A Medve Matek Élménynap bemutatása

A Medve Matek Élménynap a Medve Matek program és A Matematika Összeköt Egyesület nyílt napja, ahol bárki megismerheti filozófiánkat, részletes tájékoztatást kaphat rendezvényeinkről, valamint ki is próbálhatja egyes programjainkat.

Az élménynap egyben a tehetséggondozás iránt érdeklődő, ilyen munkát folytató matematikatanárok eszmecseréjének színtere is, melyből reményeink szerint minden résztvevő profitálni tud.

Kiknek szól az élménynap?

Az élménynapon 5-12. évfolyamos diákok, általános- és középiskolai tanárok és érdeklődő szülők is részt vehetnek. A rendezvény minden résztvevő számára ingyenes.

Mikor és hol rendezünk élménynapot?

A harmadik Medve Matek Élménynapot 2018. február 24-én rendezzük meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem E és H épületében (Matematika Intézet).

Programok

Előadások

Az élménynap 10 órakor a megnyitóval veszi kezdetét, majd minden résztvevőnek szóló előadásokkal folytatódik a BME egyik nagy előadó termében. Bemutatkozik A Matematika Összeköt Egyesület, emellett meghívott vendégeink rövid előadásait is meghallgathatják. Ezek az előadások (részben az időkorlát miatt) nem szakmai jellegűek, inkább érdekes tapasztalatok és élmények átadásán van a hangsúly úgy, hogy azokat korosztályra való tekintet nélkül mindenki élvezze.

Élménylabirintus

Délutáni játékos program a diákok számára, mely az előadások után következik. A diákokat 3 fős csapatokra osztjuk. Miután a csapatok megtalálták társaikat egy játékos feladat közepette, elindulhatnak az állomások közt a pecséteket begyűjteni. A feladatok érdekes matematikai problémák, logikai feladványok és rejtvények sokasága. A helyes megoldások utáni pecsétek bekerülnek az utazók útlevelébe, ami a labirintusból való sikeres kijutást jelenti. Érdemes figyelni és gondolkodni, ugyanis a csapatok (természetesen korosztályok szerint elkülönítve) egymással versenyeznek: a gyors észjárás és az ügyesség döntő lehet!

Kerekasztal-beszélgetés

Délutáni program a pedagógusok és szülők számára. A beszélgetés során csoportokban a matematikaoktatás köré szerveződő témákat vitatunk meg. Az eszmecsere során a játékos matematikaoktatás aktualitása mellett speciális témákat is feldolgozunk. A workshop megfelelő alkalom tapasztalatok cseréjére, megosztására, új ötletek szerzésére.
A beszélgetés több meghívott vendégünk részvételével, moderált keretek közt zajlik. Minden résztvevő hozzászólhat.

Délelőtti foglalkozások

Az előadások után a kötetlenebb programok széles skáláját kínáljuk: minden résztvevő megismerkedhet egyesületünk programjaival, és "kicsiben" ki is próbálhatja azokat. Közös játékok, vetélkedők, és választható kiscsoportos matematikai foglalkozások lesznek terítéken: meghívott előadóink készülnek érdekes témákkal a szakterületükről, valamint többek között a "VágóPesta", az "Etesd meg a Medvét!" és egyéb, matektáborokban már bizonyított élvezetes program kerül terítékre.

Kiállítás, állandó standok

Az élménynap teljes ideje alatt több stand is üzemel a helyszínen, ahol a résztvevők érdekes logikai játékokat (pl. tantrix) próbálhatnak ki, matematikai alakzatokat hajtogathatnak az origami és geometria standokon, illetve megismerhetik egyesületünket, és beszélgethetnek a szervezői csapat tagjaival. Ezen kívül a helyszínt különleges köntösbe öltöztetjük: leírások, poszterek, képek láthatók a Medve Matek programról.

A 2018-as Élménynap időbeosztása

09:00-10:00 Érkezés a helyszínre, regisztráció
10:00-11:00 Plenáris előadás
11:00-11:30 Szünet
11:30-13:30 Foglalkozások
13:30-14:30 Ebéd
14:30-16:30 Élménylabirintus, Kerekasztal beszélgetések
16:30-17:00 Rendezvény zárása

Az esemény vendégei

Az alábbi vendégek a korábbi években aktív résztvevői, előadói voltak az élménynapnak. A 2018-as meghívott vendégek listáját hamarosan ugyanitt közzétesszük!

szemeredi_endre.png

Szemerédi Endre

Abel-díjas matematikus. Eredményei világszerte ismertek, különös tekintettel az ún. regularitási lemmára. Kevesebben tudják róla, hogy nagy focirajongó, emellett szívügyének tekinti a matematikai tehetséggondozást. Közvetlenségével mindig mosolyra bírja hallgatóságát.
domokos_gabor.png

Domokos Gábor

A BME egyetemi tanára. A világhírű Gömböc szellemi atyja. Persze a Gömböcön túl is van élet - Domokos Gábor egyéb eredményeit is nemzetközi szinten jegyzik, arról nem is beszélve, hogy mennyire szereti az izgalmas fejtörőket, kiváló előadásaival pedig bármilyen közönséget "meghódít".
klein_sandor.jpg

Klein Sándor

Matematikus, pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem professzora. Nagy hangsúlyt fektetett eddigi munkássága során a tanulóközpontú tanárképzés fejlesztésére. Emellett a híres Túró Rudi nevét is neki köszönhetjük.
lenart_istvan.png

Lénárt István

Matematikatanár, az ELTE oktatója. A gömbi geometria oktatásának nemzetközi hírű kutatója, nevéhez fűzödik a Lénárt-gömb nevű világhírű oktatási segédeszköz megalkotása, valamint a Sík és gömb című, összehasonlító geometriai kísérleteket bemutató könyv.
marki_zay_janos.jpg

Márki-Zay János

Matematika-fizika tanár, aki pofonegyszerű és szellemes kísérleti modelljeivel teszi könnyen érthetővé a különféle fizikai törvényeket. Szívószálas modelljeivel látványosan mutatja be a geometriai formákat, s ezzel a diákok figyelmét is könnyen kivívja.
cz_nagyne_bandi_klara.png

Cz. Nagyné Bándi Klára

Beke Manó-díjas matematikatanár, a Beke Manó Emlékdíj Bizottság tagja, a veszprémi Minerva Tanulási Alternatíva létrehozója. Több évtizede foglalkozik tehetséggondozással, a Zrínyi verseny Veszprém megyei állandó szervezője, elkötelezettsége példaértékű a közoktatásban
lazi_marta.jpg

Lángné dr. Lázi Márta

A BME Matematika Intézet egyetemi docense. A Természettudományi Kar Elmemater Tehetségpontjának és a BME Gyerekegyetem egyik főszervezője. Az első budapesti Medve Szabadtéri Matekverseny megszervezésében nélkülözhetetlen segítséget nyújtott.
kis_gabor.jpg

Kis Gábor

Matematika tanár, akinek a Medve Matektáborok és Medve Szabadtéri Matekversenyek koncepcióját és elindítását köszönhetjük. 2016-ban a matematika népszerűsítésében és a matematikai tehetséggondozásban kifejtett hatékony munkásságáért Beke Manó díjat kapott.
szilagyi_brigitta.jpg

Szilágyi Brigitta

A BME Matematika Intézetének docense, aki egyetemi feladatai mellett szívügyének tekinti a tehetséggondozást: tehetséggondozó kurzusokat, nyári és téli iskolákat szervez és tart tehetséges középiskolás diákoknak és mérnök hallgatóknak.

Azonnali jelentkezés

Az alábbi gombra kattintva lehet jelentkezni az ingyenes élménynapra.