fbpx

Medve Szabadtéri Csapatverseny 2022/23 - Összetett pontverseny

Országszerte, 2022. szeptember 25. - 2023. június 10.

Gratulálunk minden résztvevőnek az elért eredményekhez!

Az eredménylistában szereplő csapatok a 2022/23-as tanév összetett pontversenyének résztvevői, azaz az őszi fordulóban és egy tavaszi fordulóban is részt vettek.

A lista alapértelmezésben régiónként külön-külön összpontszám szerint van rendezve, de a le-és felfelé mutató kis nyilak segítségével bármely szempont szerint (pl. pontszám, rang, stb.) sorba rendezhető.

A 'Koala 3' kategória a csak 3-osokból álló Koala csapatok rangsora.

A régiós rövidítések magyarázata:

BP: Budapest
DA: Dél-Alföld
DD: Dél-Dunántúl
ÉA: Észak-Alföld
ÉM: Észak-Magyarország
KD: Közép-Dunántúl
NYD: Nyugat-Dunántúl
PM: Pest megye

Eredmények

Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagŐszi pontszámŐszi rangTavaszi pontszámTavaszi rangÖsszetett pontszámÖsszetett rang RégióOklevél
1.Bagyinszky Zsigmond
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest IX. kerület
3. osztály
Baráth Flóra
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest IX. kerület
3. osztály
Hock András
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest IX. kerület
3. osztály
577.96arany1050.48arany1628.44gyémántBP
2.Balázs Luca
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
Princz Eszter
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
Bende Márton Áron
Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola, Budapest XVIII. kerület
3. osztály
578.80arany953.09arany1531.89gyémántBP
3.Riczu Balázs
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest IX. kerület
3. osztály
Szabó Ede

Takács Keve
Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest IX. kerület
3. osztály
476.04ezüst834.69arany1310.73gyémántBP
1.Rappai Attila
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Schuszter Gábor
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Simonka Róza
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
649.93arany865.52arany1515.45gyémántDA
2.Hernádi Máté
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Kaposvári Eszter
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Kelemen Minna
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
562.69arany777.19arany1339.88gyémántDA
3.Fröhlich-Jánossy Péter
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Tóth-Kovács Anna
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Juhász Noémi
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
463.15ezüst802.99arany1266.14gyémántDA
4.Martonosi Áron
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Szabó Márton
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Annus Kristóf Sámuel
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
439.71ezüst823.58arany1263.29gyémántDA
5.Harmath Kornélia
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Némedi-Varga Nóra
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
Török Tamás
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
3. osztály
450.24ezüst809.16arany1259.40gyémántDA
6.Gather Filipa-Serena Sara
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Budi Attila
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Asperján Ákos
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
476.50ezüst540.83ezüst1017.33rubinDA
7.Négyökrű Ilona
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Rózsi Fanni
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
Sepsik Hédi Letícia
Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Dóc
3. osztály
125.00839.46arany964.46smaragdDA
1.Nyers Zalán
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
3. osztály
Gyurkó Balázs
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
3. osztály
Ciric Aleksandar
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
3. osztály
462.28ezüst785.13arany1247.41gyémántDD
2.Kun Odett
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
3. osztály
Dimák Dávid
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
3. osztály
Gyurics Mihály
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
3. osztály
364.24bronz784.69arany1148.93rubinDD
3.Czebei Jázmin Csenge
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Kovács Anna Róza
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Vas Bendegúz
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
574.02arany540.32ezüst1114.34gyémántDD
4.Herceg Viktória
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Effenpergel Marcell
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
Kocsis Frida Kloé
Kótai Lajos Általános Iskola, Lábod
3. osztály
483.40ezüst471.32ezüst954.72rubinDD
1.Szuchánszki Orsolya Regina
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Szuchánszki Emília Dorottya
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Kévés Eszter
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
690.96arany946.71arany1637.67gyémántÉA
2.Szikszai Zsófia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Móré Maja
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Kulcsár Lili
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
571.27arany1028.33arany1599.60gyémántÉA
3.Bodnár Tamás
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Horváth Milán
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Szabó Zente
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
558.73arany1003.03arany1561.76gyémántÉA
4.Pachmann Lotti
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Katona Kincső
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Fabók Dorottya
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
481.93ezüst1046.89arany1528.82gyémántÉA
5.Szőke Dóra
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
Kiss Eszter
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
Márton Réka Hajnalka
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
576.72arany951.40arany1528.12gyémántÉA
6.Juhász Mira
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
Katona Áron Róbert
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
Szakács Sára
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
3. osztály
582.81arany936.26arany1519.07gyémántÉA
7.Kanócz Flóra Izabella
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Tóth Zorka
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Salamon Csepke
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
467.26ezüst1044.70arany1511.96gyémántÉA
8.Zsidai Tamás
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Jakab Hanga Flóra
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Farkas Fanni

673.56arany796.66arany1470.22gyémántÉA
9.Gyurina Maja
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Chen Yiyi
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Szász Liliána
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
237.79bronz995.83arany1233.62rubinÉA
10.Kovács Szabolcs Szilárd
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Szanyi Kende
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Moravszki Marcell
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
215.78bronz886.77arany1102.55rubinÉA
11.Szilágyi Kende
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Kaibás Máté
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Lénárt Zalán
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
242.38bronz856.38arany1098.76rubinÉA
12.Sivák Heni
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Bugarin-Horváth Ida
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
Steványik Bíborka Szófia
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
477.09ezüst503.59ezüst980.68rubinÉA
1.Földesi-Nagy Panka
Bükkaranyosi Általános Iskola, Bükkaranyos
3. osztály
Szabó Gergő
Bükkaranyosi Általános Iskola, Bükkaranyos
3. osztály
Zay Bálint
Bükkaranyosi Általános Iskola, Bükkaranyos
3. osztály
476.54ezüst948.13arany1424.67gyémántÉM
2.Matuska Ábel István
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Rédei Vivien
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Roznyik Bence
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
576.04arany822.54arany1398.58gyémántÉM
3.Árvai Olivér
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
Juhász Nóra

Litkei Máté
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
3. osztály
475.11ezüst801.48arany1276.59gyémántÉM
4.Kiska Ádám
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
Nagy Zalán
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
Vukdragovic Svetlana Nina
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
468.10ezüst775.38arany1243.48gyémántÉM
5.Gergely Olivér
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
Fekete Ábel
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
Elek Csenge Zsuzsanna
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
466.22ezüst757.16arany1223.38gyémántÉM
6.Ungvárszki Anna Lotti
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
Nagy Noémi
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
Korpai Hanna
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
212.26bronz778.84arany991.10rubinÉM
1.Szilágyi Atilla
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola, Dunaújváros
3. osztály
Boromisza Nándor
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola, Dunaújváros
3. osztály
Miholics Roland
Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola, Dunaújváros
3. osztály
568.78arany521.56ezüst1090.34gyémántKD
2.Menyhárd Marcell
Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola, Tatabánya
3. osztály
Tóth Móric
Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola, Tatabánya
3. osztály
Ignácz Vince
Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola, Tatabánya
3. osztály
458.44ezüst546.66ezüst1005.10rubinKD
3.Krupánszky Bálint Martin
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
3. osztály
Erdei Barnabás
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
3. osztály
Kristóf Olivér
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
3. osztály
221.28bronz530.86ezüst752.14rubinKD
4.Lengyel Benjámin
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
3. osztály
Vény Barnabás
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
3. osztály
Vörös Luca
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
3. osztály
100.00563.63ezüst663.63smaragdKD
1.Lovranics Attila Milán
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
3. osztály
Dancz Barnabás
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
3. osztály
Németh Dániel
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
3. osztály
570.96arany791.11arany1362.07gyémántNYD
2.Fülöp Zoltán
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
Németh Marcell
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
Mészáros Péter
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
3. osztály
349.48bronz810.11arany1159.59rubinNYD
3.Prótár Noémi
Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok
3. osztály
Szabó Janka Dorka
Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok
3. osztály
Sass Noémi Csenge
Dr. Szántó Imre Általános Iskola, Alsópáhok
3. osztály
369.23bronz568.61ezüst937.84rubinNYD
1.Horváth Jakab
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pomáz
3. osztály
Lupták Dávid
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pomáz
3. osztály
Babarczi Imre
Pomázi Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pomáz
3. osztály
677.33arany1085.38arany1762.71gyémántPM
2.Varga Gergő
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Andrási Bálint
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
Dissoubray Max
Kesjár Csaba Általános Iskola, Budaörs
3. osztály
690.56arany1011.34arany1701.90gyémántPM
3.Kertész Éliás
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
Bagi-Király Endre
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
Hajdu Karolina
Diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Diósd
3. osztály
580.73arany1035.60arany1616.33gyémántPM
4.Mályi Lara
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Petrik Panna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Brunáczki Zalán
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
676.17arany843.08arany1519.25gyémántPM
5.Váczi Gergő
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Neisz Dániel
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Zongor Ákos
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
571.37arany932.41arany1503.78gyémántPM
6.Zurócsik Zora
Bénye-Káva Általános Iskola, Bénye
3. osztály
Kiss András
Bénye-Káva Általános Iskola, Bénye
3. osztály
Sebők Csaba
Bénye-Káva Általános Iskola, Bénye
3. osztály
481.48ezüst889.47arany1370.95gyémántPM
7.Kas Benjámin
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Varga Botond
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Kapcsándi Botond
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
472.84ezüst861.54arany1334.38gyémántPM
8.Kolcsár Olivér
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
3. osztály
Percze Zsombor
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
3. osztály
Schweighardt Lili
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
3. osztály
558.46arany754.69arany1313.15gyémántPM
9.Gégény Lilla
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Szigeti Petra
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Máté Benedek
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
675.16arany534.89ezüst1210.05gyémántPM
10.Loy Bálint
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
György Bence
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Talmaier Kornél
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
680.31arany490.02ezüst1170.33gyémántPM
11.Abos Éva
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Kecskés Emma
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
Filó Anna
Dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola, Dunakeszi
3. osztály
686.21arany477.71ezüst1163.92gyémántPM
12.Horváth Bence
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Kontra Hunor
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Horváth Hanna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
468.10ezüst544.39ezüst1012.49rubinPM
13.Asbóth Dániel
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
Páldi Lili

Róka Dorina
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
3. osztály
466.59ezüst519.30ezüst985.89rubinPM
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagŐszi pontszámŐszi rangTavaszi pontszámTavaszi rangÖsszetett pontszámÖsszetett rang RégióOklevél
1.Pintér Anna
Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest IV. kerület
4. osztály
Smulovics Bettina Nóra
Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest IV. kerület
4. osztály
Bakosi Bánk Csongor
Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest IV. kerület
4. osztály
690.29arany1042.13arany1732.42gyémántBP
2.Dukai Dániel
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Németh László
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Dobosi Nándor
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
680.00arany1048.19arany1728.19gyémántBP
3.Hajnal Csongor
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Erdei Aliz Janka
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Borbély Csongor
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
469.93ezüst1045.39arany1515.32gyémántBP
4.Balczer Dániel
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Zólyomi Vincent Milán
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Bandi Bendegúz Zoárd
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
541.12arany897.17arany1438.29gyémántBP
5.Török Balázs Benke
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola, Budapest, XIV.
4. osztály
Nemes Benedek
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola, Budapest, XIV.
4. osztály
Gazda Ábel
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola, Budapest, XIV.
4. osztály
568.86arany866.23arany1435.09gyémántBP
6.Kállay Júlia
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Babai Regina
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
Ignácz Nadin
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
4. osztály
573.48arany816.12arany1389.60gyémántBP
7.Váradi Eszter
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Polgár Nóra
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Meichl Nóra
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
469.80ezüst894.86arany1364.66gyémántBP
8.Sáránszki Jáde Auróra
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Sorossy Hanna
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Fuchs Eszter
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
436.79ezüst927.13arany1363.92gyémántBP
9.Kordé Zsombor
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Medvegy Mihály
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
Tömör Benedek András
"Carl Rogers" Személyközpontú Óvoda és Általános Iskola, Budapest XI. kerület
4. osztály
465.07ezüst879.46arany1344.53gyémántBP
1.Angyal Dávid
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Bakacsi László
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Balla Ernő Tibor
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
568.47arany940.06arany1508.53gyémántDA
2.Rákóczi Lia
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Somodi Hédi
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
4. osztály
Makai Nóra
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
4. osztály
488.26ezüst1011.44arany1499.70gyémántDA
3.Lakatos-Tóth Levente
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Szalkai Boglárka
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Varga Vilmos
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
478.83ezüst940.46arany1419.29gyémántDA
4.Tóth Zétény
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Hegedűs Blanka
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Rostás Ákos
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
462.71ezüst919.57arany1382.28gyémántDA
5.Szőke Szófia
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Orosz Nóra Kata
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Buzási Olívia
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
558.13arany782.85arany1340.98gyémántDA
6.Ludescher Lea Szófi
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Nagy Vencel
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Pető Bátor
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
357.76bronz913.69arany1271.45rubinDA
7.Hódi Zalán
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
4. osztály
Lajkó Roland
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
4. osztály
NINCS
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
3. osztály
462.81ezüst808.38arany1271.19gyémántDA
8.Benkő Zsombor
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Kristó Imre Bálint
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Láhr Nathan
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
467.86ezüst794.81arany1262.67gyémántDA
9.Bauer Péter
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Égető Péter
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
Szabó Károly
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
4. osztály
356.31bronz827.86arany1184.17rubinDA
10.Kovács Boglárka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
4. osztály
Radvánszki Réka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
4. osztály
Szűcs Anna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
4. osztály
533.34arany534.89ezüst1068.23gyémántDA
11.Lajkó Norbert
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
4. osztály
Újvári Kiara

441.30ezüst452.52ezüst893.82rubinDA
1.Kovács Áron
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
4. osztály
Tátrai Gorán
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
4. osztály
Simai Milán
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
4. osztály
465.61ezüst959.65arany1425.26gyémántDD
2.Gyuris Iván
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
4. osztály
Kolarics Bercel
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
4. osztály
Knezic Milos
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
4. osztály
232.52bronz563.38ezüst795.90rubinDD
1.Barna Benedek
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, Debrecen
4. osztály
Háj Péter Áron
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, Debrecen
4. osztály
Hegymegi Tamás
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, Debrecen
4. osztály
678.20arany824.69arany1502.89gyémántÉA
2.Elekes Hanga Róza
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Sutyák Panna
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Farkas Lotti
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
469.97ezüst954.58arany1424.55gyémántÉA
3.Fekete Máté
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Török Flórián Balázs
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Inántsy-Pap Gergely Bendegúz
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
561.99arany830.43arany1392.42gyémántÉA
4.Dobos Dominik
Debrecen-Bánki Református Általános Iskola, Debrecen
4. osztály
Váki Bercel
Debrecen-Bánki Református Általános Iskola, Debrecen
4. osztály
Várnai Alexandra
Debrecen-Bánki Református Általános Iskola, Debrecen
4. osztály
573.17arany810.34arany1383.51gyémántÉA
5.Lengyel Kristóf
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
László Bence Benjamin
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Chen Jissie
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
546.80arany825.92arany1372.72gyémántÉA
6.Szabó Zsombor
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Székely Viktor
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Kutasi Szonja
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
557.83arany811.68arany1369.51gyémántÉA
7.Tóth Regő Boldizsár
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Brém Noel
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Bassi Dávid
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
448.49ezüst909.18arany1357.67gyémántÉA
8.Pristyák Péter
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
4. osztály
Nagy Alexia Kira
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
4. osztály
Galambos Lili
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
4. osztály
557.90arany789.71arany1347.61gyémántÉA
9.Kota Jázmin
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Kiss Szofi Vivien
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Danó Regina
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
555.21arany785.81arany1341.02gyémántÉA
10.Potornai Gergő István
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Mátyás Benjamin
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
nincs
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
3. osztály
477.88ezüst804.30arany1282.18gyémántÉA
11.Lekli Anna
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Pintér Eszter Sára
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Tóth Flóra Anna
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
233.38bronz787.32arany1020.70rubinÉA
12.Mikó Emília
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Nagy Jázmin

Balogh Hanna
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
211.83bronz769.17arany981.00rubinÉA
13.Bartos Péter István
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
4. osztály
Héri Zalán Márton
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
4. osztály
Jakab Jázmin
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
4. osztály
100.00873.43arany973.43smaragdÉA
14.Szőnyi Eszter
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Kiss Bianka
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Támba Lili
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
215.00bronz537.79ezüst752.79rubinÉA
15.Tóth Boldizsár
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Szalai Olivér
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Szele Dóra
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
216.39bronz496.93ezüst713.32rubinÉA
16.Szappan Emma
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
4. osztály
Nagy Boglárka

Gégényi Zsófia Éva
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
4. osztály
218.85bronz494.28ezüst713.13rubinÉA
1.Kozma Olivér
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Gömöri Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Sztrapkó Bertalan
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
580.12arany1069.26arany1649.38gyémántÉM
2.Döme Zsófia
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Kis Olga Karina
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Kenyeres Adél
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
691.66arany953.61arany1645.27gyémántÉM
3.Rajos Hanna
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Szabó Kincső
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
Tóth Odett Noémi
Boldogi Berecz Antal Általános Iskola, Boldog
4. osztály
564.87arany940.18arany1505.05gyémántÉM
4.Tóth Sarolta
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Bozsik Anna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
Nyüsti Lara
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola, Eger
4. osztály
571.32arany844.32arany1415.64gyémántÉM
5.Marcin Benett
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Rudnicki Grzegorz Mihály
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Borkó Máté
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
550.33arany853.70arany1404.03gyémántÉM
6.Mestra Viktória
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Juhász Nóra
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Kajdy Nola
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
339.91bronz927.62arany1267.53rubinÉM
7.Domahídi Bence
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
4. osztály
Ruszó Bese

Zsóka Hanna

571.62arany543.04ezüst1114.66gyémántÉM
8.Fülöp Zara Anna
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Szenográdi Blanka
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Hangács Hanna
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
549.16arany550.89ezüst1100.05gyémántÉM
9.Lakó Lőrinc
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Istvanovszki Botond
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Kurovics Péter
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
226.84bronz816.92arany1043.76rubinÉM
10.Pincze Borka
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Pityi Aida
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
Fábián Jázmin
Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
4. osztály
356.19bronz304.58bronz660.77smaragdÉM
1.Heck Balázs
Tüskevári Általános Iskola, Tüskevár
4. osztály
Horváth Olivér
Tüskevári Általános Iskola, Tüskevár
4. osztály
Vaczkó Noel
Tüskevári Általános Iskola, Tüskevár
4. osztály
687.47arany864.37arany1551.84gyémántKD
2.Kakuk András
Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola, Tatabánya
4. osztály
Jónási Sarolta
Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola, Tatabánya
4. osztály
Bombicz Nóra
Da Vinci Tehetséggondozó Általános Iskola, Tatabánya
4. osztály
572.20arany920.43arany1492.63gyémántKD
3.Csepreghy Péter
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
4. osztály
Kölesdi Mihály
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
4. osztály
Szilva Benett
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
4. osztály
553.94arany841.39arany1395.33gyémántKD
4.Herter Lídia
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
4. osztály
Oláh Larissza
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
4. osztály
Csősz Panna
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
3. osztály
367.09bronz820.29arany1187.38rubinKD
1.Orbán Fanni
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Zágorhidi-Czigány Borbála
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Vinkelbauer Vivien
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
481.03ezüst1035.89arany1516.92gyémántNYD
2.Mészáros Aliz
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Érsek Ingrid
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Horváth Réka
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
485.82ezüst883.24arany1369.06gyémántNYD
3.Mészáros Péter
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Dugovics Janka
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
Király Ármin
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
4. osztály
459.32ezüst905.68arany1365.00gyémántNYD
4.Tokos Levente János
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Gábor Marcell
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Fabók Csanád
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
456.03ezüst805.05arany1261.08gyémántNYD
5.Török Lia
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Vargyai Nimród
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Czvitkovics Dávid
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
481.08ezüst775.38arany1256.46gyémántNYD
6.Szilágyi Zoltán
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Dancz Tamás Zoltán
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
NINCS
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
3. osztály
455.62ezüst789.87arany1245.49gyémántNYD
7.Hetesi Mia
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Dékány Csenge Emma
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
NINCS
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
462.13ezüst780.41arany1242.54gyémántNYD
8.Szekeres-Catomió Zsófia
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Kalányos Georgina Valentina
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
Zaghdoudi Kinza
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
4. osztály
229.21bronz814.33arany1043.54rubinNYD
1.Balázs-Fülöp Hunor
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Kocsis Benedek
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Baki Bence
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
688.16arany956.11arany1644.27gyémántPM
2.Kocsner Gergő
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Szántó Ádám
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Vincze Barnabás
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
570.55arany955.44arany1525.99gyémántPM
3.Fekete Márk
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
4. osztály
Szabó Zsófia
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
4. osztály
Végh Mira Anna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
4. osztály
662.21arany855.73arany1517.94gyémántPM
4.Ambrus Dorottya
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Fekete Enikő
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Makár Zoé
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
543.98arany918.16arany1462.14gyémántPM
5.Kelemen Boldizsár
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Mérész Vince
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Pozman Ábel
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
540.86arany907.62arany1448.48gyémántPM
6.Lázár Szonja
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Czuppon Anna Kamilla
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Hatfaludy Csenge
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
565.69arany853.71arany1419.40gyémántPM
7.Altorjay Kata
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Ferenczi Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Kiss Odett

583.26arany819.78arany1403.04gyémántPM
8.Kárpáti Villő
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Olenyik Ákos
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Szabó Katalin
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
580.94arany811.99arany1392.93gyémántPM
9.Ragó Márton
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Horváth Levente Sándor
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Varga Miklós Gergely
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
568.25arany805.08arany1373.33gyémántPM
10.Juhász András
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Csiki Zoltán
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Bokor Bendegúz
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
564.01arany788.02arany1352.03gyémántPM
11.Bolla Anna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Ivántsy Zsanett
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Sándor Zorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
462.08ezüst838.17arany1300.25gyémántPM
12.Buda-Nagy Katalin
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Lehoczky Dániel
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Lőrincz Attila
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
444.50ezüst776.95arany1221.45gyémántPM
13.Sziva Soma
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Kiss Hunor
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
Heincz Balázs
Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és AMI, Tahitótfalu
4. osztály
464.97ezüst753.48arany1218.45gyémántPM
14.Makó Boglárka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Vágó Boróka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
Szabó Nikoletta
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gödöllő
4. osztály
568.88arany502.56ezüst1071.44gyémántPM
15.Ladocsi Mátyás
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Rikker Márton
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
Székely Benedek
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
4. osztály
468.35ezüst503.96ezüst972.31rubinPM
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagŐszi pontszámŐszi rangTavaszi pontszámTavaszi rangÖsszetett pontszámÖsszetett rang RégióOklevél
1.Sziklai Eszter
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
6. osztály
Dávid Emma Sára
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
6. osztály
Bartha Márton
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
6. osztály
686.14arany1075.88arany1762.02gyémántBP
2.Dési Barnabás
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Lontay Szabolcs László
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Fehér Botond
Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
690.70arany1068.21arany1758.91gyémántBP
3.Berkes Zoltán
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest III. kerület
5. osztály
Berkes Tamás
Lisznyai Utcai Általános Iskola, Budapest I. kerület
6. osztály
Berkes Csaba
Lisznyai Utcai Általános Iskola, Budapest I. kerület
6. osztály
572.10arany1074.66arany1646.76gyémántBP
4.Civin-Palásthy Péter
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
Gonda Örs
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
Szegő Máté
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
564.34arany1054.06arany1618.40gyémántBP
5.Ember Dávid
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Galambos-Nagy Csaba
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Bata Mihály
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
6. osztály
670.45arany864.18arany1534.63gyémántBP
6.Szekrényes Sára Róza
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
Karuczka Fanni
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
Nagy Lilien
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
441.76ezüst1062.37arany1504.13gyémántBP
7.Domján Dorka Sára
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
6. osztály
Buzás Eszter
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
6. osztály
Pinczés Zita Mária
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
6. osztály
457.82ezüst1031.31arany1489.13gyémántBP
8.Cinaroglu Hunor
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
Gábor Kristóf
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
Zhu Ziyi
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
478.63ezüst915.00arany1393.63gyémántBP
9.Gábos Nóra
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
5. osztály
Dér Zorka

Hu Zhanyun

475.23ezüst911.98arany1387.21gyémántBP
10.Szalkai Lilla
Kispesti Kós Károly Általános Iskola, Budapest XIX. kerület
5. osztály
Kalamár László Thien
Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola, Budapest XI. kerület
5. osztály
Menczel Maja
Kispesti Kós Károly Általános Iskola, Budapest XIX. kerület
5. osztály
568.74arany802.39arany1371.13gyémántBP
11.Maruzs Szilvia
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Demeter Lola
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Hepp Annamária
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
438.09ezüst904.02arany1342.11gyémántBP
12.Bui Duy Hund-Kevin
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Kurta Emília
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Széplaki Zsombor.
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
6. osztály
469.00ezüst867.90arany1336.90gyémántBP
13.Elek Szonja
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
5. osztály
Hisák Regina
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
5. osztály
Ottucsák Luca
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
5. osztály
458.40ezüst836.10arany1294.50gyémántBP
14.Budinszki Gergő
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Komáromi Kevin
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Kósa Máté
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
466.93ezüst826.96arany1293.89gyémántBP
15.Tóth Tamás Zsolt
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Bolla Illés András
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Monyók Mátyás
Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola, Budapest
5. osztály
465.69ezüst825.99arany1291.68gyémántBP
16.Borbély Luca
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
Gere Borka
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
Lovas Zsuzsanna
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
6. osztály
465.77ezüst825.78arany1291.55gyémántBP
17.Nagy Botond
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
Kovács Regina
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
Osztroha Benett
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
455.52ezüst834.96arany1290.48gyémántBP
18.Czinke Ábel
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
5. osztály
Petrovszki Zsolt
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
5. osztály
Szabó Zoltán Apor
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
5. osztály
449.84ezüst826.42arany1276.26gyémántBP
19.Bogdán Bodza
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
6. osztály
Horváth Csaba Zoltán
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
6. osztály
NINCS
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
3. osztály
483.34ezüst787.57arany1270.91gyémántBP
20.Ableda Bálint
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Kádár Attila
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Mocsáry Botond
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
435.75ezüst814.73arany1250.48gyémántBP
21.Németh Édua
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Babati Zsófia
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Szőcs Petra
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
479.52ezüst770.33arany1249.85gyémántBP
22.Czeglédi Levente
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Ji Jiaye
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Szakál Gergely
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
5. osztály
465.30ezüst782.57arany1247.87gyémántBP
23.Biró Dávid
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
6. osztály
Móricz Dávid
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
6. osztály
Varga Domonkos
Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest
6. osztály
443.86ezüst803.05arany1246.91gyémántBP
24.Sallai Antal
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Bálint Ádám
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
Misinszki Ádám
Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola, Budapest XVI. kerület
5. osztály
455.34ezüst788.07arany1243.41gyémántBP
25.Mátyás Rebeka
Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Budapest III.
6. osztály
Németh Anna
Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Budapest III.
6. osztály
Oláh Orsolya
Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Budapest III.
6. osztály
462.72ezüst771.61arany1234.33gyémántBP
26.Benkő Veronika
Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Budapest III.
6. osztály
Vara Lotti
Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Budapest III.
6. osztály
Frank Mira
Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Budapest III.
6. osztály
461.93ezüst771.60arany1233.53gyémántBP
27.Bordás Dániel
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Fekete Zalán
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Neer Bence
Szentkorona Általános Iskola, Budapest
5. osztály
326.70bronz853.49arany1180.19rubinBP
28.Rácz Vilmos
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Siroki Alexander
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
6. osztály
Velkei Botond
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
6. osztály
345.17bronz735.84arany1081.01rubinBP
29.Árva Hanna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
6. osztály
Mihály Tímea
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
6. osztály
Győri Boróka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
6. osztály
558.65arany466.36ezüst1025.01gyémántBP
30.Gyurecskó Tamás
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Bohács Bence
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Krutila Áron
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
225.91bronz775.06arany1000.97rubinBP
31.Varga Bence
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
Dean Andor William
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
Balázs Dániel
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
477.19ezüst516.53ezüst993.72rubinBP
32.Molnár Nikolett
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
6. osztály
Kulhanek Mara Viola
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
6. osztály
Csikász Lilla
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
6. osztály
461.34ezüst531.94ezüst993.28rubinBP
33.Jóbi Vivien
Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Nagy Dorina
Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Nagy Boglárka
Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános Iskola, Budapest
3. osztály
467.46ezüst523.61ezüst991.07rubinBP
34.Szabó Roland
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
Pivnyik Eszter
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
Béres Marcell
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
476.05ezüst510.06ezüst986.11rubinBP
35.Bognár Dóra
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Orosz Zsófia
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Suszter Bence
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
467.61ezüst507.67ezüst975.28rubinBP
36.Győrfi-Tisza Nóra
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Reiner Réka
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Répászki Barnabás
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
458.96ezüst514.99ezüst973.95rubinBP
37.Szanyiszló Noel
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
László Boldizsár
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Kanalas Brendon
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
461.22ezüst510.47ezüst971.69rubinBP
38.Tímár Aliz
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Mocsár Enikő
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Fülöp Hanna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
458.27ezüst509.46ezüst967.73rubinBP
39.Biróczky Bence
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
6. osztály
Szabó Édua
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
6. osztály
NINCS
Domokos Pál Péter Általános Iskola, Budapest - XI. kerület
3. osztály
458.87ezüst508.73ezüst967.60rubinBP
40.Bereczki Kevin
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
Tálas Dávid
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
Laskai Gergő
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
6. osztály
457.66ezüst502.76ezüst960.42rubinBP
41.Csábi Tamara Laura
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Szanku Amarilla Borka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
Csizmadia Luca
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
5. osztály
483.93ezüst470.66ezüst954.59rubinBP
42.Gombos Gergő
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Nemes Milán
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Somoskői Boldizsár
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
441.72ezüst494.77ezüst936.49rubinBP
43.Újvári Bendegúz
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Németh Levente
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Komjáthy Áron
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
441.21ezüst484.63ezüst925.84rubinBP
44.Puskás Csaba
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Kasza-Kovács Kolos
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Farkas Hunor
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
450.49ezüst470.47ezüst920.96rubinBP
45.Csabai Botond
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Lencsés-Váczi Vince
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
Czagányi-Szegfű Bálint
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
6. osztály
439.25ezüst475.17ezüst914.42rubinBP
46.Takács Alexandra
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Kriston Nóra
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Kapin Lara
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
366.96bronz497.86ezüst864.82rubinBP
47.Bakos Boróka
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
Bodnár Ella
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
Kvasz Áron Patrik
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
5. osztály
368.90bronz479.27ezüst848.17rubinBP
48.Hatházi Kitti
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Üveges Léna
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
Rozgonyi Csenge
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
5. osztály
464.10ezüst289.37bronz753.47rubinBP
49.Herczegh Léna
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Gégény Fanni
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
Illés Krisztina
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
5. osztály
228.59bronz492.48ezüst721.07rubinBP
50.Kerekes Emma
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Farkas Zorka
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
Kovács Laura
Gádor Általános Iskola, Budapest XXII. kerület
5. osztály
219.98bronz491.75ezüst711.73rubinBP
1.Pajzer András
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Papdi Benett Bálint
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Sümegi Boldizsár Máté
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
690.34arany1052.39arany1742.73gyémántDA
2.Rákóczi Bartos
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Miszori Márton
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Kármán Gergely
Tisza-parti Általános Iskola, Szeged
6. osztály
689.63arany821.46arany1511.09gyémántDA
3.Kasza Luca
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
6. osztály
Pataki Laura
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
6. osztály
Dobra Zsófia
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
6. osztály
571.24arany828.41arany1399.65gyémántDA
4.Lajos Laura
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Szabó Luca Laura
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Takács Hanna Erika
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
464.73ezüst905.51arany1370.24gyémántDA
5.Szvoboda Márton
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
5. osztály
Jámbor Levente
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
5. osztály
Táborosi-Lázár Zoltán
Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola Bálint Sándor Tagiskola, Szeged
5. osztály
474.14ezüst882.84arany1356.98gyémántDA
6.Sárközi Ferenc
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Dósai-Molnár Zalán
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
Pakó Barnabás
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
6. osztály
473.45ezüst878.80arany1352.25gyémántDA
7.Tar Gábor
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Kuti Nóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Mogyorósi Zalán
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
467.26ezüst830.77arany1298.03gyémántDA
8.Bukodi Dóra Anna
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
Csiszér Zsófia
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
Szivos Dániel
Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Gyula
6. osztály
480.47ezüst790.63arany1271.10gyémántDA
9.Sipos Rozi
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
5. osztály
Séra Luca
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
5. osztály
Benkő-Kiss Léna
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
5. osztály
466.73ezüst796.47arany1263.20gyémántDA
10.Alzubi Maryam
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
6. osztály
Csizmadia Lea
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
6. osztály
Keresztes Viktória
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
6. osztály
462.00ezüst797.67arany1259.67gyémántDA
11.Konkoly Linett
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Bende Boróka Anna
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Szilvási Zsanett
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
558.91arany548.22ezüst1107.13gyémántDA
12.Sárközi Nóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Dóczi Lilla Dóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
Szalva Flóra
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
5. osztály
443.24ezüst536.42ezüst979.66rubinDA
13.Bánfi Botond
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
6. osztály
Debreczeni-Beretzk Gellért
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
6. osztály
Takaró László Pál
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
6. osztály
450.62ezüst521.53ezüst972.15rubinDA
14.Szuhai Melinda
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
6. osztály
Molnár Mira
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
6. osztály
Schmidt Rebeka
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
6. osztály
472.29ezüst495.56ezüst967.85rubinDA
15.Hódi Lili
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
Nagy Nóra Barbara
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
Szép Írisz Nadin
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
455.10ezüst506.84ezüst961.94rubinDA
16.Ambrózy Dávid László
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Tóth Szilárd
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Zsíros Lénárd
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
450.40ezüst505.86ezüst956.26rubinDA
17.Szalkai Szilárd
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Illés János
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Lukács Zoltán
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
443.66ezüst500.47ezüst944.13rubinDA
18.Hajlik Vince
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
6. osztály
Lippai Bence
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
6. osztály
Pálfi Levente
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
6. osztály
466.79ezüst475.17ezüst941.96rubinDA
19.Molnár Anna
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
6. osztály
Mucsi Lilla Luca
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
6. osztály
Tóth Panka
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
6. osztály
440.12ezüst501.11ezüst941.23rubinDA
20.Kálmán-Tari Nóra
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Törteli Bence László
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Sasvári Bertalan
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
449.73ezüst474.64ezüst924.37rubinDA
21.Varga Boglárka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Patkós Nina Jázmin
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Fejes Vivien
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
428.25ezüst491.37ezüst919.62rubinDA
22.Paragi Bence
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Gyuris Benett
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Illés Luca
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
428.25ezüst475.38ezüst903.63rubinDA
23.Bozsó Hanna
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
Németh Emília

Tarján Enikő
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
5. osztály
427.79ezüst459.90ezüst887.69rubinDA
24.Balogh Anna Erzsébet
Szt. József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
Kis Konor
Szt. József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
Zsibrita Lia
Szt. József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
340.61bronz524.71ezüst865.32rubinDA
25.Forrai Sándor
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye, Székkutas
5. osztály
Domján Ferenc
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye, Székkutas
5. osztály
Pádár Balázs András
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye, Székkutas
6. osztály
354.80bronz489.13ezüst843.93rubinDA
26.Gulyás Dorina
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Derzsi Larissza
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
6. osztály
Lázi Nelli
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
350.38bronz452.81ezüst803.19rubinDA
27.Mészáros Balázs Marcell
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Mészáros Máté
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
Pap Merse Barnabás
Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Szeged
6. osztály
231.76bronz570.59ezüst802.35rubinDA
28.Tóth Jázmin
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Patkó Gréta
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
Bencsik Kornélia
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Kunszentmárton
5. osztály
220.13bronz539.10ezüst759.23rubinDA
29.Fejes Ferenc
Szt. József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
Sévity-Földesi Dusán
Szt. József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
Szántai Gábor
Szt. József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, Hódmezővásárhely
5. osztály
223.39bronz520.12ezüst743.51rubinDA
1.Sovák Réka
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Stágl Barnabás
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
Somogyi Janka
Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kisfaludy Utcai Tagiskola, Kaposvár
6. osztály
481.15ezüst915.29arany1396.44gyémántDD
2.Gyulai Kirill
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
Takács Inez
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
Bőhm Veszna
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
467.45ezüst928.89arany1396.34gyémántDD
3.Martin Csenge
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
Papp Dóra
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
Kozarics Jasna
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
467.09ezüst905.65arany1372.74gyémántDD
4.Kozmáry Flórián
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Hosszúhetény
6. osztály
Dallos Péter
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Hosszúhetény
6. osztály
Hajdu Kolos
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Hosszúhetény
6. osztály
453.68ezüst907.14arany1360.82gyémántDD
5.Gáspár Eszter
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Marcsik Alexandra
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Bévárdi Csenge
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
555.51arany796.38arany1351.89gyémántDD
6.Apáti Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Fekete Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Fajcsi Bálint
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
443.54ezüst905.99arany1349.53gyémántDD
7.Magyar Krisztina
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Ster-Könczöl Richárd
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Bakó Dóra
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
464.57ezüst807.79arany1272.36gyémántDD
8.Szabó Luca
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
5. osztály
Szabó Rebeka
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
5. osztály
Szabó Judit
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
5. osztály
450.48ezüst760.74arany1211.22gyémántDD
9.Balázs Panna
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Bogdán Bence
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Szabó Anna Luca
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
360.95bronz797.57arany1158.52rubinDD
10.Balázs Kornél
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
5. osztály
Szabó Nikolett
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
5. osztály
Kersák Kristóf
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
5. osztály
243.66bronz813.96arany1057.62rubinDD
11.Straub Krisztina
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Burnyoczki Alexandra Kira
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Kandi Gréta
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
465.66ezüst555.63ezüst1021.29rubinDD
12.Bakos Dominik
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
De Leeuw van Weenen Eszter
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
Bohner Balázs
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
5. osztály
452.03ezüst559.31ezüst1011.34rubinDD
13.Várai Bence
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
6. osztály
Nagy Bence

Makkos Norbert
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
6. osztály
456.05ezüst546.78ezüst1002.83rubinDD
14.Lukács Bálint
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Topa-Szabó Benedek
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Tóth Gergő
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
463.43ezüst533.75ezüst997.18rubinDD
15.Fekete Hunor
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
Winger Gergő
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
Udvarácz Anna
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
443.10ezüst549.37ezüst992.47rubinDD
16.Fanyar Nimród
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
5. osztály
Teleki Dominik
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
5. osztály
NINCS
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
5. osztály
428.26ezüst521.42ezüst949.68rubinDD
17.Klotcz János
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
5. osztály
Papp Bence

431.30ezüst478.60ezüst909.90rubinDD
18.Gábriel Balázs Zoltán
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Kántor Zsigmond
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
Bukovics Norbert
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
6. osztály
245.00bronz489.26ezüst734.26rubinDD
19.Tóth Ármin
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
Kun Lilána
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
Aczél Ádám
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
6. osztály
222.86bronz333.53bronz556.39smaragdDD
1.Németh Roxána
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola, Tápiószele
5. osztály
Kókai Réka
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola, Tápiószele
5. osztály
Tóth Andrea
Tápiószelei Blaskovich János Általános Iskola, Tápiószele
5. osztály
585.21arany1010.64arany1595.85gyémántÉA
2.Kovács Lelle
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen
6. osztály
Nyirán Rozália
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen
6. osztály
Tóth Dorottya
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen
6. osztály
472.16ezüst915.27arany1387.43gyémántÉA
3.Ferge Lilla
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Keller Blanka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
Nagy Dorka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda, Tiszafüred
6. osztály
562.12arany795.18arany1357.30gyémántÉA
4.Pauliner Ádám István
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Driszku Nándor
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
Gerda Balázs András
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
4. osztály
478.61ezüst802.63arany1281.24gyémántÉA
5.Bákány László
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
6. osztály
Fodor Tamás
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
6. osztály
Nagy Csanád
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
6. osztály
454.53ezüst789.90arany1244.43gyémántÉA
6.Mészáros Réka
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
Molnár Mendel Medox
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
Posta Bence
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
6. osztály
434.58ezüst555.13ezüst989.71rubinÉA
7.Diószegi Ádám
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Ebes
6. osztály
Kontár Győző
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Ebes
6. osztály
Obsitos Péter
Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Ebes
6. osztály
426.70ezüst554.62ezüst981.32rubinÉA
8.Nagy Botond
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
6. osztály
Lakatos Levente
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
6. osztály
Szilágyi István
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
6. osztály
441.50ezüst277.90bronz719.40rubinÉA
1.Gál Mózes
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Sasvári Zoltán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Szabó Zoárd
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
686.74arany1063.86arany1750.60gyémántÉM
2.Árvai Csongor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Furman Csanád József
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Szilágyi András Péter
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
683.01arany1065.71arany1748.72gyémántÉM
3.Körmöndi Csanád
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Lippai Dávid
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Nagy Márton
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
677.31arany1065.57arany1742.88gyémántÉM
4.Takács Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Tamás Bálint Gábor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Zörög Benett
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
664.11arany1056.07arany1720.18gyémántÉM
5.Gazsi Levente
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Jobbágy Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Szabó Nándor Noel
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
579.76arany1028.47arany1608.23gyémántÉM
6.Bakk Via
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Juhász-Nagy Lili
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Krokos Petra Emília
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
565.41arany928.84arany1494.25gyémántÉM
7.Szabó-Medve Boldizsár
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
6. osztály
Járdán Milán
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
6. osztály
Nagy Balázs
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
6. osztály
477.78ezüst900.05arany1377.83gyémántÉM
8.Komlósi Emma Julianna
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Korpás Hanna Diána
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
Móré Linett
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
6. osztály
220.34bronz1043.98arany1264.32rubinÉM
9.Horváth Anna Tekla
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
Katona Renáta
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
Sós Andrea Magdolna
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
461.87ezüst800.97arany1262.84gyémántÉM
10.Erdélyi Bence
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
6. osztály
Ludányi Zsófia
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
6. osztály
Kiss-Lacza Léna
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
6. osztály
479.45ezüst783.28arany1262.73gyémántÉM
11.Dobre-Kecsmár Levente
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
6. osztály
Solymosi Fédra
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
6. osztály
NINCS
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
3. osztály
473.78ezüst783.51arany1257.29gyémántÉM
12.Barta Gergő Csanád
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
5. osztály
Demeter Mihály
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
5. osztály
Katona Zina
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
5. osztály
473.95ezüst776.48arany1250.43gyémántÉM
13.Tóth Botond
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
Huszti Gergő
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
Kukucska Márk
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
452.52ezüst796.29arany1248.81gyémántÉM
14.Stoll Botond Nándor
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
6. osztály
Benkó Vitéz Áron
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
6. osztály
Úri Balázs
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
6. osztály
456.85ezüst781.72arany1238.57gyémántÉM
15.Czakó Zoé
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Czeglédi Petra
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Fonó Gergely
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
461.35ezüst767.92arany1229.27gyémántÉM
16.Orbán Barbara
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Azari Tekla
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Pintér Virág
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
459.54ezüst748.08arany1207.62gyémántÉM
17.Egyed Máté
Herédi Általános Iskola, Heréd
5. osztály
Gregus Bence
Herédi Általános Iskola, Heréd
5. osztály
Kanzler Henrik
Herédi Általános Iskola, Heréd
5. osztály
444.74ezüst758.15arany1202.89gyémántÉM
18.Bene Kamilla Gréta
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
5. osztály
Erdélyi Olivér
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
5. osztály
Szepesi Ádám László
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
5. osztály
446.60ezüst744.59arany1191.19gyémántÉM
19.Körössi Kíra
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Medve Hanna

Nagy Nóra Sára
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
551.49arany492.77ezüst1044.26gyémántÉM
20.Mann Levente
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
Visnyei Balázs
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
Mester Zétény Balázs
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
452.81ezüst520.02ezüst972.83rubinÉM
21.Broda Márk
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Debrődi Róbert
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Béres Ákos

463.79ezüst506.43ezüst970.22rubinÉM
22.Csányi Mirjam
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Juhász Jázmin
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
Kállai Kristóf
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
6. osztály
456.64ezüst511.45ezüst968.09rubinÉM
23.Makkai Rebeka
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Katona Laura
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Csikász Áron
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
472.41ezüst485.66ezüst958.07rubinÉM
24.Geiger Máté
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Tóth Milán
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
Czinege Botond
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
6. osztály
462.99ezüst486.84ezüst949.83rubinÉM
25.Berényi Csilla
Herédi Általános Iskola, Heréd
6. osztály
Heffner Liliána
Herédi Általános Iskola, Heréd
6. osztály
Varga Krisztián
Herédi Általános Iskola, Heréd
6. osztály
471.14ezüst460.70ezüst931.84rubinÉM
26.Fülöp Rebeka
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
Csapó Luca

Rózsa Jázmin
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
6. osztály
343.36bronz513.27ezüst856.63rubinÉM
27.Pásztor Zara
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
Simon Hanga
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
Kovács Linett
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
5. osztály
344.80bronz453.76ezüst798.56rubinÉM
28.Dobozy Szilárd
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Tóth Anna
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Bartha Edit
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
451.78ezüst307.59bronz759.37rubinÉM
29.Polonkai Lili
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Taskó Gabriella
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
Fekete Nóra
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
5. osztály
451.87ezüst307.02bronz758.89rubinÉM
30.Kis- Varga Levente
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Szitka Kolozs
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Szitka Nimród
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
226.33bronz516.39ezüst742.72rubinÉM
31.Kormos Ramóna
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Pál-Korbuly Viktória
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
Sándor Levente
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
5. osztály
220.95bronz463.14ezüst684.09rubinÉM
1.Borbély Réka Magdolna
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
Dreska Borbála Mária
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
Juhász-Dúró Júlia
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
583.49arany1048.34arany1631.83gyémántKD
2.Galambos Szabolcs Hunor
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
6. osztály
Sebestyén Csaba
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
6. osztály
Molnár Máté
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
6. osztály
483.87ezüst1034.82arany1518.69gyémántKD
3.Simon Barnabás
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
Szabó-Desits Bence
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
Wilhelm Kenéz Mór
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
6. osztály
472.31ezüst1010.61arany1482.92gyémántKD
4.Torma Domonkos
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Pauer Áron
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Vallyon Éva
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
575.06arany878.07arany1453.13gyémántKD
5.Bodor Fanni
Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi
6. osztály
Jónás Berta
Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi
6. osztály
Cziráki Sára
Vörösberényi Általános Iskola, Balatonalmádi
6. osztály
583.89arany824.96arany1408.85gyémántKD
6.Gogola Márton
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
Szőnyi Zsombor
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
Kiss Bence
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
455.76ezüst930.86arany1386.62gyémántKD
7.Vanya Vince
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
5. osztály
Törőcsik Benedek
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
5. osztály
Ugrics Bence
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
5. osztály
557.11arany828.13arany1385.24gyémántKD
8.Rasovszky Csepke
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
5. osztály
Jakus Kamilla
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
5. osztály
Horváth Kata
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
5. osztály
458.40ezüst922.57arany1380.97gyémántKD
9.Fierpasz András
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
Krepsz Zalán
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
Tombor Benedek
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
478.79ezüst882.06arany1360.85gyémántKD
10.Bernáth Réka Margit
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
6. osztály
Tóth Vivien
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
6. osztály
Horváth Angéla
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
6. osztály
462.41ezüst897.64arany1360.05gyémántKD
11.Lázár Alexander
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
Ézsöl Tamás
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
Mészáros Olivér
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
459.64ezüst889.56arany1349.20gyémántKD
12.Lambert Anikó
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Juhász-Duró Lőrinc
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Stéger Georgina
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
453.34ezüst874.92arany1328.26gyémántKD
13.Koppány Marcell
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
Csöppüs Erik
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
Musitz Marcell
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
475.73ezüst852.48arany1328.21gyémántKD
14.Kővágó Edit Gréta
Pápai Észkerék Egyesület, Pápa
6. osztály
Tax Ferenc
Pápai Észkerék Egyesület, Pápa
6. osztály
Varga Flóra
Pápai Észkerék Egyesület, Pápa
6. osztály
486.69ezüst806.70arany1293.39gyémántKD
15.Mezei Máté
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
5. osztály
Gáspár Gergő
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
5. osztály
Vaczkó Csongor
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
5. osztály
355.11bronz908.03arany1263.14rubinKD
16.Nagy Eszter
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
Rózsahegyi Kitti
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
Máté Linda
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
356.98bronz897.90arany1254.88rubinKD
17.Horváth Gréta
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
5. osztály
Horváth Márk
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
5. osztály
Tippán-Fekete Lara
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
5. osztály
440.56ezüst759.85arany1200.41gyémántKD
18.Adancsek Anikó
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
6. osztály
Mereszij Kelli
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
6. osztály
Simon Klaudia
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
6. osztály
340.35bronz805.65arany1146.00rubinKD
19.Dávid Anna
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
Csaba Viktória
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
Lázár Anasztázia
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
339.18bronz771.86arany1111.04rubinKD
20.Szegedi-Rakó Attila
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
Buzás Zsombor
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
Orbán Hanna
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
350.96bronz755.19arany1106.15rubinKD
21.Fülöp Katalin
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
Szuhogyi Vivien Rebeka
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
Sipos Kitti
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
5. osztály
452.35ezüst549.51ezüst1001.86rubinKD
22.Palánszky Nóra
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Gyurisán Gréti Kincső
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Bujdos Anna
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
474.50ezüst527.28ezüst1001.78rubinKD
23.Fülöp Lorena
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
6. osztály
Buzás Dóra
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
6. osztály
nincs
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
6. osztály
472.47ezüst514.25ezüst986.72rubinKD
24.Sárközi Tamás Márton
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
6. osztály
Lassu Marcell
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
6. osztály
Herczeg Marcell

465.97ezüst503.53ezüst969.50rubinKD
25.Kotter Péter
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Ágoston Bence
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Sütöri Ákos
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
438.62ezüst510.76ezüst949.38rubinKD
26.Fekete Csaba
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
Szalai Petra
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
Zámbó Gergő
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
457.33ezüst491.26ezüst948.59rubinKD
27.Domina Enikő Katalin
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Guttmann Dóra
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
Faller Marcell
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
5. osztály
449.61ezüst453.30ezüst902.91rubinKD
28.Pertz Rebeka
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
Lubastyik Kíra
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
Uj Attila Zsombor
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
6. osztály
244.73bronz511.51ezüst756.24rubinKD
29.Jávorkszi-Bús Barbara
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
5. osztály
Ecker Ákos
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
5. osztály
Tóth Enikő
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
5. osztály
227.00bronz523.23ezüst750.23rubinKD
30.Kolmankó Jázmin Zoé
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
Kovács Hunor
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
Tórizs Alina
Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Mezőfalva
6. osztály
242.39bronz502.92ezüst745.31rubinKD
1.Bognár Kitti
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely
6. osztály
Sávoly Szofi
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely
6. osztály
Krajczár Emília
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely
6. osztály
565.27arany933.38arany1498.65gyémántNYD
2.Németh Édua
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely
6. osztály
Lichtmann Flóra
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely
6. osztály
Molnár Levente
Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely
6. osztály
581.47arany902.59arany1484.06gyémántNYD
3.Horváth Regina
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
6. osztály
Öveges Viktória
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
6. osztály
Schneider Viola
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
6. osztály
454.97ezüst822.04arany1277.01gyémántNYD
4.Horváth Bendegúz
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Ferencz-Szabó Ádám
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
NINCS
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
470.43ezüst797.40arany1267.83gyémántNYD
5.Kovács Bálint
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
6. osztály
Kovács Barnabás
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
6. osztály
Nagy-Kovács Ádám
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
6. osztály
476.71ezüst772.07arany1248.78gyémántNYD
6.Bódis Alexa
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vép
6. osztály
Bárdi Zselyke
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vép
6. osztály
Balázs Noel
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vép
6. osztály
483.53ezüst756.15arany1239.68gyémántNYD
7.Neszmélyi Gergely
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
5. osztály
Szabados Gellért

476.13ezüst761.32arany1237.45gyémántNYD
8.Bujtár Dominik
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
5. osztály
Galambos Gábor
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
5. osztály
Hagen Bálint
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
5. osztály
465.75ezüst766.31arany1232.06gyémántNYD
9.Sipos Dóra
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Varga Vanda
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Botfa Rebeka
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
443.13ezüst776.13arany1219.26gyémántNYD
10.Vinkelbauer Áron
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Kőris Richárd
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Nincs
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
356.90bronz778.93arany1135.83rubinNYD
11.Nagy Zétény
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Goga István
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Hermán Balázs
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
485.21ezüst526.68ezüst1011.89rubinNYD
12.Molnár-Nagy Nóra Anna
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
6. osztály
Nagy Ádám
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
6. osztály
Pekó Ádám
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
6. osztály
468.60ezüst528.86ezüst997.46rubinNYD
13.Dékány Zselyke
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
6. osztály
Csáki Levente
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
6. osztály
Jenei Zsófia
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
6. osztály
453.45ezüst537.28ezüst990.73rubinNYD
14.Vincze Zita
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Kovács Laura Zoé
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
Dóczi Eszter Regina
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
6. osztály
443.78ezüst543.57ezüst987.35rubinNYD
15.Kiss Attila
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Tavasz Huba
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Nagy Levente
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
440.56ezüst480.39ezüst920.95rubinNYD
16.Simon Patrik
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
5. osztály
Sövényházi Máté
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
5. osztály
Takács Dávid
Lackner Kristóf Általános Iskola, Sopron
5. osztály
100.00805.48arany905.48smaragdNYD
17.Belényes Levente Antal
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend
6. osztály
Kocsis Áron
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend
6. osztály
Karácsonyi Zoltán Levente
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend
6. osztály
347.25bronz543.33ezüst890.58rubinNYD
18.Makkos Emese
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
5. osztály
Petrik Zsolt
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
5. osztály
Vizler Zselyke
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
5. osztály
240.50bronz478.76ezüst719.26rubinNYD
19.Bozzai Kincső
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
Ferencz-Csibi Rebeka
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
NINCS
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
5. osztály
339.47bronz175.00514.47smaragdNYD
1.Balatoni Dominik
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
6. osztály
Bettenbuk Regő
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
6. osztály
Petik Hunor
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
6. osztály
690.59arany1083.09arany1773.68gyémántPM
2.Jovanovic Mila
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Nagy-Király Szonja
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Szendrői Balázs
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
687.06arany906.77arany1593.83gyémántPM
3.Varga Bálint
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
6. osztály
Perjési Dávid
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
6. osztály
Dévényi Péter
Gubányi Károly Általános Iskola, Pilis
6. osztály
691.84arany885.34arany1577.18gyémántPM
4.Bodó Csanád
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Ignácz Gergő
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Rákóczi Kende
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
553.70arany985.60arany1539.30gyémántPM
5.Ignácz Míra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Péter Luca

Szőke Bíbor Napsugár
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
447.65ezüst1030.99arany1478.64gyémántPM
6.Csécsei Dominik
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Hornyan Mátyás
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Vörös Áron

452.39ezüst982.61arany1435.00gyémántPM
7.Horváth Bendegúz
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Nyári Léna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Balogh Mira
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
566.76arany860.72arany1427.48gyémántPM
8.Katona Zsófia
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Nagy Adrienn

568.51arany842.71arany1411.22gyémántPM
9.Hajdu Eszter
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Mehlhoffer Janka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Rajzó Áron Bendegúz
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
537.84arany839.96arany1377.80gyémántPM
10.Kincses Dorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Pásztor Attila
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Madaras Áron
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
461.90ezüst911.72arany1373.62gyémántPM
11.Kozák Botond
Sziget Suli Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Koósz Márton Péter
Sziget Suli Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Bálint Dániel
Sziget Suli Általános Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
454.11ezüst918.66arany1372.77gyémántPM
12.Szávai Réka
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
6. osztály
Horváth Mariella
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
6. osztály
Fekete-Szabó Sára
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
6. osztály
475.57ezüst896.22arany1371.79gyémántPM
13.Baranyai Flóra
Monori Ady Úti Általános Iskola, Monor
6. osztály
Ritvay Boglárka
Monori Ady Úti Általános Iskola, Monor
6. osztály
Török Botond Levente
Monori Ady Úti Általános Iskola, Monor
6. osztály
465.50ezüst885.68arany1351.18gyémántPM
14.Forján Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Kovács Ajsa
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Bátka Fanni
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
479.87ezüst838.83arany1318.70gyémántPM
15.Svébis Anna
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Répási Gréta
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
Rizmajer Anna
ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, Újhartyán
6. osztály
472.78ezüst839.50arany1312.28gyémántPM
16.Schmeisel Flóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Varga Eszter
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Rikker Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
474.06ezüst837.02arany1311.08gyémántPM
17.Drábik Panna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Pozman Emma
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Richter Eszter
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
469.57ezüst821.64arany1291.21gyémántPM
18.Pop Hanna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Polgár Petra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Kovács-Láng Dorka
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
467.85ezüst819.17arany1287.02gyémántPM
19.Boldizsár Luca
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Keresztényi Orsolya
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Benedek Anita
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
449.78ezüst818.81arany1268.59gyémántPM
20.Majtán Noémi
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
6. osztály
Tátrai Enikő
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
6. osztály
nincs
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
3. osztály
446.48ezüst798.19arany1244.67gyémántPM
21.Dobai Lili
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Kecskeméti Luca

227.67bronz1010.67arany1238.34rubinPM
22.Bénik András
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
5. osztály
Nagy Boldizsár

467.99ezüst766.23arany1234.22gyémántPM
23.Galántai Jázmin Lúcia
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Kurunczi Júlia Réka

347.46bronz785.97arany1133.43rubinPM
24.Kardos Szabolcs
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Weiszhaupt Gergő
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Budavári Benedek
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
570.18arany548.54ezüst1118.72gyémántPM
25.Karvai Emília
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Kárpáti Regina
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Medveczki Gyöngyi
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
563.97arany548.99ezüst1112.96gyémántPM
26.Ablonczy Loretta
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
5. osztály
Herpai Eszter Abigél
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
5. osztály
Menczer Zsófia
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
5. osztály
235.96bronz811.64arany1047.60rubinPM
27.Chmelik Ádám
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Szentistváni Máté
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
Hinkó Barna
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
6. osztály
478.69ezüst544.30ezüst1022.99rubinPM
28.Karczagi-Farkas Noémi
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Pintér Adrienn
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
Szabó Lilla
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
6. osztály
243.06bronz767.31arany1010.37rubinPM
29.Hegedűs Bence
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Bebesi Bálint
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Jánosi Attila
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
454.51ezüst551.06ezüst1005.57rubinPM
30.Lőrincz Nimród
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Almási Krisztián
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
Bálint Marcell
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
5. osztály
461.31ezüst540.96ezüst1002.27rubinPM
31.Pintyőke Lilla
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Kiss Viktória
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Schmidt Melissza
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
441.81ezüst552.78ezüst994.59rubinPM
32.Harmati Balázs
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
5. osztály
Sárosdi Benedek
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
5. osztály
Teplán Szabolcs
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
5. osztály
456.76ezüst521.86ezüst978.62rubinPM
33.Csóvári-Katona Boróka
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Kontreczki-Catalan Lúcia Benedikta
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
Szederkényi Dorottya
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
6. osztály
464.40ezüst503.88ezüst968.28rubinPM
34.Balog Miklós
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Gere Antónia
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Németh Kamilla
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
467.89ezüst498.94ezüst966.83rubinPM
35.Csomós Réka
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Alapi Anna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Kreisz Bálint

458.26ezüst502.29ezüst960.55rubinPM
36.Borbély Kristóf
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Lakatos Áron
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
Németh Milán
Kardos István Általános iskola és Gimnázium, Szigetszentmiklós
6. osztály
461.18ezüst489.17ezüst950.35rubinPM
37.Kaltenecker Tamás
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Kaltenecker Barna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Fülöp Barnabás
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
435.41ezüst505.26ezüst940.67rubinPM
38.Raffay Péter
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
5. osztály
Hoó Dávid

470.13ezüst453.65ezüst923.78rubinPM
39.Horváth Zsombor
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
5. osztály
Somogyi Ádám
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
5. osztály
Sztrátya Loránt
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
5. osztály
427.53ezüst449.71ezüst877.24rubinPM
40.Erki Barnabás
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
5. osztály
Lukács Botond
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
5. osztály
Marosi Bence
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
5. osztály
225.05bronz512.69ezüst737.74rubinPM
41.Alapi Anna
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
6. osztály
Csomós Réka

230.43bronz502.29ezüst732.72rubinPM
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagŐszi pontszámŐszi rangTavaszi pontszámTavaszi rangÖsszetett pontszámÖsszetett rang RégióOklevél
1.Németh Júlia Mandula
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Balla Ignác
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
Zempléni Levente Máté
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
7. osztály
664.93arany1064.99arany1729.92gyémántBP
2.Dobos Márton
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
7. osztály
Kovács Ádám Frederik
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
7. osztály
Krikler András
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
7. osztály
573.04arany940.53arany1513.57gyémántBP
3.NINCS
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
3. osztály
Ecseri Zsombor
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Somoskői Barnabás
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
7. osztály
560.23arany931.94arany1492.17gyémántBP
4.Almási-Wagner Kinga
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Denhoffer Nikolett
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Hansági Johanna
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
565.30arany910.11arany1475.41gyémántBP
5.Dániel Jázmin
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Hague Dóra
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
Takács Vince Ata
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
7. osztály
565.78arany879.54arany1445.32gyémántBP
6.Birócsák Olivér
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Herczeg Marcell
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
Sipos Levente
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest VIII. kerület
8. osztály
474.96ezüst860.06arany1335.02gyémántBP
7.Bóta Levente
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
7. osztály
Kovács Ágoston
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
7. osztály
Nagy Gergő
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
7. osztály
481.01ezüst852.33arany1333.34gyémántBP
8.Gábor Enikő
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Jen Lilla Laura
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
Marek Réka
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
8. osztály
480.31ezüst823.56arany1303.87gyémántBP
9.Molnár Csaba Olivér
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
7. osztály
Szabó Emil Gergő
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
7. osztály
Lukács Dávid
Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Budapest
7. osztály
459.37ezüst816.79arany1276.16gyémántBP
10.Márkus Boróka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Helfrich Janka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Bartha Bíborka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
467.19ezüst789.74arany1256.93gyémántBP
11.Mihalkovics Bence
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Bende Nimród
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Gárdonyi Ágoston
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
461.27ezüst790.19arany1251.46gyémántBP
12.Somogyi Borka Zsuzsanna
Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Széll Veronika
Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Toth Lara

455.71ezüst769.74arany1225.45gyémántBP
13.Mókus Fanni
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
7. osztály
Szugyiczky Anna
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
7. osztály
Sztupkay Nóra
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
7. osztály
449.68ezüst763.34arany1213.02gyémántBP
14.Bacskó Bálint
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Pham Viet An
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Tran Thanh Hai
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
8. osztály
371.81bronz789.74arany1161.55rubinBP
15.Jáger Margaréta
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Bajor Dorina
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Zombori Anna Blanka
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
7. osztály
237.63bronz808.57arany1046.20rubinBP
16.Bakró Szonja
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Csépe Emma
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
Puskás Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
8. osztály
222.26bronz806.16arany1028.42rubinBP
17.Gyurka Viktor
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Vaszilkó Nándor

487.60ezüst523.16ezüst1010.76rubinBP
18.Bánhidi Éva
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Kollár Petra
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Eszenyi Alíz
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
7. osztály
466.23ezüst514.46ezüst980.69rubinBP
19.Nagy Dorottya
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Matula Natália
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Széles Csenge
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
437.51ezüst499.69ezüst937.20rubinBP
20.Valter Lőrinc
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
7. osztály
Mizsák Dávid
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
7. osztály
Dudics Dominik
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
7. osztály
449.06ezüst483.12ezüst932.18rubinBP
21.Dudla Dorottya
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Németh Emília
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Bereczk Abigél
Budapest XXI. Kerületi Katona József Általános Iskola, Budapest
8. osztály
364.09bronz536.11ezüst900.20rubinBP
22.Baczkó Sára
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Simon Barnabás
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
7. osztály
Pálfi-Gábor Nátán
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola, Budapest
7. osztály
357.76bronz510.25ezüst868.01rubinBP
23.Keresztes Boglárka
Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Rompos Mira
Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Weisz Ágnes
Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola, Budapest
8. osztály
239.03bronz524.49ezüst763.52rubinBP
24.Kovács Edit Gréta
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Ortelli Nóra
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
8. osztály
Vitéz Szonja Dóra
Kőbányai Szent László Általános Iskola, Budapest
8. osztály
220.39bronz524.08ezüst744.47rubinBP
25.Balogh Csenge
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Véghelyi Flóra
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
Dombi Gréta
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
7. osztály
220.35bronz451.74ezüst672.09rubinBP
26.Kulcsár Zoltán
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
8. osztály
Balázsi Bálint
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
8. osztály
Kovács Gergő
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Nyíregyháza
8. osztály
113.00493.73ezüst606.73smaragdBP
1.Losonczi Bence Barnabás
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Vigh-Molnár Rudolf
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
György Nimród András
Kiss Bálint Református Általános Iskola, Szentes
8. osztály
567.37arany918.52arany1485.89gyémántDA
2.Bagaméry Mirtill
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
7. osztály
Varró Mátyás
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
7. osztály
Viszkok Márk Dániel
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
7. osztály
453.73ezüst910.72arany1364.45gyémántDA
3.Felhő Zétény
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
Nyulász Ádám
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
Gyuris Gergely György
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
478.38ezüst839.87arany1318.25gyémántDA
4.Erdős Marcell
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
7. osztály
Eisterer Benjamin Bálint
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
7. osztály
Dombi-Kiss Botond
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
7. osztály
461.90ezüst843.47arany1305.37gyémántDA
5.Deák Dániel
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Giczi Dániel
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Zhao Ziqian
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
485.75ezüst787.86arany1273.61gyémántDA
6.Kovács Dorina
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
Urbán Bíborka
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
Farkas Áron Péter
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
452.94ezüst795.31arany1248.25gyémántDA
7.Horváth Mira Valéria
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
Besesek Virág
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
Antós Lilla Katica
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
336.47bronz866.54arany1203.01rubinDA
8.Benkó Boglárka
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
Hallai Flóra Panna
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
Berkó Tibor
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
347.82bronz804.88arany1152.70rubinDA
9.Nagy Gábor
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
7. osztály
Cseh Bertalan Brúnó
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
7. osztály
Harmat Kornél
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely
7. osztály
341.29bronz766.93arany1108.22rubinDA
10.Antal Dominik
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Insperger Ferenc
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
Megyaszai Péter
Szentesi Koszta József Általános Iskola, Szentes
8. osztály
226.30bronz782.27arany1008.57rubinDA
11.Török Márton
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
Kisbodri Bálint Attila
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
Tóth András
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
476.20ezüst529.48ezüst1005.68rubinDA
12.Gránicz Zétény
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
8. osztály
Ocskó Zétény
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
8. osztály
Pesti Dániel
Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, Kiskunhalas
8. osztály
213.36bronz754.64arany968.00rubinDA
13.Fabó Franciska
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye, Székkutas
7. osztály
Sápi-Nagy Petra
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye, Székkutas
7. osztály
Lászlai Flóra Beáta
Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye, Székkutas
7. osztály
243.19bronz514.42ezüst757.61rubinDA
14.Tóth Emma
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
Zsizsik Luca
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
Farkas-Csamangó Benedek
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Zsombó
7. osztály
443.42ezüst304.00bronz747.42rubinDA
15.Balogh Larissza
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
8. osztály
Vásárhelyi-Varga Dalma
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
8. osztály
Fritz Eszter
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
8. osztály
211.29bronz519.69ezüst730.98rubinDA
16.Lévai Medárd
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
8. osztály
Zemanek Ákos
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
8. osztály
Paulik Marcell
Béke Utcai Általános Iskola, Szeged
8. osztály
427.12ezüst179.00606.12smaragdDA
17.Ézsiás Máté
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
Belovai Adél
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
Rekötye Alex
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged
7. osztály
213.11bronz283.82bronz496.93smaragdDA
1.Koleszár Barnabás
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, Pécs
7. osztály
Major Botond
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, Pécs
7. osztály
Tóth-Szontágh Gellért
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, Pécs
7. osztály
588.72arany929.04arany1517.76gyémántDD
2.Pintér Nikoletta
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Apáti Márk
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Lukács Balázs
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
573.47arany919.03arany1492.50gyémántDD
3.Csige Éva Ágota
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
8. osztály
Künsztler Eliza
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
8. osztály
Szőts Anna

587.88arany792.08arany1379.96gyémántDD
4.Palkó Mihály
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
7. osztály
Melcher Ákos

Pék András

458.49ezüst902.21arany1360.70gyémántDD
5.Gáll Natália
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
7. osztály
Bánki Nikolett
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
7. osztály
Bobány Betta
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
7. osztály
447.21ezüst852.87arany1300.08gyémántDD
6.Kasler Dávid
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
7. osztály
Kiss Dávid

Balla Áron

461.93ezüst796.89arany1258.82gyémántDD
7.Gáspár Emma
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Vincze Szilvia
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Kárpáti Márton
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
347.98bronz882.63arany1230.61rubinDD
8.Hudvágner Borbála
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
7. osztály
Horváth Eszter Dóra
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
7. osztály
Bakó Sára Boróka
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
7. osztály
453.29ezüst755.57arany1208.86gyémántDD
9.Geller Dávid
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
7. osztály
Somogyvári Zsombor
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
7. osztály
Beréti Balázs
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
7. osztály
229.03bronz836.58arany1065.61rubinDD
10.Juhász Ádám
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Kálmán Gergő
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
Horváth Ábel
Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
7. osztály
468.51ezüst534.49ezüst1003.00rubinDD
11.Szilágyi Boróka
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Hosszúhetény
7. osztály
Herbály Mila
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Hosszúhetény
7. osztály
Bertus Kata
Hosszúhetényi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Hosszúhetény
7. osztály
223.68bronz759.59arany983.27rubinDD
12.Jakab Patrik
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
7. osztály
Gulyás Bence
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
7. osztály
Schwind Márk
Dombóvári József Attila Általános Iskola, Dombóvár
7. osztály
457.28ezüst470.61ezüst927.89rubinDD
13.Tóth Bálint Péter
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
7. osztály
Orsós János
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
7. osztály
Gyuricza Martin
Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Tamási
7. osztály
339.13bronz452.23ezüst791.36rubinDD
14.Mészáros Janka
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
8. osztály
Filákovity Dana
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
8. osztály
Papp Míra
Miroslav Krleža Horvát Iskola, Pécs
8. osztály
220.54bronz479.11ezüst699.65rubinDD
1.Szalóki Árpád
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ Bethlen Gábor Általános Iskola, Törökszentmiklós
8. osztály
Bohács Péter
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ Bethlen Gábor Általános Iskola, Törökszentmiklós
8. osztály
Dobos Máté

467.30ezüst898.24arany1365.54gyémántÉA
2.Kovács Dénes
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
8. osztály
Koncz Tibor
Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen
8. osztály
Nagy Gergely Tamás
Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen
8. osztály
471.87ezüst883.69arany1355.56gyémántÉA
3.Alker Panna
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
7. osztály
Marján Míra
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
7. osztály
Tornyai Nikolett
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
7. osztály
446.93ezüst776.84arany1223.77gyémántÉA
4.Nagy Gréta Lia
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Simándi Amira
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Ráthonyi Andrea
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
462.87ezüst756.82arany1219.69gyémántÉA
5.Kunkli Ákos
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
7. osztály
Mester Gergő
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
7. osztály
Zajácz Levente
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, Nyíregyháza
7. osztály
458.63ezüst759.52arany1218.15gyémántÉA
6.Semencki Patrik
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
7. osztály
Hajas Ruben
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
7. osztály
Szabó Gyula
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
7. osztály
451.02ezüst766.48arany1217.50gyémántÉA
7.Balogh Zsombor
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Izetovic Leon
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Szabó Máté Eduárd
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
462.94ezüst754.53arany1217.47gyémántÉA
8.Szilágyi László Bence
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Kerékgyártó Szabolcs
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Nagy Károly Hunor
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
462.99ezüst754.32arany1217.31gyémántÉA
9.Feleki Zsófia
Ibolya Utcai Általános Iskola, Debrecen
7. osztály
Nyári Maja
Ibolya Utcai Általános Iskola, Debrecen
7. osztály
Máthé Beáta
Ibolya Utcai Általános Iskola, Debrecen
7. osztály
211.13bronz840.48arany1051.61rubinÉA
10.Kóródi József
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Majinka Richárd
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Tőgyi Péter Dorián
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
463.08ezüst469.49ezüst932.57rubinÉA
11.Sallai Balázs Máté
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Olszewszki-Szabó Ottó
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
Lelesz Axel Rajmund
Debreceni Bocskai István Általános Iskola, Debrecen
8. osztály
462.72ezüst468.65ezüst931.37rubinÉA
12.Morvai-Feher Luca
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, Debrecen
7. osztály
Sipos Dorka

365.19bronz511.60ezüst876.79rubinÉA
13.Dankó Bercel
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
7. osztály
Tóth Rajmund
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
7. osztály
Sztanek Dávid
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, Nyíregyháza
7. osztály
352.16bronz499.41ezüst851.57rubinÉA
14.Bakró Leila Vanessza
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
7. osztály
Kovács Viktória
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
7. osztály
NINCS
Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskola, Nyírmeggyes
7. osztály
428.98ezüst283.22bronz712.20rubinÉA
15.Kaszoni Zsuzsanna
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen
8. osztály
Seszták Dóra
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen
8. osztály
Kártik Hanna
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen
8. osztály
223.90bronz451.07ezüst674.97rubinÉA
16.Kapás Nóra
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ Bethlen Gábor Általános Iskola, Törökszentmiklós
8. osztály
Kovács Máté
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ Bethlen Gábor Általános Iskola, Törökszentmiklós
8. osztály
Csőke Gábor
Törökszentmiklósi Református Oktatási Központ Bethlen Gábor Általános Iskola, Törökszentmiklós
8. osztály
330.33bronz282.39bronz612.72smaragdÉA
1.Lupkovics Lázár
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Terjék Temes
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Herczeg Marcell
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
578.18arany1037.96arany1616.14gyémántÉM
2.Cziáky Zsombor
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Papp Máté Milán
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Stenczel Attila
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
8. osztály
578.41arany999.18arany1577.59gyémántÉM
3.Tasnádi Zsombor
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Lőrincz Kinga Larina
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Tömöri Márk
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
575.37arany815.19arany1390.56gyémántÉM
4.Sebestyén Lili
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
8. osztály
Farkas Enikő
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
8. osztály
Boros Áfra
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
8. osztály
572.72arany813.02arany1385.74gyémántÉM
5.Bora Ádám
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
7. osztály
Magyar Levente Árppád
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
7. osztály
Tóth Domonkos
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
7. osztály
555.31arany828.59arany1383.90gyémántÉM
6.Dósa Fruzsina
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
7. osztály
Papp Csanád Kornél
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
7. osztály
Rontó Dávid
Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola, Tiszaújváros
7. osztály
443.61ezüst867.77arany1311.38gyémántÉM
7.Görömböly Gergely
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
Sebe-Pap Sebastian
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
Vályi Dániel
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
479.49ezüst823.86arany1303.35gyémántÉM
8.Tóth Emma Luca
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Varga Vanda
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Kostyál Gréta Lelle
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
453.27ezüst829.79arany1283.06gyémántÉM
9.Csirmaz Levente
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Lovas Máté
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
Söderberg Ebba
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
8. osztály
481.56ezüst800.48arany1282.04gyémántÉM
10.Leitner-Takács Bende
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Pocsay Bence Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Vermes András
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
481.85ezüst795.07arany1276.92gyémántÉM
11.Kovács Gitta
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
Molnár Anna
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
Varró Boglárka
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
479.36ezüst760.07arany1239.43gyémántÉM
12.Fazekas Dávid
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Kaczur Hunor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Dombóvári Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
360.92bronz786.68arany1147.60rubinÉM
13.Falticska Roland
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Vajas Bálint
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
Zsuga Medárd
Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola, Hernádnémeti
7. osztály
472.11ezüst536.33ezüst1008.44rubinÉM
14.Forinyák Vanda
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Kecskés Katalin
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Mixtay Mira
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
469.43ezüst537.23ezüst1006.66rubinÉM
15.Antal Zétény
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
7. osztály
Hegyi Jázmin
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
7. osztály
Kiss Patrícia
Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger
7. osztály
450.69ezüst526.53ezüst977.22rubinÉM
16.Fekete Patrik
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
Varga Tamás
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
Horváth Benjamin József
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
8. osztály
210.16bronz746.11arany956.27rubinÉM
17.Bozsik Hajnalka
Herédi Általános Iskola, Heréd
8. osztály
Konkoly Zalán Bendegúz
Herédi Általános Iskola, Heréd
8. osztály
Varga Inez Neszta
Herédi Általános Iskola, Heréd
8. osztály
465.22ezüst489.76ezüst954.98rubinÉM
18.Kádár Liliána
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Soltész Enikő
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Ruzsbánszki Ádám
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
467.31ezüst479.22ezüst946.53rubinÉM
19.Kovács Kitti
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
7. osztály
Szikszai Liza
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
7. osztály
Bóta Csenge
Egri Dobó István Gimnázium, Eger
7. osztály
443.24ezüst484.56ezüst927.80rubinÉM
20.Varga Hanna Róza
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Vass Dóra
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
Mikó Petra
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
7. osztály
324.70bronz511.13ezüst835.83rubinÉM
21.Gubancsik-Szilágyi Szófia Gréta
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
7. osztály
Oláh Noémi
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
7. osztály
Szlahorek Dominika
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
7. osztály
222.96bronz513.90ezüst736.86rubinÉM
22.Orbán Alexandra
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Fekete Vivien
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
7. osztály
Majoros Vanessza
Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola, Kazincbarcika
3. osztály
210.72bronz521.67ezüst732.39rubinÉM
1.Szauter Emese
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
8. osztály
Adorjáni Áron
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
8. osztály
Krigler Kata
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
8. osztály
568.28arany1036.15arany1604.43gyémántKD
2.Ács Ádám
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
Hajas Dávid
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
Mester Adél
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
458.58ezüst802.25arany1260.83gyémántKD
3.Kishonti Zalán
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
Klujber Boldizsár
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
Lévai Róbert
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
471.83ezüst782.10arany1253.93gyémántKD
4.Czibula Emma
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
8. osztály
Sas Kata
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
8. osztály
Erdélyi Anna
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
8. osztály
468.21ezüst773.32arany1241.53gyémántKD
5.Horváth Csenge
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
7. osztály
Kishalmi Nikolett
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
7. osztály
Farkas Nóra
Györgyi Dénes Általános Iskola, Balatonalmádi
7. osztály
468.81ezüst763.93arany1232.74gyémántKD
6.Popovics Emília
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
7. osztály
Rabi Tünde

Marton Fanni
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
7. osztály
429.16ezüst731.35arany1160.51gyémántKD
7.Aschenbrenner Fruzsina
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
8. osztály
Bicskey Tamara
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
8. osztály
Körmendi Jázmin
Feszty Árpád Általános Iskola, Komárom
8. osztály
344.99bronz801.43arany1146.42rubinKD
8.Lassu Luca
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
8. osztály
Knoll Miklós
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
7. osztály
Téglás Sarolta
Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
7. osztály
473.76ezüst510.63ezüst984.39rubinKD
9.Auerhammer Alex
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
Kockovic Bence
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
Vas Martin Petrik
Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI, Tatabánya
7. osztály
460.68ezüst496.89ezüst957.57rubinKD
10.Sipos Ákos
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
8. osztály
Szőnyi Ágoston
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
8. osztály
Meiszter Ádám
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
8. osztály
455.98ezüst496.95ezüst952.93rubinKD
11.Kovács Márk
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
7. osztály
Szinável Bence
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
7. osztály
Witzl Botond
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
7. osztály
453.54ezüst477.78ezüst931.32rubinKD
12.Egerszegi Rebeka Anna
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
7. osztály
Lengyel Laura
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
8. osztály
Szabó Anna
Rákóczi Telepi Tagiskola, Várpalota
8. osztály
344.20bronz491.97ezüst836.17rubinKD
1.Szabó Ákos
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Koós Róbert
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Locsmándi Bálint
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
582.89arany919.18arany1502.07gyémántNYD
2.Németh Regina
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
8. osztály
Nagy Jázmin
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
8. osztály
Szokolics Léna
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
8. osztály
461.86ezüst893.98arany1355.84gyémántNYD
3.Bodrogi Blanka
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
7. osztály
Böcskey Boglárka
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
7. osztály
Kistüttősi Lilien
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
7. osztály
564.93arany787.26arany1352.19gyémántNYD
4.Babos Pál
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
7. osztály
Petz Dániel
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
7. osztály
Varga Levente
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
7. osztály
488.96ezüst782.16arany1271.12gyémántNYD
5.Golubich Milán
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
Meilinger Zétény
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
Pap Medárd
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
465.23ezüst786.09arany1251.32gyémántNYD
6.Domján Viktória
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend
8. osztály
Meláth Lilla
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend
8. osztály
Simon Janka
Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola, Körmend
8. osztály
451.08ezüst792.29arany1243.37gyémántNYD
7.Frigy Tibor
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Huszár Erik
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Polgár János
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
447.84ezüst794.08arany1241.92gyémántNYD
8.Kovács Marcell
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Hetesi Noel
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Bánfi Botond
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
460.36ezüst759.71arany1220.07gyémántNYD
9.Simon Ármin
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vép
7. osztály
Szőlősi Máté
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vép
7. osztály
Varga Ádám
Hatos Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vép
7. osztály
456.86ezüst752.99arany1209.85gyémántNYD
10.Virág Lilla
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Horváth Dóra
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Ferencz-Csibi Kata
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
347.20bronz800.42arany1147.62rubinNYD
11.Sáry Dorka
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Huszár Hanna
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
Tóth Franciska
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
8. osztály
347.68bronz789.21arany1136.89rubinNYD
12.Bácsi Attila
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
7. osztály
Kiss Boldizsár

340.24bronz770.20arany1110.44rubinNYD
13.Töreki Sára
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Varga Sára
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Koós Viktória
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
465.16ezüst564.77ezüst1029.93rubinNYD
14.Györe Hunor
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
8. osztály
Tsenikidis Nikolaos
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
8. osztály
Tóth Eszter
Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola, Rábapatona
8. osztály
485.42ezüst534.44ezüst1019.86rubinNYD
15.Gombás Laura
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Balogh Ramóna
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Szabó Csenge
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
219.69bronz800.10arany1019.79rubinNYD
16.Koós Péter
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Szántó Kristóf
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Serfőző Zalán Milos
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
462.35ezüst554.86ezüst1017.21rubinNYD
17.Barbalics Jázmin
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Podobni Eszter
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
Vargyai Sára
Vasvári Általános Iskola, Vasvár
7. osztály
220.33bronz795.68arany1016.01rubinNYD
18.Cserpes Gábor János
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Módos Bátor
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
Siliga Milán
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Kapuvár
7. osztály
469.54ezüst544.04ezüst1013.58rubinNYD
19.Hiba Rajmund
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
7. osztály
Papp Kerim
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
7. osztály
Wagner Barnabás
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
7. osztály
225.74bronz756.24arany981.98rubinNYD
20.Kozári Hanna
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
Némedi Lilien
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
Wagner Anna
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
458.21ezüst523.02ezüst981.23rubinNYD
21.Fehér Noel
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
Lendvai Botond
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
Szúkenyik Balázs
Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola, Győr
8. osztály
465.87ezüst495.17ezüst961.04rubinNYD
22.Péntek-Révész Amira
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
8. osztály
Kovács Ádám
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
Dávid Martina
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
457.57ezüst468.86ezüst926.43rubinNYD
23.Kardos Áron
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
Sebestyén Bálint
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
Varga Olivér
Rábapatyi Arany János Általános Iskola, Rábapaty
7. osztály
458.02ezüst465.53ezüst923.55rubinNYD
1.Pázmándi József Áron
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
Szabó Álmos Benedek
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
NINCS
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
670.89arany1066.29arany1737.18gyémántPM
2.Bajkó Márton
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
Kiss Bence Dominik
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
Street Boldizsár
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
680.30arany890.71arany1571.01gyémántPM
3.Lenkey Zsombor
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
Brázai Benjámin
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
Háda Máté Zéta
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
7. osztály
688.98arany880.44arany1569.42gyémántPM
4.Gyombolai Bendegúz
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
8. osztály
Kóródi Áron
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
8. osztály
Tholt János
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
8. osztály
551.16arany996.21arany1547.37gyémántPM
5.Boros Dénes
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Simon Dávid
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Stella Sámuel Balázs
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
568.91arany851.56arany1420.47gyémántPM
6.Halászi Veronika
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Leveszy Amanda
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Horváth Írisz
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
471.49ezüst914.96arany1386.45gyémántPM
7.Cs.Nagy Éva
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Tari Zsombor
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Turi Zita
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
477.49ezüst900.76arany1378.25gyémántPM
8.Réti Bálint
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Zsigmond Zsombor
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
Vasas Máté
Váci Juhász Gyula Általános Iskola, Vác
8. osztály
481.29ezüst857.51arany1338.80gyémántPM
9.Rácz Villő Dóra
Endresz György Általános Iskola, Felcsút
7. osztály
Széles Balázs
Endresz György Általános Iskola, Felcsút
7. osztály
Turi Panka
Endresz György Általános Iskola, Felcsút
7. osztály
483.30ezüst831.02arany1314.32gyémántPM
10.Barabás Emma
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Jószai Zóra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Hornyan Marcell
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
451.30ezüst847.28arany1298.58gyémántPM
11.Kun Máté
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Kirják Csaba Mihály
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
Zsilák Gergely
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
7. osztály
454.66ezüst826.52arany1281.18gyémántPM
12.Kubon Petra
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Gittlár Atina Panka
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Gréts Zoé
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
451.05ezüst820.21arany1271.26gyémántPM
13.Szekeres Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Steigervald Berta
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Kurucz Virág
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
464.89ezüst804.39arany1269.28gyémántPM
14.Huszár Barnabás
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Palyaga Balázs
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
Somogyi-Pinczi Barnabás
Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola, Dunaharaszti
8. osztály
479.51ezüst789.32arany1268.83gyémántPM
15.Somlai Márton
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Gyulai Barnabás

462.70ezüst798.45arany1261.15gyémántPM
16.Fűzi Bálint
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Kárpáti Karolina
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Tokai Kamilla
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
449.13ezüst804.10arany1253.23gyémántPM
17.Pintér Balázs
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Laki Botond

449.31ezüst794.96arany1244.27gyémántPM
18.Váczy Zalán
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Égi Mirtill Abigél
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Varga Bence
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
440.53ezüst800.67arany1241.20gyémántPM
19.Fazekas Olivér
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
Nagy Zente
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
Mészáros Ádám
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
447.51ezüst793.16arany1240.67gyémántPM
20.Képes Dávid
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Szabó Zétény
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Páczai Szabolcs
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
436.24ezüst801.68arany1237.92gyémántPM
21.Tokai Ádám
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Marcsek Le Tandung
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
Ádám Abigél
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
7. osztály
445.26ezüst771.64arany1216.90gyémántPM
22.Posztós Panna
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
8. osztály
Szatmári Abigél
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
8. osztály
Szőke Luca
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Szentendre
8. osztály
451.26ezüst764.94arany1216.20gyémántPM
23.Lukács Ákos
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Kucsora Máté
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
Heincinger Márk
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
7. osztály
440.44ezüst760.26arany1200.70gyémántPM
24.Farkas Gábor
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
Janik Balázs
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
Gerhát Panni
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
340.62bronz796.64arany1137.26rubinPM
25.Kaszai Dorka
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Káldi Bernadett
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Banos Borka
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
338.13bronz784.97arany1123.10rubinPM
26.Simon Csilla
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Csengeri Levente
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Bahrt Olivér
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
343.36bronz774.08arany1117.44rubinPM
27.Váczi Dóra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Szücs Bernadett
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
Zsidai Panka
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
7. osztály
222.93bronz887.79arany1110.72rubinPM
28.Balázs Laura
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Budai Sára
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Budai Zsombor
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
338.27bronz754.04arany1092.31rubinPM
29.Müllner Nóra
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
8. osztály
Uhljár Laura
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
8. osztály
Jakó János
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
8. osztály
236.40bronz791.37arany1027.77rubinPM
30.Németh Flóra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Al-Ramahi Dana
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Lakatos Petra
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
224.44bronz782.42arany1006.86rubinPM
31.Bresztyenszky Bálint
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Malcsiner Dániel
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Szilvási Dániel
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
463.69ezüst527.66ezüst991.35rubinPM
32.Metzger Dorka
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Nagy Darinka Dóra
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
Ódor Jázmin
Fabriczius József Általános Iskola, Veresegyház
8. osztály
476.60ezüst509.61ezüst986.21rubinPM
33.Lukács Máté
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
8. osztály
Nemecskó Kristóf
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
8. osztály
Szénási István
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
8. osztály
459.70ezüst523.56ezüst983.26rubinPM
34.Tóth Zsombor
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Hafrovics Máté
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
nincs
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
3. osztály
464.00ezüst476.70ezüst940.70rubinPM
35.Mikó Mátyás
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
8. osztály
Hamburger Olivér
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
8. osztály
nincs
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
3. osztály
476.96ezüst463.02ezüst939.98rubinPM
36.Kostyalik Csenge
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
Szelei Pap Gréta
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
Gyarmati Dániel
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
450.34ezüst478.04ezüst928.38rubinPM
37.Horváth Zsuzsanna
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
Stark Veronika
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
Horvát Barnabás
Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Általános Iskola, Albertirsa
7. osztály
446.16ezüst462.47ezüst908.63rubinPM
38.Fehér Ármin Bulcsú
Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Ceglédbercel
7. osztály
Rapi Barnabás
Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Ceglédbercel
7. osztály
Ligeti Ilona

344.28bronz548.16ezüst892.44rubinPM
39.Daróczi Petra
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
8. osztály
Sztrikó Álmos
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
8. osztály
Almási Richárd
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola, Gödöllő
8. osztály
364.61bronz505.21ezüst869.82rubinPM
40.Alzein-Műller Lejla
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Domahidi Eszter
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Magyar Dóra
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
337.77bronz522.75ezüst860.52rubinPM
41.Péter Hanna
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Lipták Lilla
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
Dobóczi Sámuel
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szigetszentmiklós
8. osztály
229.64bronz522.67ezüst752.31rubinPM
42.Bóta Levente
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
7. osztály
Dudás-Kis Mátyás Mór
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
7. osztály
Fejes András
Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vác
7. osztály
228.09bronz487.63ezüst715.72rubinPM
43.Bolvári Attila
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
Gódor Péter
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
7. osztály
nincs
Isaszegi Damjanich János Általános Iskola, Isaszeg
3. osztály
337.69bronz307.84bronz645.53smaragdPM
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagŐszi pontszámŐszi rangTavaszi pontszámTavaszi rangÖsszetett pontszámÖsszetett rang RégióOklevél
1.Ilyés Regő
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
9. osztály
Sándi Gergő
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
9. osztály
Szederkényi Bendegúz
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
9. osztály
689.93arany800.11arany1490.04gyémántBP
2.Korbai Gergely
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest I. kerület
10. osztály
Velancsics Ábel
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest I. kerület
10. osztály
Márta Ákos
Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest I. kerület
10. osztály
487.54ezüst918.98arany1406.52gyémántBP
3.Sándor Ádám
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
10. osztály
Gazsy Bendegúz
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
10. osztály
Köves Balázs Zsombor
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
10. osztály
574.64arany819.03arany1393.67gyémántBP
4.Csombordi-Tóth Máté
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
8. osztály
Macsus Máté
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
8. osztály
Salamon László Viktor
Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium, Budapest
8. osztály
485.70ezüst874.40arany1360.10gyémántBP
5.Gergely Lilla
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Lippényi Enikő
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Remsei Gergely
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
564.72arany794.83arany1359.55gyémántBP
6.Dévényi Nándor
Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Érd
9. osztály
Szabó Péter
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, Budapest V. kerület
9. osztály
Palatinszky Ábel
Városmajori Gimnázium, Budapest XII. kerület
9. osztály
488.87ezüst809.39arany1298.26gyémántBP
7.Maczkó Anna
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
9. osztály
Riczmann Emma
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
9. osztály
Vu Yen Vy
Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest X. kerület
9. osztály
476.70ezüst804.84arany1281.54gyémántBP
8.Anghelyi Gergő
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
10. osztály
Hague Róbert
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
10. osztály
Rácz Péter
Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós
10. osztály
474.76ezüst792.77arany1267.53gyémántBP
9.Holló Gergő
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
9. osztály
Salacz Botond
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
9. osztály
Szabó Máté Szabolcs
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
9. osztály
682.59arany570.37ezüst1252.96gyémántBP
10.Hegedűs Csanád
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
Miller Boldizsár
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
Bíró Levente
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
445.94ezüst795.22arany1241.16gyémántBP
11.Grek Péter
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
Havasi Zalán
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
Major Mátyás
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
459.86ezüst773.73arany1233.59gyémántBP
12.Lőrincz Gyopár
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
Gyimesi Lívia
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
Bony-Rákóczi Sophie
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
372.22bronz782.71arany1154.93rubinBP
13.Sasvári Sára
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
Nagy Eszter
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
Botykai Nóra
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
9. osztály
354.89bronz781.23arany1136.12rubinBP
14.Hegyi Bianka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Horváth Hanga
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Szabó Anna Éva
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
339.99bronz759.09arany1099.08rubinBP
15.Graselly Bence
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
9. osztály
Morvai Márk Tamás
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
9. osztály
Székely Sámuel
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest
9. osztály
489.83ezüst578.69ezüst1068.52rubinBP
16.Sági Viktor
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
9. osztály
Karsay Marcell
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
9. osztály
Veréb Csaba
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
9. osztály
472.06ezüst515.08ezüst987.14rubinBP
17.Ferencz Marcell
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
Teffner Zsombor
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
Halász Döme
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
462.37ezüst523.94ezüst986.31rubinBP
18.Enwer Éliász
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
Mózsa Viktor
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
Szabó Ákos
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
221.64bronz740.52arany962.16rubinBP
19.Itzelberger Rebeka
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Bartha Anna
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Kovács Lili Eszter
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
219.82bronz734.41arany954.23rubinBP
20.Stancu Dominic
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Megadja Levente
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
Varga Milán
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVIII. kerület
9. osztály
347.54bronz503.51ezüst851.05rubinBP
21.Teveli Jakab
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Gurály Roland
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
Sebestyén Máté
Karinthy Frigyes Gimnázium, Budapest
9. osztály
239.98bronz566.67ezüst806.65rubinBP
22.Németh Alex Dániel
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
9. osztály
Szabados Benedek
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
9. osztály
Szarka Áron
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest XIV. kerület
9. osztály
240.74bronz530.44ezüst771.18rubinBP
23.Császár László
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
Tóth Zsófia
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
Tóth Luca
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
10. osztály
226.61bronz490.13ezüst716.74rubinBP
1.Polgár Máté
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
Koncz Krisztián
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
Hodálik Ádám
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
458.94ezüst785.78arany1244.72gyémántDA
2.Bárdos Botond
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
Bánfi Botond
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
Bőte Dominik
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
549.81arany550.32ezüst1100.13gyémántDA
3.Madarász Milán
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
Berencsi Zsombor
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
Viczián Márk
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
10. osztály
486.97ezüst550.44ezüst1037.41rubinDA
4.Magony Petra
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
9. osztály
Pál Valéria
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
9. osztály
Kvasznovszky Anna
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
9. osztály
465.03ezüst543.58ezüst1008.61rubinDA
5.Farkas Balázs Dániel
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
9. osztály
Csizmadia Ronald

451.66ezüst475.34ezüst927.00rubinDA
1.Andrásofszky Zsófia
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
Gelencsér Janka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
Kiss Adorján Timon
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
671.64arany790.81arany1462.45gyémántDD
2.Dégi Dominik
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Gimesi Péter
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Karádi-Hargitai Zsombor
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
576.36arany782.78arany1359.14gyémántDD
3.Bariska Lilla
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Maráczi Nóra
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Feredics Adrián Kevin
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
578.25arany780.62arany1358.87gyémántDD
4.Fajcsi Kincső
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
Ligeti Blanka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
Pap Attila Bálint
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
483.59ezüst812.90arany1296.49gyémántDD
5.Biró Simon Buda
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
Puppi Barna
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
Varga Dániel
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
472.00ezüst814.26arany1286.26gyémántDD
6.Csapó Luca
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
Dörömböző Celesztina
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
Zsálek Rita
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
10. osztály
435.48ezüst754.54arany1190.02gyémántDD
7.Baranyai Eszter
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Boruzs Bianka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Sándor Katinka Zita
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
368.47bronz804.24arany1172.71rubinDD
8.Csíkvár Marcell
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Németh Viktor

Szabados Péter
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
364.43bronz777.69arany1142.12rubinDD
9.Kovencz Áron
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Pálca-Juhász Levente
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Rózsa Gergő
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
574.88arany542.71ezüst1117.59gyémántDD
10.Mayer Petra
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
9. osztály
Sebők Bianka

Markovits Áron
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Bonyhád
9. osztály
243.86bronz793.27arany1037.13rubinDD
11.Nagy Bence
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Horváth Dorina
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Várkonyi Andrea
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
347.00bronz472.90ezüst819.90rubinDD
12.Kimmel Vilmos
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Koseluk Bálint
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
Varju Dorka
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
9. osztály
232.16bronz466.56ezüst698.72rubinDD
1.Ráthonyi Levente Marcell
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
8. osztály
Jurácsik Marcell
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
8. osztály
Bodor Noémi
Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen
8. osztály
676.90arany936.27arany1613.17gyémántÉA
2.Mátyus Anna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Kovács Krisztina
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Makkai Péter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
483.72ezüst834.30arany1318.02gyémántÉA
3.Tóth Abigél
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Veres Fanni
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Makkai Nóra
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
479.12ezüst837.98arany1317.10gyémántÉA
4.Biró Sándor Gergő
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
9. osztály
Varga Kristóf Gábor
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
9. osztály
Darnai Lili
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
9. osztály
482.46ezüst820.85arany1303.31gyémántÉA
5.Veres Kitti
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Udvardy Hanna
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Balogh Andrea
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
475.79ezüst821.57arany1297.36gyémántÉA
6.Erdélyi Ferenc Szilveszter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Pénzes Nándor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Domut Adrián
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
473.87ezüst796.07arany1269.94gyémántÉA
7.Barkován Tamás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Varró Zsombor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Dobos Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
452.58ezüst814.42arany1267.00gyémántÉA
8.Antal Zsombor
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Szűcs Attila
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Kovács Tamás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
458.85ezüst772.35arany1231.20gyémántÉA
9.Kicsák Ádám
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Páskuly Barnabás
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
Páskuly Levente
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
10. osztály
359.23bronz789.30arany1148.53rubinÉA
10.Bartha Bence
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Pintye László
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Szugyi Richárd
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
328.29bronz801.42arany1129.71rubinÉA
11.Erdei Andrea
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Tatár Bianka
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
Balogh Eszter
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
9. osztály
228.35bronz800.39arany1028.74rubinÉA
1.Lipták Bence
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Szabó Donát
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Kendrovszki Dominik
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
682.73arany1043.99arany1726.72gyémántÉM
2.Iván Máté Domonkos
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Ujpál Bálint
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Varga Balázs
Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
10. osztály
691.27arany1018.87arany1710.14gyémántÉM
3.Elekes Sándor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Gaál Gergely
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Szörényi Zalán András
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
563.26arany819.67arany1382.93gyémántÉM
4.Novák Hunor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Módis Marcell
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Béres Tamás
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
470.72ezüst797.49arany1268.21gyémántÉM
5.Kriston Regő Márton
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Német István
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Paksy-Szabó Győző
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
367.71bronz775.63arany1143.34rubinÉM
6.Dorkó Lili
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
Rázsi Réka Emese
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
Simon Csenge
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
225.13bronz801.64arany1026.77rubinÉM
7.Bolla Norbert Tamás
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
Bánvölgyi Bence
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
Kovács Márk
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
225.10bronz801.64arany1026.74rubinÉM
8.Engi Zita
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Nagy Nándor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kanalas Patrik
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
473.02ezüst520.19ezüst993.21rubinÉM
9.Bodnár Mira
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Mikesz Lili
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
Barna Csenge
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
8. osztály
481.10ezüst507.53ezüst988.63rubinÉM
10.Valánszki Bulcsú
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Gávris Zsombor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Kiss Flórián
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
238.50bronz521.04ezüst759.54rubinÉM
11.Török Borbála
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Törő György Milán
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
Bodnár Levente Gábor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
9. osztály
237.33bronz507.04ezüst744.37rubinÉM
12.Grubics Luca
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
Kovács Hanna
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
Végvári Luca Rozmarin
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
227.58bronz492.88ezüst720.46rubinÉM
13.Hegyi Rozina Janka
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
9. osztály
Kicsák Emma

226.06bronz175.00401.06smaragdÉM
1.Palásti Veronika
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
9. osztály
Lambert Kristóf
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
3. osztály
Márkus Milán
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
3. osztály
484.87ezüst796.15arany1281.02gyémántKD
2.Simon Laura
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
9. osztály
Schmölcz Rebeka
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
9. osztály
Szabó-Bakos Réka
Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár
9. osztály
479.25ezüst775.44arany1254.69gyémántKD
3.Miklós Botond Gergő
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
Balogh Szonja Hanna
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
Magasy Dániel
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
366.83bronz779.36arany1146.19rubinKD
4.Varga Zita
Lánczos Kornél Gimnázium, Székesfehérvár
10. osztály
Fábián Jenő
Lánczos Kornél Gimnázium, Székesfehérvár
10. osztály
Szabó Marcell
Lánczos Kornél Gimnázium, Székesfehérvár
10. osztály
370.52bronz774.21arany1144.73rubinKD
5.Botos Benedek
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
Németh Viktor
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
Tóth Norbert
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
226.98bronz772.95arany999.93rubinKD
6.Kázsmér Kata
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
Komáromi Alexa
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
Szatmári Andrea
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
224.94bronz749.78arany974.72rubinKD
7.Várnai Dávid
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
Molnár Csaba
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
Csákvári Máté
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
213.31bronz746.68arany959.99rubinKD
8.Sipos Vilmos
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
10. osztály
Szőnyi Barnabás
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
10. osztály
Németh Zsombor
Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda , Székesfehérvár
10. osztály
466.62ezüst471.53ezüst938.15rubinKD
9.Kubik Kevin
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
Pajor Vince
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
Szajkó Dániel Balázs
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
9. osztály
356.07bronz525.87ezüst881.94rubinKD
10.Hellinger Csenge
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár
9. osztály
Zatloka Csenge Kinga
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár
9. osztály
Farkas Szofi Lora
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Székesfehérvár
9. osztály
232.43bronz543.21ezüst775.64rubinKD
11.Henézi Janka
Tatai Református Gimnázium, Tata
10. osztály
Kiss Odett
Tatai Református Gimnázium, Tata
10. osztály
Tarsoly Flóra
Tatai Református Gimnázium, Tata
10. osztály
224.90bronz539.41ezüst764.31rubinKD
12.Király Alexandra Olimpia
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
Szabó Fanni
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
Tóth Orsolya Zoé
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
10. osztály
243.79bronz470.37ezüst714.16rubinKD
1.Solazzo Matteo
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium, Celldömölk
10. osztály
Körtvélyesi Áron
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium, Celldömölk
10. osztály
Farkas Dávid
Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium, Celldömölk
10. osztály
233.51bronz457.82ezüst691.33rubinNYD
1.Sebeszta Nóra
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
Erdei Boglárka
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
Finta Dóra
Baktay Ervin Gimnázium, Dunaharaszti
9. osztály
357.06bronz795.61arany1152.67rubinPM
2.Mihály Borbála
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
9. osztály
Nagy Ágnes Petra
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
9. osztály
Nyiri Hanna Dóra
Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi
9. osztály
229.85bronz497.37ezüst727.22rubinPM
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagŐszi pontszámŐszi rangTavaszi pontszámTavaszi rangÖsszetett pontszámÖsszetett rang RégióOklevél
1.Demeter Virág
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
Dudla Szilvia Boglárka
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
Mészáros Anna Veronika
Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
586.52arany1051.68arany1638.20gyémántBP
2.Török Barnabás
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
Tarjányi Benedek
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
Csökönyi Norbert
Veres Pálné Gimnázium, Budapest V. kerület
12. osztály
473.78ezüst891.78arany1365.56gyémántBP
3.Huszár Ákos
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Tuzson Barnabás
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Papp Zsombor
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
441.63ezüst510.28ezüst951.91rubinBP
4.Csonka Flóra
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
12. osztály
Laczkó Zsófia Laura
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
12. osztály
Molnár József Levente
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
12. osztály
242.57bronz495.51ezüst738.08rubinBP
5.Réthey-Prikkel Diána
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Balogh Tamás
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Vigyázó Péter
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
227.78bronz478.71ezüst706.49rubinBP
6.Csőke Blanka
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Tóth-Somlai Csenge
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Szájbély Viktória
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
347.96bronz279.78bronz627.74smaragdBP
7.Gyovai Lili
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Veit Eszter
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
12. osztály
Fain Mercédesz
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
125.00500.88ezüst625.88smaragdBP
8.Bartus Beatrix
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
12. osztály
Haragos Réka
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
12. osztály
Zsitva Norbert
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
12. osztály
125.00475.43ezüst600.43smaragdBP
9.Kimpián Róbert
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Derzsy Laura
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
Olar Rebeka
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, Budapest
11. osztály
100.00490.62ezüst590.62smaragdBP
1.Antali Panna
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Gellény Anna Zsófi
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Mihály Bálint
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
437.97ezüst517.97ezüst955.94rubinDA
2.Csernus Dominika
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Ferenczi Anett
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Asztalos Erika
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
427.37ezüst461.05ezüst888.42rubinDA
3.Kajla Dávid
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Pleskonics Milán
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Bolla Márton
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
217.13bronz476.00ezüst693.13rubinDA
4.Hevesi Brigitta
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Marton Emese
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Libus Loretta
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
210.42bronz475.56ezüst685.98rubinDA
5.Huszárik Milán
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Nánási Balázs
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
Kummer Roland
Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium, Orosháza
11. osztály
210.16bronz475.22ezüst685.38rubinDA
6.Csapó Laura
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
11. osztály
Rieger Hanna
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
11. osztály
Ónodi Henrietta Miranda
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged
11. osztály
342.83bronz260.04bronz602.87smaragdDA
1.Berente Tamás
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma, Pécs
12. osztály
Slézia Dávid
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma, Pécs
12. osztály
Visegrády Regő
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma, Pécs
12. osztály
680.05arany845.06arany1525.11gyémántDD
2.Szabó Viktória
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
Fehér Koppány
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
Őszi Nóra
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
586.42arany830.54arany1416.96gyémántDD
3.Hajdu Márton
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
Heresznyei Richárd
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
Jandzsó Marcell
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
230.13bronz786.06arany1016.19rubinDD
4.Nagy Balázs
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
Tóth Dávid
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
Török Zsombor
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky
11. osztály
246.93bronz766.57arany1013.50rubinDD
1.Szabad Ádám
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Imre Márton
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Kádár Dominik
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
436.64ezüst810.47arany1247.11gyémántÉA
2.Maródi Botond
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Horváth Gergő
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Kaniczki Balázs
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
436.38ezüst810.03arany1246.41gyémántÉA
3.Bakó Bianka
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
11. osztály
Farkas Fanni
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
11. osztály
Károly Kincső
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
11. osztály
461.68ezüst772.73arany1234.41gyémántÉA
4.Juhász Ferenc
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
11. osztály
Pinczés Zsombor
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
11. osztály
Almási Sándor
Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló
11. osztály
461.18ezüst772.69arany1233.87gyémántÉA
5.Gulyás Janka
Varga Katalin Gimnázium, Szolnok
11. osztály
Kepenyes Fanni
Varga Katalin Gimnázium, Szolnok
11. osztály
Tóth Gréta
Varga Katalin Gimnázium, Szolnok
12. osztály
461.40ezüst555.27ezüst1016.67rubinÉA
6.Máté Roland
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Oláh Vanda
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
Szerencsi Henrietta
Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka
11. osztály
217.76bronz758.62arany976.38rubinÉA
7.Ujlakán Viktória
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Debrecen
11. osztály
Seres Antónia Barbara
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Debrecen
11. osztály
Tóháti Nóra
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, Debrecen
11. osztály
474.47ezüst448.65ezüst923.12rubinÉA
8.Tóth Dóra
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Nagykáta
11. osztály
Tóth Sára
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Nagykáta
11. osztály
Zemen Tamás Máté
Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Nagykáta
11. osztály
230.41bronz472.51ezüst702.92rubinÉA
1.Hazadi Noémi
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
12. osztály
Fazekas István
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
12. osztály
Fenyvesi Bence
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
12. osztály
682.18arany896.01arany1578.19gyémántÉM
2.Garbacz Máté Soma
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
12. osztály
Jánosi Máté
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
12. osztály
Molnár Bálint Gábor
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
12. osztály
484.23ezüst801.28arany1285.51gyémántÉM
3.Biró Kata
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Peiker Flóra
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Mészáros Lilla
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
351.33bronz798.81arany1150.14rubinÉM
4.Szabó Zétény
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Nagy Edömér
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Simon Bálint
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
347.26bronz800.42arany1147.68rubinÉM
5.Kövics Máté György
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Csima Márton
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Monos Máté
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
356.81bronz776.89arany1133.70rubinÉM
6.Lengyel Dániel
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
11. osztály
Utassy János
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
11. osztály
Vas Olivér
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
11. osztály
233.08bronz769.41arany1002.49rubinÉM
7.Barkai Zalán Sólyom
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Homolya Dániel
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
Jankovics Gábor
Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc
10. osztály
221.89bronz767.33arany989.22rubinÉM
8.Szabó Beáta Virág
Fáy András Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Bátonyterenye
11. osztály
Pilinyi Maja

Máté Kristóf

453.03ezüst493.38ezüst946.41rubinÉM
1.Pálinkás Laura
Lánczos Kornél Gimnázium, Székesfehérvár
12. osztály
Juhász Bence
Lánczos Kornél Gimnázium, Székesfehérvár
12. osztály
Langmáhr Tamás
Lánczos Kornél Gimnázium, Székesfehérvár
12. osztály
235.49bronz566.39ezüst801.88rubinKD
2.Fröschl Kata
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
12. osztály
Mergl Zoé
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
12. osztály
Unti Alexia
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
12. osztály
213.26bronz533.58ezüst746.84rubinKD
1.Györgyfalvai Ádám
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Horváth Csongor
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Kistüttősi Ákos
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
678.13arany788.26arany1466.39gyémántNYD
2.Schneider Dávid
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Tompos Gábor
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
Varga Bálint
Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg
12. osztály
675.06arany788.26arany1463.32gyémántNYD
3.Farkas Boglárka
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium , Szombathely
11. osztály
Fülöp Zoltán
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium , Szombathely
11. osztály
Gyenes Adél
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium , Szombathely
11. osztály
480.89ezüst835.34arany1316.23gyémántNYD
4.Mesterházy Péter
VMSZC Sárvári Tinódi Gimnázium, Sárvár
11. osztály
Soponyai Balázs
VMSZC Sárvári Tinódi Gimnázium, Sárvár
11. osztály
Szalai Márk
VMSZC Sárvári Tinódi Gimnázium, Sárvár
11. osztály
471.82ezüst812.33arany1284.15gyémántNYD
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagŐszi pontszámŐszi rangTavaszi pontszámTavaszi rangÖsszetett pontszámÖsszetett rang RégióOklevél
1.Batkiné Szalontai Gyöngyvér
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Pap Erika
Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Csedő György
688.05arany1050.74arany1738.79gyémántBP
2.Bera András
Dr. Bera-Bartos Anna
Bartos Andrea
686.51arany1035.76arany1722.27gyémántBP
3.Török-Kaló Judit
(Ületi elemző)
Csáki Tibor
(Építőmérnök)
Gazda Gergely
(Scrum master)
587.24arany840.17arany1427.41gyémántBP
4.Ondreák Ivett
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola
Rostás Ildikó
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola
Baczkó Máté
Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola
584.59arany814.81arany1399.40gyémántBP
5.Szente Ágnes
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Szarka Krisztina
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Pivoda Anna
Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
582.69arany807.59arany1390.28gyémántBP
1.Hajduné Nagy Ágota
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Balázs Géza
Erdélyiné Burdohány Ilona
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
579.89arany1059.66arany1639.55gyémántDD
2.Kiss Ibolya
Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola
Lukács Imre
Lukács Hajnalka
476.48ezüst812.48arany1288.96gyémántDD
3.Ágh Timea
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Kőllő Csaba
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
Psenákné Ferenczi Mariann
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola
473.61ezüst799.81arany1273.42gyémántDD
1.Koncz Borbála
Molnár Angéla
Kiss Attila
581.19arany903.21arany1484.40gyémántÉA
2.Dr Gerda Anikó
Dr Szerdahelyi Zita
Mátyásné Károly Eszter
581.63arany810.32arany1391.95gyémántÉA
3.Konzili Edit
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Sári Nikolett
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Vácz Gyüre Rita
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
355.36bronz767.85arany1123.21rubinÉA
4.Fábiánné Puskás Erika
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
Tóthné Miholecz Judit
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
Darida Marianna
Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola
489.92ezüst575.76ezüst1065.68rubinÉA
1.Horváth Zsuzsa
Bolyai János Katolikus Általános Iskola
Királyné Tamaska Tünde
Bolyai János Katolikus Általános Iskola
Szabó-Kovács Renáta
Bolyai János Katolikus Általános Iskola
478.78ezüst825.38arany1304.16gyémántÉM
1.Borbélyné Rostaházi Krisztina
Ciszterci Szent István Gimnázium
Temesvári Edit
Ciszterci Szent István Gimnázium
Teleki Mária
Ciszterci Szent István Gimnázium
571.26arany1063.54arany1634.80gyémántKD
1.Horváth Judit
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
Varga Bernadett
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
Barbély Erika
Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda
578.22arany1015.29arany1593.51gyémántNYD
1.Szász-Vadász Franciska
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Borsay Levente
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Kármánné Laczhegyi Márta Anna
Karolina Katolikus Általános Iskola Székesegyházi Kórusiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
686.74arany1038.27arany1725.01gyémántPM
2.Kiss Emília
Kovács Károly
Mikonya-Kovács Judit
690.74arany814.71arany1505.45gyémántPM
3.Filep Mária
Sziget Suli Általános Iskola
Mazzagné Kovács Ildikó
Sziget Suli Általános Iskola
Serfőző Dorottya
Sziget Suli Általános Iskola
689.42arany810.67arany1500.09gyémántPM
4.Hornyanné Huszkó Ildikó
Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szabó Renáta

562.59arany934.03arany1496.62gyémántPM
Hely1. csapattag2. csapattag3. csapattagŐszi pontszámŐszi rangTavaszi pontszámTavaszi rangÖsszetett pontszámÖsszetett rang RégióOklevél
1.Argayné Magyar Bernadette
Karinthy Frigyes Gimnázium
Gróf Andrea
Karinthy Frigyes Gimnázium
Tóthné Juhász Tünde
Karinthy Frigyes Gimnázium
686.47arany1047.14arany1733.61gyémántBP
2.Burian Hana
CREASCOLA Nyolcosztályos Gimnázium
Tassy Gergely
Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
Tassyné Berta Andrea
A Gondolkodás Öröme Alapítvány
574.65arany1064.68arany1639.33gyémántBP
3.Biró Attila
Qamcom Research and Technology Central Europe
Morapitiye Sunil
Qamcom Research and Technology Central Europe
Tauber Boglárka
Qamcom Research and Technology Central Europe
584.65arany1028.91arany1613.56gyémántBP
4.Pilter Adorján
Karinthy Frigyes Gimnázium
Horváth Ferenc
Karinthy Frigyes Gimnázium
Takács Bence
Karinthy Frigyes Gimnázium
477.97ezüst790.33arany1268.30gyémántBP
1.Lévai-Benda Gabriella
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
Ruffné Szakály Zsuzsanna
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
Szigeti Tamás
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
685.43arany943.01arany1628.44gyémántDD
2.Bartal Zsolt
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
Gyarmati Istvánné
PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma
Gyarmati István
585.38arany833.22arany1418.60gyémántDD
3.Csötönyi Nóra
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Vonyó Veronika
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Porcsa Zsolt
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
475.26ezüst826.92arany1302.18gyémántDD
1.Kovácsné Temesvári Rita
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
Luterán Ágnes
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
Oláhné Szabados Adrienn
Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
480.59ezüst774.95arany1255.54gyémántÉM
1.Baloghné Pálfi Ildikó
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
Mesicsné Vágvölgyi Beáta
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
Sipos Fatime
Székesfehérvári SzC Hunyadi Mátyás Technikum, Székesfehérvár
584.53arany812.07arany1396.60gyémántKD
1.Kranabet Fanni
Kováts Bence
Horváth Dávid
585.29arany839.89arany1425.18gyémántPM