany1006.364655 mNYMR
5.Fias Olivér
Igali Batthyány Károly Általános Iskola, Igal
6. osztály
Csonka Arnold
Igali Batthyány Károly Általános Iskola, Igal
6. osztály
Szabó Hanna
Igali Batthyány Károly Általános Iskola, Igal
6. osztály
Arany928.393241 mNYMR
6.Rakos Zoltán
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
5. osztály
Goór Benjámin
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
5. osztály
Bárczi Benedek
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
5. osztály
Arany927.285540 mNYMR
7.Pál Tamás
Igali Batthyány Károly Általános Iskola, Igal
6. osztály
Walder Kíra
Igali Batthyány Károly Általános Iskola, Igal
6. osztály
Kaponya Rebeka
Igali Batthyány Károly Általános Iskola, Igal
6. osztály
Arany920.374121 mNYMR
8.Tóth Tóth Eszter
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Nagy Lilien
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Bögös Dóra
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Arany915.616050 mNYMR
9.Sovák Réka
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Stágl Barnabás
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Somogyi Janka
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Arany915.2916365 mNYMR
10.Farkas Attila
Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola , Zalaegerszeg
5. osztály
Takács-Babati Bence
Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola , Zalaegerszeg
5. osztály
Ruzsics Barnabás
Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola , Zalaegerszeg
5. osztály
Arany909.465533 mNYMR
11.Varga Boglárka
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Török Zsófia
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Oskó Patrícia Anna
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Arany907.403670 mNYMR
12.Apáti Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Fekete Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Fajcsi Bálint
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Arany905.9910517 mNYMR
13.Kovács Panna
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Csikos Zsombor
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Jekisa Izabella
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Arany886.886379 mNYMR
14.Baracskai Rézi
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
6. osztály
Kertész Fanni
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
6. osztály
Majláth Zsolt Benjamin
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Arany875.027683 mNYMR
15.Kelemen Natália
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Horváth Lara
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Mörtl André
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Arany871.197406 mNYMR
16.Szőcs Albert
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Béres Erik
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Máté Zsombor
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Arany868.024847 mNYMR
17.Bollér Olivér
Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola , Zalaegerszeg
5. osztály
Flaisz Dominik Dávid
Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola , Zalaegerszeg
5. osztály
Ódor Zénó

Arany861.757616 mNYMR
18.Szarka-Keveházy Vilmos
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
6. osztály
Horváth Martin
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
6. osztály
Völgyes-Tama Dominik
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
6. osztály
Arany836.299016 mNYMR
19.Ábrahám Botond
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Kovács Gergő
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Nagy Benett
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Arany831.9710390 mNYMR
20.Bori Benedek
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Kandi Levente
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Kovács Botond
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Arany828.214455 mNYMR
21.Bodor Fanni
Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi
6. osztály
Cziráki Sára
Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi
6. osztály
Jónás Berta
Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi
6. osztály
Arany824.963854 mNYMR
22.Feil Boglárka Illangó
Madocsai Református Általános Iskola, Madocsa
6. osztály
Kövi Dorka Eszter
Madocsai Református Általános Iskola, Madocsa
6. osztály
Szabó Zsóka
Madocsai Református Általános Iskola, Madocsa
6. osztály
Arany824.543828 mNYMR
23.Horváth Regina
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
6. osztály
Öveges Viktória
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
6. osztály
Schneider Viola
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
6. osztály
Arany822.043753 mNYMR
24.Szijártó Barna
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Varga Botond
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Vojnovics Bertalan
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Arany814.543511 mNYMR
25.Németh Luca
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
5. osztály
Eredics Dorina
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
5. osztály
Surányi Dominik
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
5. osztály
Arany807.302446 mNYMR
26.Nádasi Benedek
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Esztergom
6. osztály
Nádasi Marcell
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Esztergom
6. osztály
Erdei Máté
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Esztergom
6. osztály
Arany806.536344 mNYMR
27.Simon Patrik
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
5. osztály
Sövényházi Máté
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
5. osztály
Takács Dávid
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
5. osztály
Arany805.4810361 mNYMR
28.Zakócs Ádám
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Szentesi Mátyás
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Vajda Adrián
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Arany797.814820 mNYMR
29.Horváth Bendegúz
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Ferencz-Szabó Ádám
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
NINCS
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Arany797.403941 mNYMR
30.Gáspár Eszter
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Marcsik Alexandra
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Bévárdi Csenge
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Arany796.384960 mNYMR
31.Simon Nimród
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Nagy Tamás
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Mihályfalvi Marcell
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Arany795.182278 mNYMR
32.Bödő Márk
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Cseresznyés Mór
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Nagy Krsitóf
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Arany794.724762 mNYMR
33.Bóna Dániel
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Szécsi Bendegúz
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Szuhányi Zétény
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Arany792.264193 mNYMR
34.Csizmadia Péter
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Bősze Bernát
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Németh Gergő
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Arany790.533165 mNYMR
35.Visi Szofi
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Szűcs Fanni
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Reider Barbara
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Arany787.853117 mNYMR
36.Herman Léna
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Nagy Molli
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Kugler Luca Piroska
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Arany787.084531 mNYMR
37.Pinczés András
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Gyémánt Máté
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Máté Gergő
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Arany783.997185 mNYMR
38.Czompó Gergely Benedek
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Csiri Diána
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Renkecz Máté
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Arany782.744779 mNYMR
39.Bognár Bence
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Kiss Levente
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Schneider Áron
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Arany778.576566 mNYMR
40.Sipos Dóra
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Varga Vanda
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Botfa Rebeka
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Arany776.133850 mNYMR
41.Kardos Adél
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
5. osztály
Márfi Emma
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
5. osztály
Varga Alíz
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
5. osztály
Arany771.542707 mNYMR
42.Dudra Julianna
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
5. osztály
Bérci Hanna
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
5. osztály
Staszny Zoé
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
5. osztály
Arany764.845025 mNYMR
43.Fogl Karina
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Horváth Villő
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Horváth Eszter
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Arany762.814495 mNYMR
44.Futó Dorka
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Nagy Klára Anna
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Nikl Rebeka
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Arany761.813308 mNYMR
45.Nagy Tímea
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Orosz Dominik
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Dobrovics Hanna Kitti
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Arany756.594848 mNYMR
46.Bakos Dominik
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
De Leeuw Van Weenen Eszter
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Bohner Balázs
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Arany559.311798 mNYMR
47.Kostyova Luca
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Szabados Emma

Arany549.952382 mNYMR
48.Domokos Lilla
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Balogh Panna
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Molnár Petra
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Arany546.373863 mNYMR
49.Nagy Levente
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Molnár Tamás
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Nagy Flórián
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Arany545.809067 mNYMR
50.Varga Zorka
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Hajdu Lili
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
nincs

Arany544.413061 mNYMR
51.Vincze Zita
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Kovács Laura Zoé
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Dóczi Eszter Regina
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Arany543.576935 mNYMR
52.Ferencz Balázs
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Takács Dominik
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Póczek Dávid
Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola, Nagykanizsa
6. osztály
Arany539.733826 mNYMR
53.Kis Jázmin
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Varga Rozi
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Perák Kata
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Arany538.842856 mNYMR
54.Wandraschek Viola
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Holy Miriam
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Németh Nina I.
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Arany534.486534 mNYMR
55.Szücs Máté
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Denk Dávid
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Hegedűs Barnabás
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Arany532.985784 mNYMR
56.Nagy Zétény
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Goga István
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Hermán Balázs
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Arany526.682764 mNYMR
57.Krakkai Ádám
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Gasparics-Szigeti Kolos
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
nincs
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Arany525.644744 mNYMR
58.Vas Benedek
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Gelencsér Ádám
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Markocsányi Hanna
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Arany524.692707 mNYMR
59.Jakab Hunor
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Szászvári Dániel
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Vas Ádám

Arany519.564995 mNYMR
60.Bak Benett
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
6. osztály
Csősz Tibor Mihály
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
6. osztály
Mészáros Maxim Krisztián
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
6. osztály
Arany516.108376 mNYMR
61.Vadász Léna
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Debera Dzsesszika Lara
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Solymári Sarah Monika
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Arany514.756823 mNYMR
62.Havadi-Nagy Zsófia
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Forró Dávid
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Ujvári Gergő
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Ezüst510.222880 mNYMR
63.Benedek Izabella
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
5. osztály
Kövesdi Kincső

Arany506.365298 mNYMR
64.Antal Júlia
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Horváth Nándor
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Hanusovszky Tamás
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
6. osztály
Ezüst504.673535 mNYMR
65.Tibáld Hanna
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Bentekovics Szonja
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Part Lara
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Ezüst503.095445 mNYMR
66.Pápai Gertrúd
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Varga Lilla

Ezüst502.774879 mNYMR
67.Galambos Panka
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Sebők Emilia
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Czégény Luca
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Arany502.527836 mNYMR
68.EIchinger Annabella
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Denk Hanna
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Horváth Tamara
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Arany499.164453 mNYMR
69.Pandur Bence
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
6. osztály
Mozdény László
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
3. osztály
Horváth Adrián
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
3. osztály
Arany493.585998 mNYMR
70.Niczki Dávid
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Fodor Krisztián
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Lewánszky Ádám
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Arany492.805365 mNYMR
71.Fülöp Dorka
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Tóth Bianka
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Semperger Karina
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
5. osztály
Arany485.3710995 mNYMR
72.Kiss Attila
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Tavasz Huba
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Nagy Levente
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Ezüst480.396321 mNYMR
73.Gulyás Szonja
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Fellinger Dorottya
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Széles Lehel
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
5. osztály
Ezüst478.905049 mNYMR
74.Ruff Tamás
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Bodakos Barna
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Salkic Benjamin
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Ezüst466.542975 mNYMR
75.Németh Botond
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Kocsis Levente
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Horváth Milán
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
5. osztály
Ezüst463.753321 mNYMR
76.Dékány Bora
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Janku Orsolya
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Schlichter Laura
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Ezüst459.583925 mNYMR
77.Sámoly Szófia
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
5. osztály
Fraszt Sára

Bronz309.343298 mNYMR
78.Bozzai Kincső
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Ferencz-Csibi Rebeka
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
NINCS
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
175.001616 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Körmendy Márton
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
7. osztály
Somoskői Botond
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
7. osztály
Hennig Paolo
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
7. osztály
Arany1017.613964 mBPP
2.Gyombolai Bendegúz
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
8. osztály
Kóródi Áron
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
8. osztály
Tholt János
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
8. osztály
Arany996.214755 mBPP
3.Filep Anikó
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
8. osztály
Kármán Kristóf
Piarista Gimnázium és Kollégium, Vác
8. osztály
NINCS
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
3. osztály
Arany991.774763 mBPP
4.Nádasdi Helga
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Lovász Csenge
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Stiber Blanka
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany975.434034 mBPP
5.Horgonyi Balázs
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
7. osztály
Szalai Balázs
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
7. osztály
Keller Huba
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
7. osztály
Arany914.976272 mBPP
6.Halászi Veronika
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Leveszy Amanda
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Horváth Írisz
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Arany914.969952 mBPP
7.Cs.Nagy Éva
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Turi Zita
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Tari Zsombor
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Arany900.762856 mBPP
8.Váczi Dóra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Szücs Bernadett
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Zsidai Panka
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany887.7910611 mBPP
9.Turu Katalin
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Fóris Dániel
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Fecske Attila
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany884.607252 mBPP
10.Knoll Luca
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Beke Lívia
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Henn Boróka
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Arany874.557581 mBPP
11.Bodnár Tamás
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Móri Márton
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Bencze Barnabás Iván
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Arany867.828512 mBPP
12.Vasas Máté
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Réti Bálint
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Zsigmond Zsombor
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Arany857.516492 mBPP
13.Bordás Dániel
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Fekete Zalán
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Neer Bence
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Arany853.496937 mBPP
14.Boros Dénes
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Simon Dávid
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Stella Sámuel Balázs
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Arany851.565253 mBPP
15.Barabás Emma
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Jószai Zóra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Hornyan Marcell
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Arany847.2813289 mBPP
16.Jakab Hédi Hanna
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Erdei Lilla
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Solymosi Dalma
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany846.3311253 mBPP
17.Zsilák Gergely
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Kun Máté

Kirják Csaba Mihály
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Arany826.524901 mBPP
18.Óvári Jázmin
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Hajnal Kincső
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Stella Sára
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Arany821.553302 mBPP
19.Kubon Petra
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Gréts Zoé
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Gittlár Atina Panka
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Arany820.214401 mBPP
20.Csiki Dávid
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Csorbai Hunor
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Füle Balázs
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany808.857686 mBPP
21.Keczer Viktória
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Faragó Dávid Gergely
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Németh Natasa
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Arany804.746272 mBPP
22.Steigervald Berta
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Szekeres Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Kurucz Virág
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Arany804.394707 mBPP
23.Fűzi Bálint
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Tokai Kamilla
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
NINCS
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Arany804.105622 mBPP
24.Stiblár Magor
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Szabó Máté

Mihályi Zaránd
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Arany801.935518 mBPP
25.Képes Dávid
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Szabó Zétény
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Páczai Szabolcs
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Arany801.688343 mBPP
26.Visnyei Áron
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Kazinczy Péter
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Szabó Botond
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany801.579638 mBPP
27.Váczy Zalán
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Égi Mirtill Abigél
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Varga Bence
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Arany800.678962 mBPP
28.Somlai Márton
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Gyulai Barnabás

Arany798.4510894 mBPP
29.Chachopoulou Sofia
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
7. osztály
Révész Janka
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
7. osztály
Váradi Rebeka
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
7. osztály
Arany798.293504 mBPP
30.Kiss Balázs
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
8. osztály
Tóth Miklós
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
8. osztály
Szabó Soma
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
8. osztály
Arany796.573466 mBPP
31.Erdei Boglárka
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
8. osztály
Finta Dóra
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
8. osztály
Sebeszta Nóra
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
8. osztály
Arany795.619894 mBPP
32.Sasvári Tamás
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Szepessy Mihály
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Tellinger Maxim
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Arany794.994073 mBPP
33.Pintér Balázs
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Laki Botond

Arany794.9614060 mBPP
34.Pelbáth Szabolcs Zoltán
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
8. osztály
Hévizi Zsófia
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
8. osztály
Németh Zsófia Julianna
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
8. osztály
Arany791.9110253 mBPP
35.Svébis Emma
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
8. osztály
Szelepcsényi Véda Zoé
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
8. osztály
Rizmajer Nóra
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
8. osztály
Arany790.815482 mBPP
36.Huszár Barnabás
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Palyaga Balázs
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Somogyi-Pinczi Barnabás
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Arany789.325329 mBPP
37.Szuja Zalán
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Remenyik Dániel
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Botos Gergely
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Arany789.015997 mBPP
38.László Petra
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Veres Fanni

Dolezsál Hédi
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany785.877746 mBPP
39.Bartos Máté
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Bischof Álmos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Gazdik Márton
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Arany784.604163 mBPP
40.Papp Nóra
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Laczikó Hanga
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Sármány Kincső
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Arany784.296222 mBPP
41.Németh Flóra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Al-Ramahi Dana
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Lakatos Petra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Arany782.423362 mBPP
42.Jambrich Kolos
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Eto Joci

Kott Dávid

Arany782.044212 mBPP
43.Tóth Zsombor
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Pótz Botond

Szathmáry Barnabás
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
7. osztály
Arany781.744370 mBPP
44.Diószegi Bence
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Laczkó Alex
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Téglás Ádám
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Arany779.277337 mBPP
45.Kovalik Dóra
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Kis Tifani
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Szűcs Lóránt
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany775.118692 mBPP
46.Simon Csilla
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Csengeri Levente
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Bahrt Olivér
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Arany774.087281 mBPP
47.Farkas Flóra
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
7. osztály
Erdélyi-Király Zsolt
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
7. osztály
Monori Máté
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
7. osztály
Arany773.6511177 mBPP
48.Takács Dóra
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
7. osztály
Vég Dorottya
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
7. osztály
Zámbó Viktória
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
7. osztály
Arany770.568209 mBPP
49.Barkóczi Kolos
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Kulin Bence
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Reményi-Kovács Dávid
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Arany767.444545 mBPP
50.Petényi Vivienn
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Pásztor Viviána
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Telkes Izabella
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany762.0111072 mBPP
51.Batuska Milán
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
7. osztály
Boros Botond
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
7. osztály
Keszthelyi Balázs
Szigetbecse-Makád Általános Iskola, Szigetbecse
7. osztály
Arany761.939812 mBPP
52.Lukács Ákos
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Kucsora Máté
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Heincinger Márk
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Arany760.267388 mBPP
53.Ágó Lili
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Karacsi Rebeka
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Görög Levente
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Arany755.317074 mBPP
54.Kézi-Dula Eliza
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Mihály Liliána Katalin
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Vidovenyecz Bori
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Arany753.437588 mBPP
55.Dulai Márk
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
7. osztály
Dulai Vivien
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
7. osztály
Ilonka Etele
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
7. osztály
Arany751.147333 mBPP
56.Buzás Boglárka
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Surin Klaudia
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Lakatos Jázmin
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Arany742.498543 mBPP
57.Árok Roland Hunor
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Réti Norbert András
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Mundi Patrik
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Arany733.629389 mBPP
58.Szabó Marcell
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
7. osztály
Magócsi Tamás
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
7. osztály
Fekete Balázs
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
7. osztály
Arany732.964408 mBPP
59.Tóth-Seres Zoé
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
7. osztály
Váncsodi Nóra
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
7. osztály
Dósa-Rácz Krisóf
Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda, Cegléd
7. osztály
Arany553.969392 mBPP
60.Balogh Lilla
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Magyar Szofi
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Papp Marcell Szilárd
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
7. osztály
Arany551.066547 mBPP
61.Kis Viktória
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Papp Viktória
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Bratu Amira
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Arany547.234312 mBPP
62.Hangyál Máté
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
7. osztály
Péjó Gergő
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
7. osztály
Kovács Máté
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
7. osztály
Arany542.644712 mBPP
63.Szelei Vendel
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
8. osztály
Kalmár Máté
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
8. osztály
Poszpisek Bálint
Százhalombattai 1.számú Általános Iskola, Százhalombatta
8. osztály
Arany539.515270 mBPP
64.Télessy Dorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Varró Emma
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Balogh Anna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Arany538.134597 mBPP
65.Böröcz Fédra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Dákay Johanna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Szalkai Kinga Nikoletta
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Arany533.996527 mBPP
66.Molnár Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Tóth Fruzsina
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Dudás Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Arany533.114480 mBPP
67.Tóth Rozina
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Gaburi Anita
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Kiss Jázmin
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Arany522.856606 mBPP
68.Péter Hanna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Lipták Lilla
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Dobóczi Sámuel
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Ezüst522.671824 mBPP
69.Gerstenmayer Bence
Vasadi Általános Iskola , Vasad
8. osztály
Kovács Milán
Vasadi Általános Iskola , Vasad
8. osztály
Turjányi Farkas
Vasadi Általános Iskola , Vasad
8. osztály
Arany521.097842 mBPP
70.Metzger Dorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Nagy Darinka Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Ódor Jázmin
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Ezüst509.614039 mBPP
71.Krizsán Veronika
Vasadi Általános Iskola , Vasad
8. osztály
Búzás Bence
Vasadi Általános Iskola , Vasad
8. osztály
Kádár Dénes
Vasadi Általános Iskola , Vasad
8. osztály
Arany508.249179 mBPP
72.Suhajda Renáta
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Fülöp Tamás
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Matisz Petra
Szigetszentmiklósi József Attila Általános Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Arany506.397665 mBPP
73.Várnay Boszkó
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
8. osztály
Bodnár Gergő
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
8. osztály
Tóth Vivien
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
8. osztály
Arany500.483892 mBPP
74.Bak Ede
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Hanák Barnabás
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Medveczki Mihály
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Ezüst495.934534 mBPP
75.Juhász Bence
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Pásztor Barbara
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Varró Luca
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Arany491.675225 mBPP
76.Bóta Levente
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
7. osztály
Dudás-Kis Mátyás Mór
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
7. osztály
Fejes András
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
7. osztály
Arany487.635649 mBPP
77.Balaj Ela
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Kardos Lili
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Régi Lili
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Arany486.467273 mBPP
78.Molnár Csenge
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Tóth Zoé
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Horváth Boglárka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Ezüst485.913641 mBPP
79.Tóth Norbert
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Montvai Petra
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Tene Viktória
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Arany481.827280 mBPP
80.Bogár Liza
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Dobos Róbert
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Finta Milán
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Ezüst481.665929 mBPP
81.Éger Álmos Regő
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
8. osztály
Kántor Géza
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
8. osztály
Fekete Dániel
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
8. osztály
Ezüst475.953712 mBPP
82.Háry Noémi
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Szász Zsanett
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Zentai Alex
Nemzetőr Általános Iskola, Monor
8. osztály
Ezüst472.145999 mBPP
83.Varga Ninetta
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Barna Gabriella
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Németh Anna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Ezüst467.075455 mBPP
84.Dévényi Kincső
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Miskolczi Noémi
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Lestár Leila
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Ezüst464.666429 mBPP
85.Karánsebessy Tünde
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
7. osztály
Zoljánszki Mária

Ezüst457.434206 mBPP
86.Kertész Katinka
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Kurunczi lllangó
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Varga Alexa
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Ezüst457.345542 mBPP
87.Ghazal Leila
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Junek Fanni
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Kele Jázmin
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Ezüst454.882721 mBPP
88.Bokor Hanna
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Magyar Roland
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Várszegi Olivér
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Bronz316.322116 mBPP
89.Everling Hanna
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Sólyom Patrik
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Surmann Jázmin
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
185.00266 mBPP
90.Bense Boglárka
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Keresztes Kitti
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
Pogonyi Netti
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
7. osztály
185.001304 mBPP
91.Besenyei Szabolcs
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Juhász Levente
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
Bonev Domozi Boján
Creascola Innovatív Nyolcosztályos Gimnázium, Budaörs
7. osztály
160.00266 mBPP
1.Dobos Emma
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
8. osztály
Tóth Áron
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
8. osztály
Kiss Eszter
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
8. osztály
Arany1023.203699 mKMR
2.Katona Kira Nadin
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
7. osztály
Kovács István Dániel
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
7. osztály
Pásztor Zsombor
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Orosháza
7. osztály
Arany980.374158 mKMR
3.György Nimród András
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Vigh-Molnár Rudolf
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Losonczi Bence Barnabás
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Arany918.526787 mKMR
4.Ecker Viktor
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
7. osztály
Szarvas Bodza

Molnár - Simon Levente
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
7. osztály
Arany885.987972 mKMR
5.Papik Dalma
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
8. osztály
Simon Zsombor
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
8. osztály
Hajdu Tamás

Arany872.744592 mKMR
6.Dósa Fruzsina
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
7. osztály
Papp Csanád Kornél
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
7. osztály
Rontó Dávid
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
7. osztály
Arany867.777022 mKMR
7.Kiss Tamara
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Sárosi Hanga
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Boros Sándor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Arany840.605576 mKMR
8.Tóth Emma Luca
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Varga Vanda
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Kostyál Gréta Lelle
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany829.794541 mKMR
9.Pogány Zsófia
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
8. osztály
Fedor Leila
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
8. osztály
Fetyko Emma
Helmeczy Mihály Alapiskola, Királyhelmec, Szlovákia
8. osztály
Arany817.566907 mKMR
10.Tukora Nóra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Balázs Emese Zselyke
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Zala Zsófia
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Arany815.914224 mKMR
11.Orosz Péter
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
-
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
Ráduly Dénes
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
Arany815.234832 mKMR
12.-
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Bódi Levente
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Mészáros Milán Natanie
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Arany814.864136 mKMR
13.Égi Janka
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Lázár Edina
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Varga Noémi

Arany807.667523 mKMR
14.Laczkó Tamás
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Oláh Dénes
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Péter László
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Arany807.335436 mKMR
15.Zrupkó Áron
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Csillik Barnabás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
László Tamás Botond
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Arany806.095142 mKMR
16.Kaszonyi Kristóf
Református Egyházi Alapiskola Vaján , Vaján, Szlovákia
7. osztály
Szűcs Anna

Arany805.724409 mKMR
17.Balogh Hanna
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Kiss Hanna Mária
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Szlama Janka
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Arany804.929247 mKMR
18.Cseh Fruzsina
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Pető Emma
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Tukora Eszter
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Arany801.876652 mKMR
19.Olajos Kincső
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Nyíri Bernadett
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Balázs Zille Lelle
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Arany801.387883 mKMR
20.Baksa Brigitta
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános ISkolája, Kalocsa
8. osztály
Kovács Lujza
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános ISkolája, Kalocsa
8. osztály
Polereczki Tamás
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános ISkolája, Kalocsa
8. osztály
Arany801.182481 mKMR
21.Leitner-Takács Bende
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Pocsay Bence Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Vermes András
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany795.074260 mKMR
22.Dobos Eszter
Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Ásotthalom
8. osztály
Szalma Petra
Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Ásotthalom
8. osztály
Vass Nóra
Kiss Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Ásotthalom
8. osztály
Arany794.272395 mKMR
23.Szabó Anna
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
8. osztály
Szabó Adél

Ilyés Boglárka

Arany794.122721 mKMR
24.Hamar Barnabás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Bartus Péter
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Gyenes Donát
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Arany788.7512529 mKMR
25.Zhao Ziqian
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Giczi Dániel
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Deák Dániel
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Arany787.864071 mKMR
26.Fazekas Dávid
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Kaczur Hunor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Dombóvári Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany786.686448 mKMR
27.Kerekes Liliána
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Nagy Evelin
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Sipos Kata
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Arany785.184987 mKMR
28.Antal Dominik
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Megyaszai Péter
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Insperger Ferenc
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Arany782.274066 mKMR
29.Cservenka Csongor Károly
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Kátai Márton
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Óvári Zalán Imre
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Arany780.995046 mKMR
30.Szálka Lehel
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Takács Norbert
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Tóth Noel
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Arany779.319721 mKMR
31.Alker Panna
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
7. osztály
Marján Míra
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
7. osztály
Tornyai Nikolett
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
7. osztály
Arany776.8411067 mKMR
32.Nemesi Nóra
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Korcsok Réka
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Hergott Hanna
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Arany776.688708 mKMR
33.Adamik Martin
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Opauszki Gergő
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Czupper Dániel
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Arany776.5214177 mKMR
34.Molnár Molli Mia
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
8. osztály
Győrfi Veronika
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
8. osztály
Kovács Emili
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
8. osztály
Arany775.616880 mKMR
35.Rédei Barnabás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Tóth Bálint
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Váczi Dávid
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Arany773.947626 mKMR
36.Kocza Barnabás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Szebenyi-Nagy Szabolcs
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Horváth Kornél
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Arany767.417589 mKMR
37.Zelena Ádám
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Virág Balázs
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Toldi Donát
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Arany766.687645 mKMR
38.Mikó Liza
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Szatmári Barbara
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Nagy Georgina,
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Arany762.1310235 mKMR
39.Pataki Fanni
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
7. osztály
Baji Fruzsina
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
7. osztály
Gaburi Márk
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
7. osztály
Arany761.883598 mKMR
40.Szabó Ákos
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Túróczy Hunor
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Mokán Damján,
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Arany761.189351 mKMR
41.Rácz Noémi
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
7. osztály
Pintér Jázmin Viktória
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
7. osztály
Kazi Anett
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
7. osztály
Arany748.248817 mKMR
42.Magyar Katalin
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Galsi Liza
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Túróczi Sára Panna
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
7. osztály
Arany549.612046 mKMR
43.Bíró Zétény
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Kerestély Gergő Bence
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Sipos Áron
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
8. osztály
Arany543.226940 mKMR
44.Nagy Balázs
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
Orosz Máté
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
Mácsai Zalán
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
Arany537.395325 mKMR
45.Forinyák Vanda
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Kecskés Katalin
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Mixtay Mira
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany537.234154 mKMR
46.Falticska Roland
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Vajas Bálint
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Zsuga Medárd
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Arany536.333316 mKMR
47.Ardai Panka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Kovács Tamara
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Radányi András
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Arany531.604221 mKMR
48.Magyari Roland
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
7. osztály
Urbán Bence
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
8. osztály
NINCS
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
3. osztály
Arany530.016300 mKMR
49.Herczeg Vivien
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
8. osztály
Tóbi Krisztina
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
8. osztály
Parádi Viktória
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
8. osztály
Arany529.025424 mKMR
50.Bukodi Máté István
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Pardi Patrik
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Rágyanszki Dominik
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Arany528.514504 mKMR
51.Kecskés Emma
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Török Panna

Bodó Bercel

Arany527.983123 mKMR
52.Kiss Ádám
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
8. osztály
Vadász Kristóf
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
8. osztály
Kovács Patrik
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
8. osztály
Arany525.048183 mKMR
53.Kiss Robin
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Kálmán Kamilla
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Csarnó Dominika
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Arany519.845723 mKMR
54.Alföldi Sára
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
7. osztály
Megyeri - Horváth Fanni
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
7. osztály
Okos Luca Sára

Arany516.077325 mKMR
55.Fölker Zaránd
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
8. osztály
Pocsaji Levente
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
8. osztály
Molnár Barna
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
8. osztály
Arany515.234287 mKMR
56.Thomas-Ónodi Lili Róza
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Hugyecz Evelin
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Vizsnyiczai Gréta
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Arany511.707815 mKMR
57.Varga Hanna Róza
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Vass Dóra
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Mikó Petra
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Arany511.136565 mKMR
58.Gál Dominik
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Megyeri Zsombor Botond
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Spisják Zoltán
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Arany507.818790 mKMR
59.Ballók Ábel
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
7. osztály
Ruzsom Alexandra
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
7. osztály
Molnár Kevin Dominik
Horti Batthyány József Általános Iskola, Hort
7. osztály
Arany506.815994 mKMR
60.Mokrán Milos
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Jantyik Péter
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Gábor Zétény
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Arany498.167338 mKMR
61.Bangó Gréta
Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba
8. osztály
Técsy Gitta

Ács Amanda Sára

Arany498.126074 mKMR
62.Albert Balázs
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
8. osztály
Jankó Alex

Horváth Kiara
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
8. osztály
Ezüst497.794073 mKMR
63.Ádám Gréta Henrietta
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Papp Bernadett
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Sal Kamilla
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
7. osztály
Arany494.015026 mKMR
64.Váczi Gergő
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
7. osztály
Balog József
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
7. osztály
Nyeste András
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
7. osztály
Ezüst492.684600 mKMR
65.Kertész Patrik
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Marton –Dobosi Bertran
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Harangozó Brúnó
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
7. osztály
Arany489.719052 mKMR
66.Mayer Marcell
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
8. osztály
Csoma Vendel
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
8. osztály
Ruzsvánszky Róbert
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
8. osztály
Ezüst489.384071 mKMR
67.Varga Letícia
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
8. osztály
Lánczi Laura
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
8. osztály
Csirmaz Adél
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
8. osztály
Ezüst487.533860 mKMR
68.Krecsmárik Ákos
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
7. osztály
Sarkadi Tímea
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
7. osztály
Tobak Tamara
Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Czina Sándor Tagintézmény, Orosháza (Irsz. 5900)
7. osztály
Ezüst485.246183 mKMR
69.Krizsán Lőrinc Péter
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Kraszkó Zoltán
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Mári Dániel
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Ezüst484.025910 mKMR
70.Bajzáth Csongor
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
8. osztály
Farkas Gergő
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
8. osztály
Gecs Gergő

Ezüst483.623114 mKMR
71.Herczeg Bodza
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Szabó Zsófia
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Vozár Tünde
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Ezüst482.737850 mKMR
72.Juhász Noel
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Szák Dániel
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Zámbó László
Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Ezüst479.455105 mKMR
73.Gál Milán
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
7. osztály
Kovács Zsolt
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
7. osztály
Boda Máté

Ezüst474.273375 mKMR
74.Bernát Alexa Léna
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
8. osztály
Németh Csenge
Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Lakitelek
8. osztály
Rácz Maja

Ezüst472.646135 mKMR
75.Pallag Nándor
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Fodor Tamás
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Lichterstein Levente
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba
8. osztály
Ezüst471.174548 mKMR
76.Balogh Árpád Balázs
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
Janó Flórián
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
Véró-Magony Konrád
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
7. osztály
Bronz319.302017 mKMR
1.Sipos Zsófia
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
7. osztály
Kőhalmi Sarolta Andrea
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
7. osztály
Semjén Flóra Júlia
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
7. osztály
Arany1000.954394 mNYMR
2.Poór Péter
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Jánó Hanna
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Szórádi Zsófia
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Arany984.124679 mNYMR
3.Sisa Richárd
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
7. osztály
Bene Júlia

Titonelli Réka Barbara
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
7. osztály
Arany970.664071 mNYMR
4.Koltai Zorka
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Varga Noémi
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Pintér-Borus Boglárka
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Arany962.696073 mNYMR
5.Koós Róbert
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Szabó Ákos
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Locsmándi Bálint
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Arany919.182322 mNYMR
6.Pintér Nikoletta
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Apáti Márk
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Lukács Balázs
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Arany919.035649 mNYMR
7.Gáspár Emma
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Vincze Szilvia
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Kárpáti Márton
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Arany882.633387 mNYMR
8.Kiss Nóra
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Kövics Kinga
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Boros Csenge
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Arany871.9611538 mNYMR
9.Halmosi Anna
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
8. osztály
Halmosi Dézi
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
8. osztály
Orbán Regina
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
8. osztály
Arany823.982966 mNYMR
10.Sövényházi Péter
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
8. osztály
Szabadvári Alex
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
8. osztály
Horváth Nikolett
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
8. osztály
Arany807.187628 mNYMR
11.Horváth Botond
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
8. osztály
Ferencz Dominik
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
8. osztály
Szőnyi Máté
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
8. osztály
Arany806.4910416 mNYMR
12.Borhi Botond
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
8. osztály
Biró Barnabás
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
8. osztály
Bruncvig Bálint
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
8. osztály
Arany800.663521 mNYMR
13.Virág Lilla
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Horváth Dóra
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Ferencz-Csibi Kata
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Arany800.425437 mNYMR
14.Gombás Laura
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Balogh Ramóna
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Szabó Csenge
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Arany800.108986 mNYMR
15.Bazsó Bence
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
8. osztály
Kiss Attila
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
8. osztály
Tóth Balázs
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
3. osztály
Arany796.6712512 mNYMR
16.Barbalics Jázmin
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Podobni Eszter
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Vargyai Sára
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Arany795.688350 mNYMR
17.Boros András
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
8. osztály
László Milán Attila
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
8. osztály
Mráz Liliána
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
8. osztály
Arany795.088792 mNYMR
18.Frigy Tibor
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Huszár Erik
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Polgár János
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Arany794.085455 mNYMR
19.Krisztián Bence
Zalaegerszegi Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola , Zalaegerszeg
7. osztály
Bóbics Ádám

Arany790.808196 mNYMR
20.Kanizsai Martin Béla
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Káldi Vince
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Filipovics Áron
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Arany790.536738 mNYMR
21.Sáry Dorka
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Huszár Hanna
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Tóth Franciska
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Arany789.214330 mNYMR
22.Bodrogi Blanka
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
7. osztály
Böcskey Boglárka
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
7. osztály
Kistüttősi Lilien
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
7. osztály
Arany787.268769 mNYMR
23.Vinkelbauer Áron
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Kőris Richárd
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Nincs
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Arany778.937207 mNYMR
24.Kövesdi Kata
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Papp Norina
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Kiss Domán Lajos
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Arany775.046053 mNYMR
25.Kovács István
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Esztergom
7. osztály
Erdei Flórián
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Esztergom
7. osztály
Hámori Lili
Mindszenty József Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Esztergom
7. osztály
Arany773.918890 mNYMR
26.Faragó Hunor
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
7. osztály
Németh Bence
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
7. osztály
Tóth Márton
Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium, Velence
7. osztály
Arany772.899488 mNYMR
27.Lipták Flóra
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
8. osztály
Vas Boglárka
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
8. osztály
Kulcsár Dóra
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
8. osztály
Arany767.024687 mNYMR
28.Nagy Nóra
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
8. osztály
Fekete Sára
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
8. osztály
LengyelLaura
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
8. osztály
Arany760.4810488 mNYMR
29.Kovács Marcell
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Hetesi Noel
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Bánfi Botond
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Arany759.717756 mNYMR
30.Ferencz Fruzsina Liza
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
8. osztály
Koros Nóra
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
7. osztály
Nincs
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
3. osztály
Arany567.824522 mNYMR
31.Töreki Sára
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Varga Sára
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Koós Viktória
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Arany564.775417 mNYMR
32.Koós Péter
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Szántó Kristóf
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Serfőző Zalán Milos
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Arany554.864515 mNYMR
33.Cserpes Gábor János
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Módos Bátor
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Siliga Milán
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Arany544.046828 mNYMR
34.Fömötör Laura
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
8. osztály
Nedeczky Bettina
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
8. osztály
Komáromi Szófia
Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskola, Kaposvár
8. osztály
Arany541.621992 mNYMR
35.Kun Mira
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
7. osztály
Haszon Júlia
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
7. osztály
Müller Bernadett
Miklósfai Általános Iskola, Nagykanizsa
7. osztály
Arany541.513602 mNYMR
36.Horváth Nóra
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
8. osztály
Umathum Ramóna
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
8. osztály
László Hanna
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
8. osztály
Arany539.087505 mNYMR
37.Juhász Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Kálmán Gergő
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Horváth Ábel

Arany534.493884 mNYMR
38.Nagy Bence Péter
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Szuszics Szeréna Lujza
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Szűcs Zoltán
Dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Dunaföldvár
7. osztály
Arany516.915338 mNYMR
39.Pinke Donát
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Klenner Dániel
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Kerek Noel
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Arany512.2710458 mNYMR
40.Prekopa Regina
Nőtincsi Általános Iskola, Nőtincs
8. osztály
Sohan Zsófia
Nőtincsi Általános Iskola, Nőtincs
8. osztály
Gyuricza Hajnal Kata
Nőtincsi Általános Iskola, Nőtincs
8. osztály
Ezüst498.795270 mNYMR
41.Máté Eszter
Nőtincsi Általános Iskola, Nőtincs
8. osztály
Nagy Kíra Lara
Nőtincsi Általános Iskola, Nőtincs
8. osztály
Varga Liliána
Nőtincsi Általános Iskola, Nőtincs
8. osztály
Ezüst497.103893 mNYMR
42.Kónya Attila
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
7. osztály
Körmendi Gábor
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
7. osztály
Nagy Csenge
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
7. osztály
Ezüst496.424818 mNYMR
43.Pécsi-Palotás Ramóna
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Kulacs Karola
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Szücs Márk
Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola, Mosonmagyaróvár
7. osztály
Arany494.319240 mNYMR
44.Csapó Emma
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
7. osztály
Grózinger Maja
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
7. osztály
Sály Krisztina
Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola, Körmend
7. osztály
Ezüst487.504144 mNYMR
45.Péntek-Révész Amira
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
8. osztály
Kovács Ádám
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
Dávid Martina
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
Ezüst468.866584 mNYMR
46.Kardos Áron
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
Sebestyén Bálint
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
Varga Olivér
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
Ezüst465.536344 mNYMR
47.Soós Lívia
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Varga Janka
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Dannavits Zoltán
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Ezüst463.624181 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Galkó Imola
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Hidvégi Mira

Vécsey Emese

Arany815.675313 mBPP
2.Godó Noémi
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Várszegi Viola
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Varga Dóra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany772.194028 mBPP
3.Kohári Laura Eszter
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Nagy Rebeka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Szijjártó Liliána Margit
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany770.533156 mBPP
4.Maurer Marcell
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Liszicza Ábel
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Váróczi Ákos Mihály
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany769.314805 mBPP
5.Bődi Marcell
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Nguyen Ádám
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Pál Tamás

Arany763.314518 mBPP
6.Édes Ábrahám Árpád
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Félegyházi Bernát
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Szilágyi Ákos
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany763.234518 mBPP
7.Horváth Hanga
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Hegyi Bianka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Szabó Anna Éva
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany759.095124 mBPP
8.Molnár Máté
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Halmos Dániel
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Oláh Barnabás
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany750.928854 mBPP
9.Pisaru Tomas Luca
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Zsoldos Dominik Zsolt
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Dely Bendegúz
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany748.447164 mBPP
10.Bartha Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Itzelberger Rebeka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Kovács Lili Eszter
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany734.414376 mBPP
11.Tellinger Márton
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Mihályi Bendegúz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Wágner Szilárd
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Arany568.994619 mBPP
12.Rákosi Máté
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Tompa Benedek
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Rezsabek Ádám
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Arany568.194429 mBPP
13.Bucsai Máté
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Farkas Bence Sándor
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Kovács Zsombor Gábor
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Arany528.342801 mBPP
14.Andrusecz Ofella Adél
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
Khouri Nóra
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
Nádai Dorottya Rita
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
Arany526.362918 mBPP
15.Houdek Bertin Vilmos
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Borbély-Bartis Ferenc
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Senyviczky Károly
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Arany523.054896 mBPP
16.Kürtösi Márton
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
9. osztály
Bartkievics Arabella
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
9. osztály
Molnár Szilvia
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
9. osztály
Ezüst518.171971 mBPP
17.Előházi János
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Dobránszky Huba
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő
9. osztály
Alexa Ádám

Arany517.544657 mBPP
18.Kenéz Ádám
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
Schirling Mihály
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
Jakobicz Nándor
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
Arany515.715516 mBPP
19.Szabados Csenge
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Takács - Borók Gréta
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Vida Gréta
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Ezüst508.881753 mBPP
20.Koncz Dániel
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Jeszenszky Zsombor
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Veres Máté
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Ezüst507.263014 mBPP
21.Czanik Vivien
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Tuskó Réka Piroska
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Zsíros Antónia
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
10. osztály
Ezüst507.073014 mBPP
22.Megadja Levente
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Stancu Dominic

Arany503.517788 mBPP
23.Hujber Eszter
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Karászi Tamás
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Vietórisz Norbert Péter
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Arany481.416645 mBPP
24.Nagy Balázs Zsombor
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Kis Tamás
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Szabó Bence Máté
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Arany480.657011 mBPP
25.Demcsák Patrik
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Pavlisinec Balázs Máté
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Lukács Gergely
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
182.001020 mBPP
26.Marozsán Mihály Zsombor
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Stadler Csongor
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Kézeli Dominik Botond
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
177.001020 mBPP
1.Kovács-Bánhalmi Hédi Zita
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
10. osztály
Nagy Korina
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
10. osztály
Petrányi Lilla
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
10. osztály
Arany948.423101 mKMR
2.Bíró György András
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
9. osztály
Gyenes Károly
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
9. osztály
Oláh-Marczényi Péter
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
9. osztály
Arany932.861797 mKMR
3.Tóth Abigél
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Veres Fanni
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Makkai Nóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Arany837.983918 mKMR
4.Mátyus Anna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Kovács Krisztina
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Makkai Péter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Arany834.303772 mKMR
5.Veres Kitti
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Udvardy Hanna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Balogh Andrea
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Arany821.572539 mKMR
6.Tarcali Sándor Domonkos
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
10. osztály
Onda Richárd
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
10. osztály
Botos Márió
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
10. osztály
Arany820.084453 mKMR
7.Elekes Sándor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Gaál Gergely
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Szörényi Zalán András
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany819.677010 mKMR
8.Barkován Tamás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Varró Zsombor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Dobos Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Arany814.423053 mKMR
9.Farkas Gellért
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Kis Gergő
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Tóth Tamás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany810.392418 mKMR
10.Kovács Kálmán
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Mosolygó Lara
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Osztrovszki Bianka
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Arany805.584498 mKMR
11.Nagy Péter
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
9. osztály
Király Dominik
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
9. osztály
Jarabek Dániel
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
9. osztály
Arany803.272268 mKMR
12.Bartha Bence
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Pintye László
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Szugyi Richárd
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Arany801.424026 mKMR
13.Erdei Andrea
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Tatár Bianka
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Balogh Eszter

Arany800.392197 mKMR
14.Csontos Levente
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Harmati Lőrinc
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Zobay Tamás
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany799.063510 mKMR
15.Kiss Máté
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
9. osztály
Lesko Tamás
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
9. osztály
Tarr Balázs
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
9. osztály
Arany798.095738 mKMR
16.Novák Hunor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Módis Marcell
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Béres Tamás
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany797.496326 mKMR
17.Erdélyi Ferenc Szilveszter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Pénzes Nándor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Domut Adrián
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Arany796.073417 mKMR
18.Fülöp Huba
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Édes G. István
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Lukáts Zsombor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany794.552284 mKMR
19.Szojka Róza
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Bihi Boglárka
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Major Csilla
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany794.515333 mKMR
20.Várudvari Fanni
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Bodó Bernadett
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Bartha Marcell
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Arany793.144070 mKMR
21.Bogdány Sándor Szilárd
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
9. osztály
Buzás Brúnó
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
9. osztály
Heizer Panna
Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét
9. osztály
Arany789.835445 mKMR
22.Kicsák Ádám
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Páskuly Barnabás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Páskuly Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Arany789.306146 mKMR
23.Rusvai Tamás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Tóth Zerind
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Zrupkó Gergő
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Arany788.583540 mKMR
24.Jász László
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Muhari Balázs
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Jakus Barnabás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Arany782.123167 mKMR
25.Kriston Regő Márton
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Német István
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Paksy-Szabó Győző
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany775.634630 mKMR
26.Antal Zsombor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Szűcs Attila
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Kovács Tamás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Arany772.353990 mKMR
27.Nagy Zita
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Csegény Dóra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Sifter Lili
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany771.712005 mKMR
28.Fábián-Rigó Zita
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Darók-Nagy Dóra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Hábenczius Hanna
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany763.782563 mKMR
29.Gyetvai Veronika
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Nagy Villő
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Szabó Szonja
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany763.493270 mKMR
30.Bathó Gábor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Szabó Máté György
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Crespo Ruben Enrique
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany552.244799 mKMR
31.Kovács Noémi
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Szabó Nóra Maja
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Baranyi Lilla
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany548.195150 mKMR
32.Béres Luca
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Nekeczki Flóra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Palkó Viktória
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Arany543.351786 mKMR
33.Gazsi Zalán
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Lékó Zsombor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Bíró Zsombor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany542.713765 mKMR
34.Marosvári Adél
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Szabó Dalma
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Ágnecz László
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Arany542.411786 mKMR
35.Mezei Gréta
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Gyenes Eszter
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Nagy Liliána
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany537.444485 mKMR
36.Fodor Norbert
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Horváth Ferenc
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Szádvári Gábor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Arany532.703803 mKMR
37.Farkas András
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Tóásó Tibor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Klára Bence
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Arany523.563269 mKMR
38.Valánszki Bulcsú
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Gávris Zsombor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kiss Flórián
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany521.044303 mKMR
39.Engi Zita
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Nagy Nándor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kanalas Patrik
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany520.192890 mKMR
40.Kállai Kíra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Urbán Boglárka
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Jász Hanna
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
10. osztály
Arany519.125046 mKMR
41.Kovács Marcell
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
10. osztály
Varga Bendegúz
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
10. osztály
Németh Zsuzsanna
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
10. osztály
Ezüst516.291687 mKMR
42.Kovács Kinga Dalma
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Lapu Lara
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Balogh Eszter
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Ezüst510.483400 mKMR
43.Magos Milán
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Repelik Zoltán
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Vadócz Flóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Ezüst507.792268 mKMR
44.Bodnár Mira
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Mikesz Lili
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Barna Csenge
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Arany507.534852 mKMR
45.Siska Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Gonda Nikolett
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kasza-Csótai Ádám
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany507.436450 mKMR
46.Török Borbála
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Törő György Milán
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Bodnár Levente Gábor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Arany507.046450 mKMR
47.Nagy Eszter
Gymnázium - Gimnázium, Zoltána Fábryho 1, Veľké Kapušany , Veľké Kapušany
9. osztály
Vaszily Olivér

Arany506.453788 mKMR
48.Bagi Zétény
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Mihályi Zétény
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Halaj Vince
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Ezüst503.115166 mKMR
49.Csatlós Máté
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
9. osztály
Csurka Levente
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Kisvárda
9. osztály
Szabó Bence

Ezüst501.083687 mKMR
50. Fehér Rita
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Horti Zsófia
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Tiborcz Zsófia
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Ezüst494.043506 mKMR
51.Farsang Nelli
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Rédei Petra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Tajti Dóra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Ezüst489.303906 mKMR
52.Kovács Dorina
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Hajzer Laura
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Mészáros Dóra
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Ezüst489.113906 mKMR
53.Mag Lili
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Notheisz Janka
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Mihályi Márton
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
9. osztály
Ezüst484.876789 mKMR
54.Pál Bence Sándor
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
10. osztály
Gaburi Norbert
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
10. osztály
Stelkovics Norbert
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
10. osztály
Ezüst474.064100 mKMR
55.Almássy Keve
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
9. osztály
Takács Ádám

Bronz279.211871 mKMR
1.Horváth Dóra
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Burján Rebeka
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
László Vivien
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Arany849.823242 mNYMR
2.Tóth Réka
Soproni SzC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum és Kollégium, Sopron
10. osztály
Pödör Zsófia
Soproni SzC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum és Kollégium, Sopron
9. osztály
Papp Réka
Soproni SzC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum és Kollégium, Sopron
9. osztály
Arany780.715591 mNYMR
3.Enzsöl Blanka
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Zalka Patricia
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Dinnyés Borka
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Arany552.632417 mNYMR
4.Gerencsér Zalán
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
9. osztály
Bognár Mátyás
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
9. osztály
Kurdi Csanád
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
10. osztály
Arany536.323578 mNYMR
5.Illés Viktória
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
10. osztály
Balogh Lili Luca
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
10. osztály
Uszinger Tamás
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
10. osztály
Arany523.662553 mNYMR
6.Skobrák István
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
10. osztály
Pósa Tamás
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
10. osztály
Vajda Soma
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
10. osztály
Ezüst517.042552 mNYMR
7.Keszkenős Attila
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
10. osztály
Bellai Gergő
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
10. osztály
Szanda Bálint
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
10. osztály
Ezüst505.131983 mNYMR
8.Torma Kevin Márk
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Berki Attila
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Rosta Benjamin
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Ezüst489.923113 mNYMR
9.Baki Bolivár Bence
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Vörös István
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Takács Zalán
Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr
9. osztály
Ezüst483.113143 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Mézes Dániel György
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Pavlisinec Tamás Barnabás
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Szilvássy Bence
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Arany768.792541 mBPP
2.Frank Konrád
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Holecska Bence
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Prém Balázs Attila
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Arany736.074957 mBPP
3.Radványi Lívia
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
11. osztály
Ladjánszky Lilla
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
11. osztály
Fedor Zoltán
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
11. osztály
Arany566.572617 mBPP
4.Pál Anna
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Dobó Bíbor
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Sőregi Kinga
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Arany531.802301 mBPP
5.Fűzér Barnabás
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Juhász Nóra
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
NINCS
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
3. osztály
Arany529.322301 mBPP
6.Bach Dorina
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Solymosi Lilla
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Vajler Éva Ágnes
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
11. osztály
Arany523.753127 mBPP
7.Garami Dominik
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Zólyomi Levente
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Güray Bence
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Arany522.063230 mBPP
8.Szász Roland
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
11. osztály
Hájer Dániel
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
11. osztály
Szekeres Zoltán
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, Isaszeg
11. osztály
Ezüst460.573886 mBPP
9.Fehér Dóra
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
11. osztály
Kosdi Bálint
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
11. osztály
Jakab Zoltán
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
11. osztály
Bronz312.882413 mBPP
10.Fazakas László
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
11. osztály
Nábelek Olivér
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
11. osztály
Tóth Hajnalka
VSZC Selye János Egészségügyi Technikum, Vác
11. osztály
Bronz298.141536 mBPP
11.Csuka Donát
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Deim Dávid
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Tóth Ádám
Hatvani Bajza József Gimnázium, Hatvan
11. osztály
Bronz274.231300 mBPP
1.Töreczki Gábor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Fehérvári Donát
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Szűcs Botond
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany896.674270 mKMR
2.Hazadi Noémi
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
12. osztály
Fazekas István
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
12. osztály
Fenyvesi Bence
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
12. osztály
Arany896.012432 mKMR
3.Kisbalázs Dominika
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Dombai Nikolett
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Rabóczi Eszter
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Arany834.952713 mKMR
4.Szilva Péter
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Koós Andor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Kriston Nándor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany812.243310 mKMR
5.Szabad Ádám
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Imre Márton
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Kádár Dominik
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Arany810.473302 mKMR
6.Maródi Botond
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Horváth Gergő
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Kaniczki Balázs
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Arany810.032898 mKMR
7.Szabó Zétény
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Nagy Edömér
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Simon Bálint
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany800.422768 mKMR
8.Hajdu István
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Hegedűs Olivér
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Polgár Dominik Noel
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany799.521968 mKMR
9.Biró Kata
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Peiker Flóra
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Mészáros Lilla
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany798.812917 mKMR
10.Szigetvári Emma
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Szatmári Eszter
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Papp Luca Éva
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Arany788.242275 mKMR
11.Kövics Máté György
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Csima Márton
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Monos Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany776.892998 mKMR
12.Kiss Bence Barnabás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Szabó Dominika
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Takács Viktor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Arany767.744261 mKMR
13.Barkai Zalán Sólyom
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Homolya Dániel
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Jankovics Gábor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany767.333333 mKMR
14.Pocsay Levente László
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Molnár István Ádám
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Szolyák Balázs
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Arany767.023595 mKMR
15.Durucz Kristóf
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Mag Benedek
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Sándor Roland
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Arany763.193853 mKMR
16.Máté Roland
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Oláh Vanda
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Szerencsi Henrietta
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Arany758.624241 mKMR
17.Bakos Laura
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Bollók Lívia
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Horváth Ábel
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Arany740.253129 mKMR
18.Abaházi Mátyás
Gymnázium - Gimnázium, Zoltána Fábryho 1, Veľké Kapušany , Veľké Kapušany
11. osztály
Tóth András
Gymnázium - Gimnázium, Zoltána Fábryho 1, Veľké Kapušany , Veľké Kapušany
9. osztály
nincs
Gymnázium - Gimnázium, Zoltána Fábryho 1, Veľké Kapušany , Veľké Kapušany
3. osztály
Arany542.943996 mKMR
19.Fejes Balázs
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Száraz S. Tomás
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Annus Zalán
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Arany523.422408 mKMR
20.Kajos Lea Viktória
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Vági Leticia
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Ivanics Patrik
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Arany521.703627 mKMR
21.Kresťanko Dániel
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
11. osztály
Feke Zsombor
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
11. osztály
Ádám Szabolcs
Gimnázium, Királyhelmec, Kráľovský Chlmec
11. osztály
Ezüst512.635257 mKMR
22.Horváth Benedek
Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
11. osztály
Kovách György
Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
11. osztály
Zsova Máté

Ezüst499.291943 mKMR
23.Bálint-Kraft Lilla
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Papp Zsófia
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Sárközi Attila
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Ezüst480.912566 mKMR
24.Nagy Zoltán
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Ivony Armand
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Balajti Gábor
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény
11. osztály
Ezüst477.315626 mKMR
25.Szűcs Mihály
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
12. osztály
Nagy Adrián
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
12. osztály
Madarasi Bence
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békés
12. osztály
Ezüst466.072376 mKMR
26.Andráska Petra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Fekete Nóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Kiss Györgyi
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Ezüst456.045300 mKMR
1.László Levente
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Hosszú Noel Zsolt
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Szili Napsugár
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Arany788.603123 mNYMR
2.Györgyfalvai Ádám
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Horváth Csongor
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Kistüttősi Ákos
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Arany788.263823 mNYMR
3.Schneider Dávid
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Tompos Gábor
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Varga Bálint
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Arany788.263823 mNYMR
4.Szabó Árnika
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
11. osztály
Homoki Gréta
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
11. osztály
Nagy Boglárka
Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kaposvár
11. osztály
Arany536.413962 mNYMR
5.Izsák Anna
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
12. osztály
Vásárhelyi Kornél
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
12. osztály
Gergály Barnabás
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
12. osztály
Arany516.203836 mNYMR
6.Balogh Boglárka
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
11. osztály
Győri Anett
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
11. osztály
Szakács Fanni
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
11. osztály
Ezüst464.274403 mNYMR
7.Miksa Róbert
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
11. osztály
Nagy Erik
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
11. osztály
Kiss Dénes
Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Tamási
11. osztály
Ezüst462.324403 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Skara Eszter
Kardos Gergely
NINCS
Arany1056.332443 mBPP
2.Szász-Vadász Franciska
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Borsay Levente
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kármánné Laczhegyi Márta Anna
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Arany1038.273020 mBPP
3.Hornyanné Huszkó Ildikó
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szabó Renáta
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szabó Péter
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Arany934.035955 mBPP
4.Menyhárt Róbert
Menyhárt Norbert
Menyhárt Norbertné
Arany850.814643 mBPP
5.Bereczkiné Száraz Bernadett
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum
Bebrevszky-Hillender Anita
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum
Lovas Krisztina
Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum
Arany811.884013 mBPP
6.Csoba Attiláné
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
Parti Katalin
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
Somi Leventéné
Szigetbecse-Makád Általános Iskola
Arany810.143972 mBPP
7.Fésűs Bernadett
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium
Monori Ágnes
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium
Lakos Endre
Budapest School Általános Iskola és Gimnázium
Arany789.403745 mBPP
1.Brunczel András
Majoros Péter
Andrási Ferenc
Arany1044.042774 mKMR
2.Bíró Edit
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Konkolyné Tóth Györgyi
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Rideg-Fekete Márta
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Arany880.563048 mKMR
3.Pósáné Tóth Anita
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Romhányi Annamária
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Nyíri Csaba
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Arany844.272982 mKMR
4.Horváth Zsuzsa
Bolyai János Katolikus Általános Iskola
Királyné Tamaska Tünde
Bolyai János Katolikus Általános Iskola
Szabó-Kovács Renáta
Bolyai János Katolikus Általános Iskola
Arany825.385606 mKMR
5.Ceylan Annamária
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola
Hódor Szilvia
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola
Baranyiné Tamási Zita Bernadett
Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola
Arany809.024842 mKMR
6.Tomcsányiné Lucz Szilvia
Kiss Bálint Református Általános Iskola
Vanó Éva
Kiss Bálint Református Általános Iskola
Karikó-Tóthné Puskás Gabriella
Kiss Bálint Református Általános Iskola
Arany787.583676 mKMR
1.Barbély Erika
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
Varga Bernadett
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
Horváth Judit
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
Arany1015.293049 mNYMR
2.Sebestyén Rózsa
jelenleg nem dolgozom, GYODon vagyok
Feil Csanád Torda
Madocsai Református Általános Iskola
Feil Roland
PA Zrt
Arany920.064688 mNYMR
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagRangPontszámMegtett távolság RégióOklevél
1.Mező Dávid
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Nagy Rebeka Ráhel
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Nguyen Bich Diep
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Arany913.402398 mBPP
2.Borsós Kristóf
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Nagy Benedek
Semmelweis Egyetem
Telek Bálint
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Arany808.942029 mBPP
3.Takács Ferenc
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Marosán Hajnal
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Kelemen Egon
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Ezüst483.082661 mBPP
1.Cseri Gábor
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Pataki Mónika
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Nincs
Nincs
Arany816.572871 mKMR
2.Dr. Varjú Katalin
Szegedi Tudományegyetem
Dr. Garamegyi Ábel
Szegedi Tudományegyetem
Dr. Geretovszky Zsolt
Szegedi Tudományegyetem
Arany813.172606 mKMR
3.Nagy Dóra
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Matos Zoltán
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Veres Réka
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Arany805.082497 mKMR
4.Bujáki Olga
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Blázsik Tünde
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Kecskés Anita
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
Arany545.831938 mKMR