Medve Matektábor 2014 - Pusztafalu
Pusztafalu, Öreg Bence tábor, 2014. július 25. - 2014. július 31.
2014. július 25-31. között a Medve Matektábor immár sokadjára tért vissza a Zemplénben fekvő Pusztafalura.
A délelőtti foglalkozásokon kívül sok érdekes délutáni és esti matematikai vetélkedő, valamint egyéb program is színesítette a programot: ezek közül kiemelendő a Tortúra, a Tételátadás, a Legyen Ön is Batkamilliomos, a számháború, az egész napos túra, a Logikai Kaland, a közös éneklések, valamint a sportvetélkedők.
Folytatódott a Tiszta udvar, rendes ház című egész hetes program, ahol a táborozók feladata saját szobáik rendben tartása és dekorálása volt.
A felsoroltakon kívül minden táborozó felülhetett Öreg Bence szekerére is, ami Pusztafalut és környékét bejárva a festői Zemplénen át kalauzolta a gyerekeket.
"...mert a matektábor nemcsak délibáb, irigyelhet minket a fél világ, együtt mulat tanár és diák!" :)
Résztvevők
| Csoport | Név | Évfolyam | Iskola | Város |
| A | Bálint Martin Attila | 5. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| A | Harangozó Péter | 5. | Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskolája | Debrecen |
| A | Kórodi Kristóf | 5. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| A | Kőrösi Réka | 5. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| A | Le Viet Dung | 5. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| A | Lengyel Ádám | 5. | Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskolája | Debrecen |
| A | Matkó Norbert | 5. | Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskolája | Debrecen |
| A | Missonier Vincent | 5. | Ecole Primaire Praroman | Praroman, Svájc |
| A | Németh Konrád | 5. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| A | Nguyen Hai Anh | 5. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziuma | Budapest |
| A | Petrozsényi Júlia | 5. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| A | Szőke Csenge | 5. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| A | Vitai Simon | 5. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| A | Zay Zsombor | 5. | Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskolája | Debrecen |
| B | Balogh Csaba | 5. | Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Nyíregyháza |
| B | Farkas Csanád | 6. | Szilágyi Erzsébet Gimnázium | Budapest |
| B | Fekete Bálint | 6. | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| B | Galgóczy Gábor | 5. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Miskolc |
| B | Gril de Guern Olivér Quirin | 6. | Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola | Budapest |
| B | Kotulyák Tamás | 5. | Németh László Gimnázium | Budapest |
| B | Kozaróczy Csaba | 5. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Miskolc |
| B | Kucsma Lehel Péter | 5. | Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet | Eger |
| B | Kunsági Soma | 5. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Miskolc |
| B | Lévay Kristóf | 6. | Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola | Budapest |
| B | Nagy Gergely | 5. | Hajdúszoboszlói Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola | Hajdúszoboszló |
| B | Szerecz Vilmos | 6. | Németh László Gimnázium | Budapest |
| B | Varga Pál Patrik | 6. | Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola | Budapest |
| B | Wladár Dániel | 6. | Jókai Mór német nemzetiségi általános iskola | Budapest |
| C | Adámy Márton | 6. | Kempelen Farkas Gimnázium | Budapest |
| C | Gablyasz Dániel Péter | 6. | Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola | Kassa |
| C | Kecse Nagy Gergely | 6. | Kispesti Gábor Áron Általános Iskola | Budapest |
| C | Kecskés Dorka | 6. | Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| C | Kocsis Anett | 6. | Bábolnai Általános Iskola | Bábolna |
| C | Kovács Anna | 6. | Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola | Kecskemét |
| C | Németh Ágoston | 6. | Kempelen Farkas Gimnázium | Budapest |
| C | Papán Attila | 6. | Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola | Kassa |
| C | Révész Dominik | 6. | Debreceni Bocskai István Általános Iskola | Debrecen |
| C | Tarnay Márton | 6. | Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola | Budapest |
| C | Törköly Róbert | 6. | Érdi Bolyai János Általános Iskola | Érd |
| C | Ujházy Noémi Mária | 6. | Áldás Utcai Általános Iskola | Budapest |
| C | Vincze Kornél László | 6. | Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola | Budapest |
| C | Yao Yu He | 6. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| K | Bozóki Enikő | 6. | Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium | Kecskemét |
| K | Brandreth Garret | 6. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| K | Csörgő Dávid | 7. | Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium | Kecskemét |
| K | Galambos Árpád | 6. | Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola | Debrecen |
| K | Grósz Kíra | 7. | Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Derecske |
| K | Haas Attila | 6. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| K | Kancsal Márk | 7. | Szegő Gábor Általános Iskola | Szolnok |
| K | Kis Roland | 7. | Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium | Kecskemét |
| K | Pónácz András | 6. | Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola | Veszprém |
| K | Schrott Márton | 7. | Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola | Dunakeszi |
| K | Semegi László Mihály | 7. | Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium | Eger |
| K | Sipos Szilárd Zsolt | 7. | Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium | Sárospatak |
| K | Szabó Árpád | 7. | Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Nyíregyháza |
| K | Szőcs Áron | 6. | Montreál, Kanada | |
| L | Barnóth Gábor | 7. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| L | Bodnár Máté | 7. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| L | Csukás Ádám | 7. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| L | Hubay Csenge | 7. | ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium | Budapest |
| L | Kocsis Gergő | 7. | Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium | Budapest |
| L | Mohácsi Márton | 7. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| L | Nyul Dávid | 7. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| L | Pólya Mátyás | 7. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| L | Riedel Zsuzsanna | 7. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| L | Samók Dávid | 7. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| L | Seres Soma | 7. | ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium | Budapest |
| L | Ujlaky Balázs | 7. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| L | Umann Dávid | 7. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| M | Bachmann Laura Adrienne | 7. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Miskolc |
| M | Berényi Gergő | 8. | Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola | Szolnok |
| M | Csák Anna | 7. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Miskolc |
| M | Fábián Csenge Zita | 8. | Deák Téri Evangélikus Gimnázium | Budapest |
| M | Gál Milán | 7. | Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola | Szolnok |
| M | Gyimesi Felícia Gréta | 8. | Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola | Szolnok |
| M | Huszár Dóra | 7. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Miskolc |
| M | Kökény János | 7. | Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium | Kecskemét |
| M | Koleszár Panna | 7. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Miskolc |
| M | Lencse Zsanett | 8. | Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola | Dunaharaszti |
| M | Missonier Alicia | 7. | Cycle d`orientation Marly | Marly, Svájc |
| M | Sipos Balázs Gergő | 8. | Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium | Sárospatak |
| M | Sukola Gergely | 8. | Magyar Tannyelvű Alapiskola | Perbete |
| M | Szekeres Nóra | 8. | Szilágyi Erzsébet Gimnázium | Budapest |
| M | Szurop Szonja Hanna | 8. | Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium | Budapest |
| N | Czakó Áron | 8. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| N | Fóti Adorján | 8. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| N | Fülöp Levente | 8. | Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium | Dabas |
| N | Hanák Zoltán | 8. | Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium | Budapest |
| N | Kecskés Áron | 8. | Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| N | Kőrösi Ákos | 8. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| N | Mályusz Attila | 8. | Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium | Budapest |
| N | Nagy Enikő | 8. | Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola | Hajdúszoboszló |
| N | Papp Krisztián | 8. | Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola | Budaörs |
| N | Pituk Gábor | 8. | Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola | Veszprém |
| N | Sebestyén Péter | 8. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| N | Stark Péter Bence | 8. | Veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola | Veszprém |
| N | Szakály Marcell | 8. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| N | Tóth Szabolcs Balázs | 8. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| N | Verpeléti Rita | 8. | Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola | Dunaharaszti |
| X | Balogh Júlia | 9. | Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Gebri Tünde | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Horváth Balázs | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Ignéczi Orsolya | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Kecse Nagy Bendegúz | 9. | Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| X | Lengyel Letícia | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Lukács Domokos | 9. | Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | Szeged |
| X | Magyari Éva Anna | 9. | Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája | Debrecen |
| X | Nguyen Hai Yen | 9. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| X | Pálvölgyi Bence | 9. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| X | Pásztor Szabolcs | 9. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| X | Pólya Dorottya Boglárka | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Sum Csaba | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| X | Ta Dieu My | 9. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| X | Tóth Anna | 9. | Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma És Diákotthona | Debrecen |
| X | Vágó Ákos | 9. | Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | Szeged |
| X | Zsolt Róbert Károly | 9. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| Y | Almási Nóri | 9. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| Y | Benkő Glória | 9. | Földes Ferenc Gimnázium | Miskolc |
| Y | Budai Éva | 9. | Tóth Árpád Gimnázium | Debrecen |
| Y | Csahók Tímea | 9. | Németh László Gimnázium | Budapest |
| Y | Csoma Rita | 9. | Deák Téri Evangélikus Gimnázium | Budapest |
| Y | Czirkos Angéla | 9. | Kecskeméti Bolyai János Gimnázium | Kecskemét |
| Y | Dancsok Edina | 11. | Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium | Gyöngyös |
| Y | Fülöp Eszter | 10. | Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium | Dabas |
| Y | Györök Lídia | 10. | Németh László Gimnázium | Budapest |
| Y | Kovács Panna | 10. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| Y | Kucsma Luca Zsuzsanna | 9. | Egri Dobó István Gimnázium | Eger |
| Y | Nagy-Székely Helga | 9. | Újbudai József Attila Gimnázium | Budapest |
| Y | Pálvölgyi Eszter | 9. | Újbudai József Attila Gimnázium | Budapest |
| Y | Selmeci Bianka | 10. | Karinthy Frigyes Gimnázium | Budapest |
| Y | Stark Patrícia | 9. | Lovassy László Gimnázium | Veszprém |
| Y | Szabó Eszter | 10. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| Y | Szekrényes Regina | 11. | Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium | Gyöngyös |
| Z | Almási Péter | 11. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| Z | Badacsonyi István András | 11. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| Z | Bogáromi Dávid | 11. | Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium | Kiskunhalas |
| Z | Gál Dávid | 10. | Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium | Szolnok |
| Z | Gyuris Ágota | 10. | Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | Szeged |
| Z | Kalina József | 11. | Földes Ferenc Gimnázium | Miskolc |
| Z | Kucsma Levente István | 11. | Egri Dobó István Gimnázium | Eger |
| Z | Lesch Marcell | 11. | Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium | Vác |
| Z | Mózes Árpád Benedek | 10. | Földes Ferenc Gimnázium | Miskolc |
| Z | Pap-Takács Gergely | 11. | Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | Szeged |
| Z | Plaszkó Noel | 10. | Földes Ferenc Gimnázium | Miskolc |
| Z | Ruskó Eszter | 10. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| Z | Szántó Imre | 10. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| Z | Szász Dániel Soma | 11. | Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium | Szeged |
| Z | Szűcs Villő Mária | 10. | Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium | Érd |
| Z | Tari Balázs | 11. | Földes Ferenc Gimnázium | Miskolc |
| Z | Török Dániel | 10. | Földes Ferenc Gimnázium | Miskolc |
| Z | Vályi András | 11. | Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium | Debrecen |
| Zs | Bánszki Eszter | 12. | Neumann János Középiskola és Kollégium | Eger |
| Zs | Csernák Tamás | 12. | Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Budapest |
| Zs | Farkas Ágnes | 12. | Vörösmarty Mihály Gimnázium | Érd |
| Zs | Farkas Gitta | 11. | ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium | Budapest |
| Zs | Fehér Anna | 11. | Verseghy Ferenc Gimnázium | Szolnok |
| Zs | Fülöp Anna | 12. | Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium | Dabas |
| Zs | Horváth Bence | 11. | Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium | Nyíregyháza |
| Zs | Kecskés Boglárka | 12. | Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium | Érd |
| Zs | Kerepesi Veronika | 11. | Verseghy Ferenc Gimnázium | Szolnok |
| Zs | Kocsis Gábor Sándor | 11. | Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium | Budapest |
| Zs | Kovács Adorján Márk | 11. | Miskolci Herman Ottó Gimnázium | Miskolc |
| Zs | Kovács Bálint | 11. | ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium | Budapest |
| Zs | Lőrinczy Zsófia Noémi | 12. | Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium | Budapest |
| Zs | Oláh Zsófia | 12. | Egri Dobó István Gimnázium | Eger |
| Zs | Seress Dániel | 12. | Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma | Debrecen |
| Zs | Szűcs Virág | 12. | Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium | Érd |
| Zs | Tóth Réka | 11. | Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola | Budapest |
| Zs | Varga Péter Tamás | 10. | Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola | Hajdúszoboszló |
Szervezők
| Csoport | Név |
| A | Füstös Vivien (Vivi) |
| A | Gyimesi Bernadett (Csibe) |
| B | Beringer Dorottya (Dóri) |
| B | Zelena Réka (Réka) |
| B | Gregó Kinga (Kinga) |
| C | Mikulán Attila (blick) |
| C | Bodó Ádám (Ádám) |
| K | Dian Csenge (Csenge) |
| K | Kátay Tamás (Katay) |
| L | Kántor Tamás (Tomi) |
| L | Dudás Zsolt (DZs) |
| M | Hagymássy Gábor (Minyon) |
| M | Lantos András (Bandi) |
| N | Csóka Győző (Győző) |
| N | Klausz Milán (Milán) |
| programok | Csorvási Ágnes (Csorvi) |
| programok | Szőke Nóra Gabriella (Nóri) |
| programok | Hegedüs Zsófia (Zsófi) |
| programok | Stark Orsolya (Orsi) |
| programok | Kocsis Réka (Réka) |
| programok | Mándi László (Pacó) |
| programok | Erdey-Grúz Mária (Mária) |
| programok | Bánszki István (Melír) |
| programok | Varga László (VaLaci) |
| programok | Balogh Csaba (Neil) |
| programok | Balogh Adrienn (Ada) |
| programok | Piczil Fruzsina (Fruzsi) |
| programok | Balogh Tamás László (Bill) |
| programok | Tátrai Alida (Alcsi) |
| X | Harsányi Tamás (Pitbull) |
| X | Szobonya László (Sirpi) |
| Y | Sajben Stefánia (Stefi) |
| Y | Hadfi János (Jani) |
| Y | Zelena Zsombor (Zebra) |
| Z | Szűcs Gergely (Koala) |
| Z | Börcsök József (Joe) |
| Zs | Szitás István (Pesta) |
| Zs | Tóth László Márton (Laci) |
